A 2022/23-as évad elején, szeptember 24-én mutatja a Pécsi Nemzeti Színház a Daniel Defoe regénye alapján készült ROBINSON! című mesedarabot Boráros Szilárd rendezésében. Az előadás próbafolyamata már kezdetét vette, gyermeknap alkalmából, május 29-én fél 11-től pedig nyílt próbát is tartanak.
Ki ne emlékezne gyermekkorából arra a végzetes elhatározásra, hogy világgá megy? Nagy bátorságot véve hátrahagyva a szülői házat, az önállóság, a szülők által korlátozott élet helyett a szabadságot választva. A ROBINSON! című zenés ifjúsági előadással a Pécsi Nemzeti Színház erre az életérzésre kíván reflektálni, illetve a főhős számos kalandján át bemutatni, hogy milyen lehet a saját belső késztetésnek megértése, érvényesülése és annak következményei. A darab rámutat arra is, hogy az otthon elhagyását követően a kudarcok és a kiábrándulás a saját romantikus elképzelésekből, a határaink túllépése, küzdés az életért és szabadságért, a konokság és elvakultság következményei, felelőségvállalás, magány megtapasztalása miként viszi előre és teszi éretté gondolkodásunkat. Fontos eleme a kalandoknak az eltérő gondolkodással és kultúrával való szembesülés, és annak megértése, elfogadása, a barátság, a természettel való kapcsolat átértékelése, az önazonosság megélése, végül a saját út megtalálása.
Az előadás létrehozója egy összeszokott, számos sikert magáénak tudó alkotócsoport (rendező, díszlet- és jelmeztervező: Boráros Szilárd, színpadi adaptáció, dramaturg: Boráros Melinda, koreográfus: Lehőcz Zsuzsa), akiknek a gyermek- és ifjúsági színházi előadások létrehozása a hitvallásuk szerinti hivatásuk. A címszereplőt Széll Horváth Lajos alakítja, a további szerepekben Németh János, Stubendek Katalin, Józsa Richárd, Kállai Gergely, Biri Gábor, Pinczés Rita, Horváth Réka és Rovó Fanni lesz látható. A nyílt próbán való részvétel ingyenes, de jegyhez kötött.
Kiemelt kép: Így készült a ROBINSON! plakát (Fotó: Pécsi Nemzeti Színház)