Megnyílt Sárkány Győző Létidő című életmű-kiállítása a szegedi Reök-palotában, ahol a grafikusművész közel félezer alkotása tekinthető meg. A megnyitót követően bemutatták a művész pályáját feldolgozó reprezentatív albumot, melyet a Pesterzsébeti Múzeum igazgatója, D. Udvary Ildikó szerkesztett.
A kiállítás megnyitóján beszédet mondott a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára, Vitályos Eszter, aki úgy véli, művein keresztül olyan utazáson kísérhetjük el Sárkány Győzőt, ahol a saját önismeretünk és a létezés szépsége kerül a középpontba. Kiemelte, hogy azért tartja relevánsnak a grafikusművész kíséretét az útkeresésben való önmagunkra találásban, mert ő maga is beutazta a világot és kutatta a létezést, az ő szemüvegén keresztüli világszemlélet pedig segíthet saját magunk megismerésében.
A Reök-palotában Sárkány Győző elmúlt ötven alkotóévének 473 munkáját csodálhatjuk meg. Megtekinthető a Dante halálának 700. évfordulójára készült Végtelen színjáték sorozat, sőt Verne regényekhez készült illusztrációk is. A nyolc héten át látogatható kiállítás leglátványosabb eleme az egészen a földszinttől a napozótetőig magasodó, 42 elemből álló képinstalláció.
Kiemelt kép: Frank Yvette