Kihirdették az idei Prima díjasokat és ezzel a Prima Primissima díj esélyeseit is. A magyar színház-, film- és táncművészet kategóriában Gálffi László, Pogány Judit és Popova Aleszja kapott jelölést.

A díjat Demján Sándor vállalkozó a Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) támogatásával alapította 2003-ban. A Prima Primissima célja „a magyar értelmiség eredményeinek megőrzése, a hazai tudomány, művészet és kultúra fejlesztésének pártoktól független erősítése”. A struktúra továbbra is változatlan: tíz kategóriában három-három személyt vagy szervezetet jelölnek (Prima), akik közül kikerül a nyertes (Prima Primissima), azonban idén nagyobb volt a merítés, mivel több kategóriát is kibővítettek, így a táncművészet, az iparművészet és az ismeretterjesztés is bekerült.

A Prima díj összege 5 millió forint, míg a Prima Primissima díjé 15 millió forint. A Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának tagjai titkos szavazással választják ki kategóriánként a primissimákat. A díjazottak a tervek szerint december 2-án, személyesen vehetik át az elismeréseket a Müpában.

A 2022-es év Prima díjasai és Prima Primissima jelöltjei: 

Magyar irodalom kategória:

  • Dobai Péter költő, író, dramaturg
  • Kovács András Ferenc költő, esszéíró, műfordító
  • Tóth Erzsébet költő

Magyar színház-, film- és táncművészet kategória: 

  • Gálffi László színművész
  • Pogány Judit színművész
  • Popova Aleszja balettművész

Magyar képző- és iparművészet kategória: 

  • Baksai József festő- és grafikusművész
  • Hager Ritta textilművész
  • Vagyóczky Károly festő- és grafikusművész, bankjegytervező

Magyar tudomány kategória:

  • Halmai Péter közgazdász
  • Lovász László matematikus
  • Szakály Sándor történész

Magyar oktatás és köznevelés kategória:

  • Gabnai Katalin drámatanár, színikritikus
  • Härtlein Károly mesteroktató
  • Nógrádi Gábor író, népművelő

Magyar építészet kategória: 

  • Gettó Tamás építész, belsőépítész, egyetemi tanár
  • Sugár Péter építész
  • Váncza László építész

Magyar ismeretterjesztés és média kategória:

  • Bartók Rádió komolyzenei rádió
  • Hadas Krisztina televíziós újságíró, szerkesztő, riporter
  • Juhász Anna irodalmár, kulturális menedzser

Magyar sport kategória: 

  • Hegedűs Csaba olimpiai bajnok birkózó, mesteredző
  • Pézsa Tibor olimpiai és világbajnok kardvívó
  • Vörös Zsuzsanna olimpiai bajnok öttusázó

Magyar népművészet és közművelődés kategória: 

  • Kovács Gyula erdész, a régi magyar gyümölcsfák őrzője
  • A Táncház Egyesület
  • Virágvölgyi Márta hegedűtanár, népzenész

Magyar zeneművészet kategória: 

  • Horváth Kornél ütőhangszeres előadóművész
  • Keller András hegedűművész, karmester
  • Kovács Kati énekesnő, szövegíró, filmszínésznő

Kiemelt kép: Kovács Kati (Fotó: Facebook), Hadas Krisztina (Fotó: Wikipédia), Pogány Judit (Fotó: Femina)