21 éve a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatának tagja, ám 2014 óta rendszeresen feltűnik a Nemzeti Színház előadásaiban, sőt, idén belekóstolt a független szféra munkamódszerébe is a KV Társulattal. A rendezők sokszor a hős-karaktereket látják benne, ám ő sokkal szívesebben játszik elesettebb figurákat – azt mondja, ezek is mind benne vannak. Mátray Lászlóval beszélgettünk.

Nagyon más a művészeti módszer Sepsiszentgyörgyön, mint mondjuk a Nemzetiben? 

Én magam is nagyon kíváncsi voltam erre. Most már elmondhatom, hogy megtapasztaltam mindkettőt, és nem tudom azt mondani, hogy óriási különbség lenne. Vidnyánszky Attila mellett dolgoztam Zsótér Sándorral, Sardar Tagirovskyval, és azt gondolom, hogy ezek az irányok valahol a színházcsinálás mezsgyéjén találkoznak. Nyilván emberi dolgokban van különbség, más a színész, a rendező aktuális állapota, az egymáshoz való hozzáállása, de ezek inkább csak hozzáadnak egy-egy próbafolyamathoz.

Bocsárdi (Bocsárdi László, a Szepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója – A szerk.) nagyon egyedi formanyelvet kísérletezett ki veletek, ez hogyan változik az utóbbi időben? 

Valóban volt ennek egy nagyon erős időszaka, ebbe az építkezésbe jó volt belekerülni annak idején, mert Bocsárdinak is keresés volt, és nekünk, a társulat tagjainak is, nagyon motivált volt mindenki. Az viszont törvényszerű, hogy a hosszú együttlétek során bizonyos dolgok megkopnak, a keresés varázsa egy idő után elmúlik, mert „már tudom, hogy ki vagy és te is tudod, hogy én ki vagyok”. De ez nem csak a színházra igaz, a magánéletre is. Most már inkább azt érzem, hogy nem kell akkorákat küzdeni, mert apró rezdülésekből is értjük egymást, legalábbis én így vagyok vele.

Persze az, hogy én mondjuk felkérést kaptam a Nemzetiből, és ott is dolgozhattam, az adott ebben az egész folyamatban egy másfajta magabiztosságot, mert az ottani tapasztalatokból merítve tudtam friss energiákat hazavinni és vica versa… Visszatérve a formanyelvre, egy időszakban többször hallottam én is a „bocsárdizmus” kifejezést.

Ez lehet skatulya? 

Lehetne az, de szerencsére én sosem éreztem annak.

Mátray László (Fotó: Gádoros Márk)

1999 óta vagy Sepsiszentgyörgyön társulati tag, de több magyarországi színház is szeretett volna szerződtetni, beszéltél erről korábban többször is. Változott valami azóta?  

Vidnyánszky hívott a Nemzetibe, és Eszenyi Enikő is megszólított korábban, de akkor pont olyan munkában voltunk Bocsárdival, olyan intenzív időszakban érkeztek ezek az ajánlatok, amikor azt éreztem, hogy nekem nem szabad eljönni Sepsiszentgyörgyről. Szükségem van erre a kettősségre, ez egyértelmű, de azt gondolom, hogy most sem lennék képes végleg átjönni Pestre. Bár az is igaz, hogy egyre többször szólítanak meg olyan munkák, amiket meg fontosnak tartok elvállalni, és ezek mind itt vannak. Pont holnap lesz egy érdekes feladatom. Hamlet apjának a szellemét kell játszanom.

Hamlet már voltál korábban.

Igen, így ismerem az anyagot. Emiatt is lettem kíváncsi, hogy mit lehet kezdeni a szereppel, hogy hogyan közelítek én most ehhez a témához. Erre a feladatra egyébként a TRIP csapata hívott, és tulajdonképpen felvétel készül majd belőle.

Kipróbáltad magad idén egy picit már az alternatív vonalon. 

Igen, elvállatam a KV Társulat Miért lett R. Úr ámokfutó (Ördög Tamás a rendező – A szerk.) című darabjának az egyik szerepét. Érdekelt, hogy mitől más ez a világ, és végre adódott rá lehetőség, hogy belekóstoljak az ilyen fajta színházcsinálásba is. Megfogott a témaválasztás, az hogy a limitált anyagi források ellenére is hihetetlenül célratörően dolgoztunk, egy pici térben, ami nekem szintén szokatlan azért. Itt nem volt asszisztencia, nem szólt az ügyelő, hogy akkor most gyere, nem figyeltek helyettem arra, hogy hol a kellékem… egészen újszerű élmény volt.

Mikor játsszátok legközelebb? 

Nem tudom, a mostani helyzetben nem könnyű az egyeztetés, de ha meg lehet oldani, akkor én nagyon szívesen jövök akár csak egy-egy előadásra is.

Akkor mondhatjuk, hogy Mátray Lacit fel lehet kérni kisebb produkciókra is? 

Igen, abszolút! Érdekel minden új találkozás, nyitott vagyok a lehetőségekre, az új történetekre!

Mátray László (Fotó: Gádoros Márk)

Visszatérve a Nemzetire. 2014-től, a János vitéz címszerepétől kezdve sorra kaptad a feladatokat, de a 2017-es Bánk bán bemutató óta nem próbáltál új darabot. Leszoktatok egymásról Vidnyánszkyval? 

Ez egy nagyon jó kérdés. Nem gondolom, hogy így lenne, nagyon szívesen jönnék, ha hívna újra. Ez teljesen független attól, ami most körülötte vagy a magyar kulturális élet körül folyik, én azt gondolom, hogy nekem alkotóként van vele még dolgom. Sok évvel ezelőtt Kisvárdán láttam először egy rendezését, egy John Ford-darabot, az elképesztően felkavaró volt számomra, és én attól kezdve nagyon kíváncsi vagyok az ő munkáira.

