Nyílt napot tart a Magyar Képzőművészeti Egyetem december 6-án, 10 és 14 óra között: a hagyományokhoz híven a Képző szeretettel várja leendő hallgatóit. Az Egyetem fennálása óta itt végzett a magyar képzőművészeti élet szereplőinek 80 százaléka, a túljelentkezés minden évben sokszoros. A nyílt napon a középiskolások betekintést nyerhetnek abba milyen is az élet a Képzőn!

Az Andrássy út 69. szám alatt dr. habil. Erős István rektor úr köszönti a diákokat 10 órától, ezt követően a Tanulmányi Osztály lesz segítségükre az egyetemi jelentkezéshez elengedhetetlen információk átadásával. Jelen lesz a Hallgatói Önkörmányzat is, akik mesélnek a közösségi életről és hogy miért érdemes ide járni! Bemutatkoznak az egyetem tanszékei: Szobrász Tanszék, Festő Tanszék, Grafika Tanszék, Vizuális Művészet Tanszék, Látványtervező Tanszék, Intermédia Tanszék, Restaurátor Tanszék, Képzőművészet-elmélet Tanszék, Tanárképző Tanszék, mindezt jeles képzőművész és oktatók vezénylésével és vizuális bemutatókkal.

A Magyar Képzőművészeti Egyetem mindössze két éve indult új szakjai is várják az érdeklődőket, így a képzőművész mesterszak, a kortárs művészetelméleti és kurátori ismeretek mesterképzés, valamint a vizuális művészet alapképzés is.

Bejárhatjuk majd az Egyetem műtermeit a főépületben és az Epreskertben is, a Képző jelenlegi hallgatói is segítenek majd az eligazodásban és bemutatják a majdani hallgatóknak a műtermi élet sajátosságait. Emellett a kiállítóterekben, a hallgatói közösségi térben és a büfében meglepetésekre is bukkanhatunk!

Kiemelt kép: A Képzőhöz tartozó Epreskert (Fotó: Magyar Képzőművészeti Egyetem)