A Libri Könyvkereskedelmi Kft. a kultúra elhivatott pártolójaként legfontosabb feladatának az olvasás népszerűsítését tartja, ezért alapította meg 2016-ban a Libri irodalmi díjat és az ehhez kapcsolódó Libri irodalmi közönségdíjat, amivel a kortárs magyar irodalom népszerűsítését tűzte ki céljául. Ahogy arról korábban már beszámoltunk, az elismerés nevezési kritériumainak 150 könyv felelt meg, melyekből 189 közéleti személyiség voksolt kedvenc könyveire. Az így kialakult tízes listából az öttagú szakmai zsűri (Bálint András, Beck Zoltán, Fullajtár Andrea, Károlyi Csaba, Szilágyi Zsófia) és a közönség választották ki két kedvencüket.

2022-ben a Libri irodalmi díjat Krasznahorkai László Herscht 07769 című elbeszélése, a közönségdíjat pedig Bödőcs Tibor Mulat a Manézs című politikai szatírája kapta. Az ünnepélyes díjátadót május 19-én tartották a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen, a gálaműsoron fellépett többek között: Kerekes Vica, Keresztes Tamás, Koltai Róbert, Kovács Lehel, László Lili, Nagypál Gábor, Orosz Ákos, Ónodi Eszter, Tenki Réka és Pataki Ferenc, az est házigazdája pedig Bősze Ádám volt. „A Libri irodalmi díjak célkitűzése, hogy felhívja a figyelmet a magyar kortárs irodalom értékes és fontos alkotásaira, hogy döntőbe jutott szerzők és műveik méltó ismertségre tegyenek szert. A díjakkal járó jutalom összege 2 millió forint, a díjazott könyvek pedig 30 millió forint médiatámogatást is kapnak, hogy még több olvasó figyelmét hívhassuk fel rájuk. Bízunk benne, hogy szavaink célba találnak, mindenesetre az, hogy több mint 21 000 szavazat érkezett a közönségtől, biztató és nagyon örömteli tény” – mondta el Sándor Gabriella, a Libri-Bookline marketing- és kommunikációs igazgatója.

2022-ben döntőbe jutott Bartók Imre Lovak a folyóban című regénye, Bödőcs Tibor Mulat a Manézs című szatírája, Danyi Zoltán A rózsákról című regénye, Gerlóczy Márton Fikció 1. – A katlan című önéletrajzi regénye, Keresztury Tibor Hűlt helyem című regénye, Krasznahorkai László Herscht 07769 című elbeszélése, Szvoren Edina Mondatok a csodálkozásról című novelláskötete, Tóth Krisztina Bálnadal című verseskötete, Vonnák Diána Látlak című novelláskötete, valamint Závada Péter Gondoskodás című verseskötete.

Kiemelt kép: Bödőcs Tibor és Krasznahorkai László (Fotó: Miknyóczki Dóra)