“Oidipusz a teljes őszinteséget választja a magánéletben és a közéletben is” – Villáminterjú Pál Andrással

Tavaly március óta látható az Oidipusz című előadás a Radnóti Színházban. A fiatal angol drámaíró és rendező, Robert Icke izgalmas, kortárs változatában a címszereplő egy nagy jövő előtt álló, a miniszterelnöki pozícióért jó esélyekkel induló férfi, aki teljes átláthatóságot ígért választóinak. Nincs több mismásolás, eltussolás, a régi aktákat is újranyitják. A választás estéjén játszódó színdarabban egy ambiciózus, ereje teljében lévő férfi a győzelem kapujában szembesül vele, hogy semmi sem az, aminek látszik – sem a közéletben, sem a magánéletben.

A görög mitológia talán legismertebb lélektani krimijének újragondolása Oidipusz és Jokaszté mindent felülíró és meghatározó szerelmét állítja fókuszba. Kettejüknek „egy a millióhoz esélyben” született kapcsolata mindenen átsegítette őket. De a sorsát senki sem kerülheti el. Ebben a nagyon modern thrillerben a politikai játszmák, hatalmi visszaélések, családi konfliktusok útvesztőjében az igazságot kereső Oidipusz, akinek mindene megvolt, néhány óra leforgása alatt mindent elveszít.

Pál András 2024-ben az előadásban nyújtott alakításáért elnyerte a legjobb férfi főszereplőnek járó Színikritikusok Díját, Szikszai Rémusz rendezése pedig júniusban az Országos Színházi Találkozón is bemutatkozik. A darabbal kapcsolatosan Pál Andrást kaptuk el néhány kérdés erejéig. 

Szerinted milyen politikus Oidipusz?

Jó beszélőkéje van, őszinte, megnyerő.

Nem túl impulzív?

Manapság lehet, hogy éppen erre vagyunk éhesek, nem? Hogy a politikus is ember legyen. Érzelmes, sebezhető, őszinte. Elvei vannak. Nem véletlenül nyeri meg a választást. Más kérdés, hogy eleve problematikus az az alaphelyzet, hogy egy család alakít pártot. Ettől – mai szemmel – nemigen tudunk eltekinteni. Nem tudom, milyen elnök lenne, de az biztos, hogy jó vezető, jó szervező, karizmatikus és szenvedélyes ember. Hisz abban, amit csinál. Jó fej. De hát nekem muszáj is. hogy rokonszenves legyen. Akkor mutatkozik meg egyértelműen az elhivatottsága, amikor megtudja, mi történt Jokasztéval, és ennek ellenére úgy dönt, hogy a nyilvánosság elé viszi az ügyet. Áldozatot hoz. Tehát jó politikus.

Nem Jokaszté hozza az áldozatot?

Ő már korábban meghozta. Oidipusz nem tehet arról, hogy eltitkolták előle az igazságot. Jokaszténak el kellett volna mondania az igazat. Oidipusz megmondta, hogy nem lesznek titkos akták, és tartja magát az ígéretéhez. Ő soha nem titkolt el semmit Jokaszté előtt. Ez az ember a teljes őszinteséget választja a magánéletben és a közéletben is. És nem visszakozik érzelmi vagy személyes okok miatt. Az, hogy Laiosz szexuális bűnöző volt, mindenkire tartozik.

Az, hogy szerelem volt első látásra, hogy nagyon erős, nem múló szenvedély van köztük, sejtszintű összekapaszkodás, ez azért van, mert összekapcsolja őket a DNS-ük?

Azt gondolom, igen. Szerencsére nekünk nincs erről saját tapasztalásunk, de ismerünk ilyen történeteket, amikor két ember megmagyarázhatatlan erővel kapcsolódik, aztán kiderül róluk, hogy testvérek. De Oidipusz számára a szerelem az az érzés, ami összeköti őket egészen az előadás utolsó pillanatáig. Az, hogy a szerelme az anyja, az csak egy információ. Az érzései nem változnak.

Mi történt volna, ha Jokaszté nem öli meg magát? Soha többé nem találkoznak?

Nem, szerintem összekapaszkodtak volna, és megpróbálják együtt, de tönkrement volna a kapcsolatuk. De ezzel együtt is az, hogy öngyilkos lett, önző döntés volt. Elvesztette a szerelmét, de visszakapta a fiát. És Oidipuszon kívül is volt még három gyereke. De Jokaszté soha nem élte meg igazán az anyaságát, csak a szerelmen keresztül tudott kiteljesedni. De az az ember, akit szeretett, még ott volt. És egyedül hagyta őt ezzel a szörnyűséggel.

Az interjút Hárs Anna készítette.

Kiemelt kép: Pál András (Fotó: Dömölky Dániel)