„Növénnyé aljasuló szellem” – Ajánló a Don Carlos című előadáshoz

Mindig élmény, ha azokat a színészeket láthatom az online térben is, akiket élőben is volt már alkalmam megfigyelni. Egyes színházak esetében szerencsére az a tapasztalatom, hogy elég sok előadást feltöltöttek az eSzínház oldalára, akad olyan is, amelyik látványra meg is célozta ezt a médiumot. A Radnóti Miklós Színház egyik korábbi darabja egy Friedrich Schiller-mű: a Don Carlos meglehetősen monumentális, legalábbis a cselekményét és a lélektanát tekintve, amely méltán nyerte el a III. eSzínház Fesztivál fődíját. – Dr. Fábián Péter írása

II. Fülöp, spanyol király (László Zsolt) udvarában teljes a káosz. Látszólagosan totális rend honol, béke van és minden virágzik, de ez csupán a patina, amely elrejti a romlás valóját. Az uralkodó ugyanis nem csak tűzzel és vassal irányítja a birodalmát, hanem az inkvizíció eszközeit is kegyetlenül felhasználja. A vallás mögé rejti el azt a tárházat, amellyel teljes kontrollt gyakorolhat a népe felett. A virágzás ezért csak illúzió, a törvényeket kényükre és kedvükre hajlítja a gazdagodás céljáért bárkit perbe fognak, megkínoznak és ki is végeznek. A nagyobb jó érdekében cselekszik mindenki, azonban akadnak olyanok, akik másként gondolkodnak. A király fia, és annak legjobb barátja is ezekbe tartoznak. Don Carlos (Nagy Márk) volna a trónörökös, azonban apja minden szeretete és figyelmet, de még a bizalmat is megtagadta tőle. Arról nem is beszélve, hogy korábbi szerelmét és jegyesét, Erzsébetet (Mészáros Blanka) végül ő vette feleségül. Posa márki (Baki Dániel), aki mindenben a fiú mellett áll, reménykedik abban, ha a srác egyszer a trónra kerül, változhat a birodalom politikája. Európa szerte megindult a reformáció és a forradalom vörösre festi az utakat a szabadság és a fejlődés reményében. A pazarló és despota arisztokráciából, a hamis és gőgös papokból senki sem kér már. A bökkenő, hogy mindenki ellenük dolgozik: Domingo (Pál András), a szerzetes, Alba herceg (Rusznák András), aki a hódítást tűzte ki céljául nem kokettálnak Don Carlos lázadó természetével, inkább igyekeznek megbuktatni őt. A fiú nem csillapodó szerelme Erzsébet felé még bajba is sodorhatja őt. Reményt vagy megsemmisülést is jelenthet az a szerelmi sokszög, amit a kastély falai rejtenek.

Az első darab, ami erről beugrik az a Hamlet, méghozzá Alföldi Róbert h.ml.t-je. A felütése és az alaphangulat is sugallják az elégedetlenséget a szülő és a gyermek, az ország érdekei és az uralkodó udvartartás között. Az a végtelen magány és szeretet éhség pedig azonnal a Neon Genesis Evangelion Shinjijét juttatja eszünkbe. A királynak sosincsenek barátai, állítja a mondás, csupán alattvalói és szövetségesei. Hogy melyik éppen hova tartozik és mikor válik belőle ellenség, az nem csak a saját döntésein, de a másik motivációján is múlik. A vezetőségről sokat tanultam az elmúlt 10 esztendőben, bár megfelelő példával csak a közeli 6 év jeleskedett. A people management, mint olyan, még a monarchiában sem volt elhanyagolható, bár legtöbbször a diplomácia szóval illetjük magát a jelenséget. Legyen szó despota uralkodóról vagy fejlődést elősegítő, modern szemléletű királyról, egyik sem engedhette meg magának hosszú távon, hogy mindenkit magára haragítson. Ezért nem ártott, ha nem csak meghallgatta, de meg is értette, amit mondanak neki. Ezeket priorizálva, a tetteit és döntéseit kellőképpen alátámasztva egészen könnyedén lavírozhatott a nemzetközi és a hazai vizeken is. A szövetségesek megválasztása azonban még ennél is kritikusabbnak bizonyult.