Márciusban a járvány miatt világszerte megtorpant az élet, te hogy élted ezt meg? 

Én pont Pesten voltam, próbáltam a KV Társulattal, amikor jött a hír, hogy lezárják a határokat. Azonnal beültem az autóba és indultam Sepsiszentgyörgyre. Sosem tapasztaltam korábban még ilyet, a határon 8 és fél órát várakoztam, mire átléphettem Romániába, miközben mezítlábas, tombolva táncoló embereket láttam az autók körül, ők mind a nyugati országokból jöttek haza. Elképesztően szürreális élmény volt!

Nálunk még szigorúbb szabályok voltak, mint Magyarországon, azonnal lezártak mindent. Én magam falun töltöttem azokat a heteket, önkéntes karanténban, amit úgy éltem meg, mintha valami Robin Hood-időszak lenne. Nagyon élveztem, hogy jelen tudtam lenni az állataim életében, a természeti dolgokban. Aztán elkezdtük online próbálni az R. Urat, néztem az interneten előadásokat, annak ellenére, hogy én ezt a világot nem nagyon szeretem. Szóval bőven volt dolog, ami lekössön!

Változtál a karantén hatására? Emberileg, a művészeted? 

Nem gondolom. Nézd, most felidézve, hogy miket csináltunk a karantén után… született néhány szabadtéri előadás Sepsiszentgyörgyön, az egyik felolvasószínház volt, a másik egy picit túllépett ezen. Azt érzem, hogy menet közben megértettem, hogy ez nem az, amit mi tudunk, de most csak ennyit lehet csinálni.

Mátray László (Fotó: Gádoros Márk)

Sokat forgatsz? 

Egy-két éve sűrűbben, de örülnék, ha még több lehetőségem lenne. Persze ez sem ennyire egyszerű, az egyeztetés itt is problémát tud okozni, hiszen függök az anyaszínházamtól, az igazgatómtól.

Zavar ez a függés? 

Igen, egyre inkább, de ez nem csak a színházra igaz, hanem az élet minden területére. Az olyan helyzetekben tudom csak szeretni a függést, amikor az egy előrevivő alkotófolyamatnak a része, attól a rendezőtől szívesen függök művészként, aki egy hozzám közelálló, személyes történetet akar elmesélni általam. Most például pont egy ilyen próbában vagyok benne, Botos Bálint rendezi Sepsin Martin Crimp A többit már láttad a moziban című darabját, amiben Oidipuszt játszom. Nagyon kíváncsi vagyok erre a munkára, Bálinttal már volt egy jó “találkozásunk” remélem ez is az lesz…

Izgulós vagy? 

Is-is. Nagyon sokszor előfordult, hogy túlizgultam dolgokat, arra is volt példa, hogy már-már patológikussá vált ez. Azon múlt, hogy hol tartottam az életemben, mennyire volt rendben az önbizalmam, mennyire akartam bizonyítani, mennyire vágytam arra, hogy fogadjanak el tőlem egy munkát. Most már azért kevésbé jellemző, de nem tűnt el teljesen. Sőt! Ha nagyon laza vagyok, akkor azt gondolom, hogy baj van, nem szabad úgy felmenni a színpadra.

Hiszek a katarzisban, hogy nekünk minden alkalommal meg kell dolgoznunk azért, hogy az a nézőben megtörténhessen. A lelki alkatomhoz ez a fajta színjátszás áll közel, amikor végig kell vinni a közönség minden egyes tagját azon az úton, amit a karakter is bejár, ez pedig belső feszültség vagy izgalom nélkül nem megy.

Mátray László (Fotó: Gádoros Márk)

Érzed, hogy mikor fogod meg a nézőt? 

Nem merem ezt így kijelenteni. Azt szoktam érezni, hogy mikor hangolódnak rá a témára, de ehhez is nagyon kell figyelni, érzékenynek kell lenni.

Picit szóba került már a beskatulyázás. Érezted azt a pályádon, hogy az alkatod miatt egyfélét várnak tőled a rendezők? 

Nyilván könnyebben találtak meg a hős szerepek, de én mindig nagyon igyekeztem, hogy ezekbe ne ragadjak bele, nem is érdekelnek annyira az ilyen típusú a karakterek. Sokkal szívesebben bújok el elesettebb figurák mögött, nagyon szívesen torzítom az alkatomat ezeknek a megformálásához. Nyilván ez amiatt is van, mert nekem is van egy ilyen oldalam, nagyon sokat vívódom, nehezen hozok meg döntéseket, mindent szeretnék előbb megérteni.

Nehezen mondasz nemet? 

Igen! De igent is! (nevet)

Pár éve egy interjúban említetted, hogy egyszer majd nagyon szívesen csinálnál saját előadást. Hol tart ez most? Még mindig foglalkoztat? 

Jókor kérdezed, pont van egy ilyen projekt előkészületben. Nagyon hosszú ideje szeretnék foglalkozni Antoine de Saint-Exupéry klasszikusával, mert azt gondolom, hogy nem figyelünk eléggé a világ „kishercegeire”, hagyjuk, hogy a belső gyermek eltűnjön belőlünk. Most úgy néz ki, hogy adódik rá lehetőség, hogy ezt a történetet megmutassam az én olvasatomban, hogy hol az a jövő titka…

Kiemelt kép: Mátray László (Fotó: Gádoros Márk)