A legutóbbi 2020-as Sztárban sztár (és a tavalyi Sztárban sztár leszek!) után idén a hagyományokat picit megtörve nem ősszel, hanem most tavasszal fog elstartolni a következő évad. Azt, hogy ki lesz az a négy fő, akik a zsűriben helyet foglalnak, a TV2 a legutóbbi közleményében már bejelentette, sőt a napokban nem csupán magáról a premierdátumról, de egyben még a hétről hétre látható versenyzők kilétről is lerántották a leplet. Ahogy pedig lenni szokott a Sztárban sztár eddigi évadait alapul véve, most is érdekes és színes bagázst verbuváltak össze.

A zsűri leleplezéséhez hasonlóan (ahol olyan ismert arcokat láthatunk majd viszont, mint Makranczi Zalán, Kökény Attila, Lékai-Kiss Ramóna vagy Papp Szabi) a versenyzők kiléte is legalább annyi embert fog meglepni, mint amennyinek mosolyt csal majd az arcára. A Sztárban sztár nyolcadik szezonjában Stohl Andrást, Galambos Dorinát, Emiliót, Marics Petit, Szekeres Adrient, Péterffy Lilit, Palya Beát, Vavra Bencét, Dallos Bogit, Orsovai Renátát, Zámbó Krisztiánt és Ember Márkot is láthatjuk majd felbukkanni ilyen-olyan szerepekben. Az új évadra pedig nem kell már olyan sokat várni, napra pontosan február 6-án fog elstartolni a TV2 műsorán.

Kiemelt kép: Papp Szabi, Lékai-Kiss Ramóna, Kökény Attila, Makranczi Zalán – Sztárban sztár (Fotó: TV2 Play)