Legyen bármilyen nemes is az érdek és a cél, ha a népet vagy a környező uralkodókat magára haragította, akkor könnyedén leválthatták, az erő mindig felülírta a törvénykezést. Ami persze meglehetősen ironikus, hiszen a királyok cseréje főleg azért valósulhatott meg, mert az illető túlságosan visszaélt a hatalmával, sértette mások törekvéseit vagy annyira gyengének bizonyult, hogy nem voltak támogatói. Az egyház egy olyan bástya lehetett, amelyre építkezhettek, hiszen a népet a szellemi vezetőkön keresztül erkölcsi és egyéb törvényekkel bármilyen irányba el lehetett mozdítani. A terelést ma már birkapásztorokhoz hasonlítjuk, ami ironikus módon adekvát kifejezés, nem véletlenül választották ezeket az eszközöket az uralkodók a pozíciójuk megszilárdítására. Ne legyenek illúzióink, a kihasználás kölcsönösen megvalósult, hiszen a hódítási törekvésekhez kiváló indokot adott a kereszténység terjesztése, ahogyan az egyház is félig-meddig mosta kezeit a vérengzések folytán, mert ők csupán csak asszisztáltak hozzá. Mindaddig, amíg az eretnekek üldözése, az inkvizíció fel nem lángolt és fel nem perzselte Európát, illetve még pár kontinenst.

Ennek ellenére az uralkodók a kereszt valamilyen formáját felvállalták, hogy a félholddal és a barbárokkal szemben támogatást nyerhessenek. A vagyon és a tudás pedig mindig olyan helyen tudott csoportosulni, amely egy adott egyház kegyét élvezte. A béke és a nyugalom szigete természetesen illúzió volt, a dogmákról és a konzervatív szemlélet ambivalenciájáról Giordano Brunót vagy Galileo Galileit érdemes volna megkérdezni. Nem meglepő módon a bigottság és az álszentség fellegvárában fejlődések is voltak, csak nem osztották meg azokat a túlvilággal, időnként még nyilvánosan meg is égették a saját tudásukat terjesztőket. Így a feudális szemlélet is sokáig megragadt, a technika fejlődése is sárban cuppogott, amíg nem jött egy hullám, ami végül fokozatosan elsöpörte a gátló tényezőket. Ez a jelenben is folytatódik, gondoljunk csak A két pápa című előadásra, illetve a történet 2025-ös folytatására.

Valamiért az a tévképzet uralkodik a világon, hogy erővel és félelemmel bárki könnyedén irányítható, csak ezekkel az eszközökkel lehetséges terelni az élőlényeket. Ugyan a történelem számtalanszor bizonyította már, hogy mindez nem célravezető, mert a gyengébbek mindig többen lesznek, ám a tenger mégis demonstrálni kényszerült elsöprő erejét. Ez ciklusról ciklusra ismétlődik, nem tanulunk abból, hogy tűzzel és vassal nem lehetséges hosszútávon megtartani a pozíciónkat. Nem kell aggódni, a jelenben a legkisebb helyeken is próbálkoznak ezzel az érdekérvényesítéssel, magam is találkoztam pozícióból beszélő, despota, de végtelenül gyenge és rettegő vezetőkkel. Mert az ilyen fegyverhez csak az szokott hozzányúlni, aki tisztában van vele, sem a képességei, sem a vagyona nem elég ahhoz, hogy motiváljon bárkit is. A hatalom megszilárdításáért ezért kétségbeesett eszközöket vesz elő, melyek végül a saját végzetét predesztinálják. Aki kardot ragad, maga is kard áldozatává válik, nem véletlenül tartja a mondás, hiszen többnyire az erődemonstráció azt sugallja, hogy erőszakkal bármit el lehet érni, még az ő megbuktatását is.

