Ma délután adták át színház-, film- és táncművészet kategóriában a Junior Prima díjakat, a fiatal tehetségek Ginzer Ildikó, az MBH Bank sztenderd kiszolgálásért felelős vezérigazgató-helyettesétől vehették át az elismerést.
A Prima Primissima díj életre hívói 16 évvel ezelőtt úgy döntöttek, önálló díjjal jutalmazzák a kiemelkedő teljesítményt nyújtó harminc év alatti fiatalok közül azokat, akik a jók közül is a legjobbak, így öt önálló kategóriában 2007 óta átadásra kerülnek a Junior Prima díjak is. Az MBH Bank a színház-, film- és táncművészet terén kiemelkedő fiatal tehetségeket támogatja. „A korábbi évekhez hasonlóan továbbra is büszke támogatói vagyunk a Junior Prima Díj színház–, film- és táncművészeti kategóriájának. Öröm számunkra, hogy a díjban visszaköszönnek azok az értékek, amelyek a közösségünk alapjait képezik, és amiért gazdasági értelemben is nap mint nap dolgozunk” – fogalmazott Ginzer Ildikó köszöntőjében.
A köszöntőt követően egyből kezdetét vette a díjátadó ünnepség, ahol Orlai Tibor, az Orlai Produkciós Iroda alapítója az Örkény Színház oszlopos tagját, Borsi-Balogh Mátét méltatta. A Novák-Selmeczi osztályban végzett színművész megköszönte családjának, barátainak és mestereinek az eddigi támogatásukat, és kihangsúlyozta azt is, hogy bízik abban, hogy pályája során lesz arra mód, hogy a művészet szabadon lélegezhessen politikai befolyás nélkül.
Ezt követően Máté Gábor laudációjának felolvasása után Kovács Tamást szólította a színpadra. A Vörösmarty Színház társulatának tagja köszönőbeszédében osztályfőnökeit, Fullajtár Andreát és Zsámbéki Gábort emelte ki, akiktől markáns szakmai ízlést tanulhatott, és beszélt arról is, hogy az, hogy az eddigi díjazottak közé emelkedett, ösztönözni fogja arra, hogy még jobb legyen a rá bízott feladatokban.
Káel Csaba az egyetlen filmes díjazottat, Nagy Ilka Janka vágót méltatta, akinek a neve olyan produkciók kapcsán lehet ismerős, mint Enyedi Ildikó A feleségem története című filmje vagy Mundruczó Kornél Pieces of a Woman című Oscar-díjra jelölt rendezése. A fiatal alkotó megköszönte mindazoknak a segítségét, akiknek köszönhetően odaig jutott, hogy ilyen nívós produkciókban dolgozhatott.
Rudolf Péter, a Vígszínház igazgatója beszédét azzal kezdte, hogy a nehéz idők, amelyekben most élünk, felértékelik a művészet szerepét, és megtisztelőnek tartja, hogy a Junior Primával a jövőnek oszthatnak díjat. Ezt követően méltatásában társulatának tagjáról, Márkus Lucáról beszélt. A Marton-Forgács- Hegedűs D. osztály kiválósága az elismerés átvételét követően megköszönte a családjának, mestereinek, osztálytársainak és a kollégáinak, akiknek köszönhetően játékkedvvel és kíváncsisággal néz minden feladat elé.
Máté Gábor végül a Miskolci Nemzeti Színház társulatának tagjáról, Mészöly Annáról idézte fel első emlékeit laudációjában, majd szólította a Locarnói Nemzetközi Filmfesztivál Concorso Cineasti del Presente szekciójában a Fekete pont című filmben nyújtott alakításáért a legjobb színész díját kiérdemlő színművésznőt. A fiatal tehetség fontos visszajelzésnek nevezte a Junior Prima díjat, amelyet mestereinek és kollégáinak köszönt meg.
Kiemelt kép: A 2024-es Junior Prima díjasok (Fotó: Kovács Milán)