Július 5. és 14. között ismét megrendezésre kerül a Táncnyár, amelynek keretében minden este más-más együttes érkezik a Nemzeti Táncszínházba. A produkciók előtt, a teraszon az aznapi fellépő együttesek köszöntik a Millenáris látogatóit és az érdeklődőket, akiknek egy rövid, ingyenes performance keretében ízelítőt adnak az esti előadásukból. 

A sort a Győri Balett Kodály Zoltán műveire koreografált Romance című táncelőadása nyitja. Ezt követően a néptáncé a főszerep, a Magyar Állami Népi Együttes és a Hagyományok Háza a Kárpát-medence kultúráját, népzenéjét és néptáncait bemutató nagyszabású Ünnep című előadásával érkezik. Még két nyárest magyar néptáncé: fellép a Fitos Dezső Társulat, akik a gyökereink mélyére hatolnak A Falu című produkciójukban, valamint érkezik a Duna Művészegyüttes is, akik Kalotaszegre repítik a nézőket, hogy bemutassák a tájegység egyedi vonásait és a viselet- és táncbéli gazdagságát.

Idén sem marad el sem a tangó, sem a flamenco: a Caminos a FlamenCorazonArte Táncszínház andalúz ihletésű estje és az Argentin Tangó Táncszínház, Budai László és vendégei Tango no Tango című modern tangó show-ja gondoskodik a latinos, forró hangulatról. A Nemzeti Táncszínház mint a modern mozgásművészet palotája nem hagyhatja ki a nyári programjából sem a kortárs műveket: Kulcsár Noémi Tellabor Balaton című előadásában a gondtalan, napsütötte nyarak helyszíne, a magyar tenger jelenik meg, visszaemlékezve a legendás balatoni nyarakra. A kortárs ötöst a PR-Evolution Dance Company Esti Koktél című sanzon estje és táncszínháza követi, de érkezik még a Duda Éva Társulat ikonikus FRIDA, az élet múzsája című darabja, valamint Gabriel García Márquez legendássá vált alkotása, a Szerelem a kolera idején az Inversedance-Fodor Zoltán Társulat előadásában.

Már szinte elmaradhatatlan része a Táncszínház nyári programjának a tánctanítás, így egyes előadások után a táncolni vágyók még bele is kóstolhatnak a színpadon látottakba.

Kiemelt kép: Jelenet a FRIDA, az élet múzsája című előadásból (Fotó: Kovács Milán)