Ezeket ma már nárcisztikus személyiségjegyeknek is szoktuk csúfolni, mert ismerjük a mögöttes tartalmat, amely vagy túlzott önbizalomból vagy annak teljes hiányából fakad. Az utóbbi eset nem összetévesztendő az előbbivel, ilyenkor ugyanis túlkompenzáció történik, bár a hatalom elvesztése mindkét esetben ugyanabból kifolyólag következik be, hogy az illető végül elveszti a kontrollt és visszafordíthatatlan hülyeséget csinál frusztrációjába vagy dühében. Minden, ami az uralkodásban fontos erény, eltűnik, a bálvány ledőlése pedig megmutatja a gyengeségeket. A nép mindig is nagyobb úr volt, a tömeg könnyedén elsöpri azt, akinek a támogatói eltűntek. Ugyanis a bizalom hiánya kétségbeesett lépésekre sarkall, azaz azokhoz nyúl hozzá, akik eddig feltétel nélkül mellette álltak. A kártyavár pedig összedől, ha a saját embereinket kezdjük el szándékosan tönkre tenni.

Mindezek tükrében a nemes érzelmek, legyen szó a szerelemről, szeretetről vagy a hazafiságról, nem igazán férnek meg azonos zászló alatt. A bizalmatlanság nem engedi a bizalom semmilyen formáját gyökeret vetni. Az udvarban innentől senki más nem érvényesülhet, csak és kizárólag a király akarata. Legyen szó a fiáról vagy a nép kívánságáról, de még a tulajdon feleségéről is, az elnyomás nem engedélyezi a csírák növekedését. Az elfojtások robbanásszerűen távozhatnak csupán, amikor bármit tesznek, folyamatosan akadályokba ütköznek. Az ellentmondások frusztráltságot szülnek, a szeretetért ácsingózó infáns fiú, az árnyékba kényszerült királynő, valamint a márki, aki csak azt szeretné, ha a birodalom valóban virágozna és nem a jogokat és a fejlődési törekvéseket tipornák el.

Meglepő módon ezek a törekvésekben egyetlen közös vonás van, mindegyik a szabadság egy formáját szimbolizálja. Az ellentmondás, hogy pozíciójukat tekintve képesek lehetnének erre, de az illúziókat észlelik, így tisztában vannak vele, valójában teljesen tehetetlenek. A király konok és senkire sem hallgat, a hatalom elhomályosítja a látásmódját, csak a szent inkvizícióban és egy olyan egyházban hisz, amely végtelenül kihasználja a naivságát. Így körbe érünk és a tragédia egyértelműen elkerülhetetlen, a jellemfejlődés Fülöp esetében nem lehetséges. Az együttműködésre sincs hajlam, az elnyomás miatt az érdekérvényesítést saját vágyaikra korlátozzák, nem felismerve, hogy a cél igenis közös, a szövetség mindenki hasznára válna. Az egyetlen, aki ezért végül kiáll, a márki személye lesz, viszont a tervének a kimenetele egyértelműen determinált. Ha nincsenek társak, ha mindenki elbeszél a másik mellett, ha a sérelmeket és a vágyakat ütköztetni tudják, akkor saját magukat korlátozzák be, a jobb élet reményével szemben.

Politika, önmegvalósítás, szeretetéhség, szabadságvágy és a nemzet fejlődése, ezek mind benne vannak Nagy Péter István rendezésében. A színészi játék egyértelműen Baki Dániel részéről a legerősebb, de László Zsolt és Nagy Márk egy hajszállal utána következnek. A szerepek zseniálisak, a karakterek megformálása esetében nem találunk hibát. Sodró Elizáról mindig az jut eszembe, hogy ijesztően könnyen tud sírva fakadni, a hitelessége pedig megkérdőjelezhetetlen. Pál András sokszínűségét már élőben is megállapítottam, de Domingo esetében sincs panasz az élményre. Összességében ezt az előadást bármikor újra tudnám nézni úgy, hogy még többet felfedezzek benne. Most azokat a gondolatokat írtam le, amelyek elsőre eszembe jutottak róla, de a figurák olyan szinten meg lettek töltve tartalommal, hogy még oldalakon keresztül tudnék asszociálni akár Mészáros Blanka, akár Eboli hercegnő beszélgetésein.

Az előadás jelenleg az eSzínház felületén látható, egyedi jegyvásárlással és havi előfizetéssel is elérhető.

Dr. Fábián Péter írása

Kiemelt kép: Jelenetkép a Don Carlos című előadásból (Fotó: Dömölky Dániel)