Szeptember 20-29. között tartották az ország egyetlen online térben rendezett színházi seregszemléjét, az eSzínház Fesztivált, amely idén már negyedik alkalommal került megrendezésre. A kilenc napos eseményen 14 színház és társulat produkcióját nézhette meg a közönség: a fesztivált a vártnál is nagyobb érdeklődés mellett 27 országból követték figyelemmel
A fesztiválra jelölt alkotásokat szakmai zsűri – Sodró Eliza, Török Tamara, Puskás Tamás, Závada Péter és Légrádi Gergely – értékelte, valamint a nézők is szavazhattak. A szeptember 29-i eredményhirdetés során a következő díjak és különdíjak kerültek kihirdetésre: a fődíjat, azaz a legjobb digitális adaptációnak járó díjat a Weöres Sándor Színház Kivilágos kivirradtig című alkotása (rendező. Horváth Csaba) nyerte. A legjobb női főszereplő Takács Nóra Diána (A várományos, Örkény Színház), a legjobb férfi főszereplő Vizi Dávid (Rozsdatemető 2.0 − A Hábetler család 100 éve, Katona József Színház), a legjobb látványért járó díjat pedig az 1984 című produkció (Szegedi Nemzeti Színház, rendező: Horgas Ádám) érdemelte ki. A közönségszavazást a Szélvész után is szép vagy (Vígszínház, rendező: Dino Benjamin) nyerte. Az Art is Business két különdíjat ítélt oda: A két egyetlen − Karinthy Frigyes nagy szerelmei (Madách Színház, rendező: Szirtes Tamás) mellett az 1984 című produkciót is díjazta. A Könyves Magazin különdíját a Szabad lebegés − Variáció Bálint András Szerb Antal-estjére (Radnóti Színház, rendező: Deák Krisztina) kapta. A Papageno két különdíjat is kiosztott, az egyiket Az ember, aki csak azt tudta mondani, amit olvasott (temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, rendező: Adrián Sitaru) érdemelte ki, a másikat a Szabad lebegés − Variáció Bálint András Szerb Antal-estjére című előadás. A radiocafé különdíjait Rozsdatemető 2.0 − A Hábetler család 100 éve című előadás és az 1984 című produkció kapta.
Az eredményhirdetést követően november 5-én ünnepélyes keretek között kerülnek kiosztásra az eSzínház Fesztivál ’24 szakmai-, közönség- és különdíjai a DANTE Közösségi Alkotótérben. Az eseményen a laudációk mellett az elismerésekkel járó díjak és felajánlások is átadásra kerülnek.
Kiemelt kép: Jelenetkép a Kivilágos kivirradatig című előadásból (fotó: Mészáros Zsolt/Weöres Sándor Színház)