Szeptemberben kezdte meg működését az e.Színház nevű streamingszolgáltató platform, amely azóta számos budapesti színház előadásait közvetítette már. A szigorítások értelmében bár a teátrumoknak be kellett zárniuk, az online felületeken továbbra is élvezhetik a színház varázsát a rajongók.
A piacindító online színházi platformot az Alapítvány a Magyar Színházakért szervezet fejlesztette azzal a céllal, hogy egy színházi videótárat hozzon létre a már rögzített előadások felvételeiből, illetve helyet adjon a minőségi élő közvetítéseknek. Az elindulás óta olyan neves intézmények előadásait lehetett megtekinteni a felületen, mint a Katona József Színház, a Vígszínház vagy a Radnóti Színház. A videótárban többek között A mizantróp, a nőNYUGAT, az Iván, a rettenet vagy akár a Kvartett című darabokat is meg lehet tekinteni, de vidéki színházak produkciói közül is van lehetőség szemezni.
Az e.Színház az első olyan magyar fejlesztésű platform, amely előadások minőségi élő közvetítésével is foglalkozik. Az első élő streaming szeptember 23-án volt a Radnóti Színházból, amikor a Csapodárok című premierdarabot lehetett otthonaink kényelméből élvezni. Október elején pedig az Örkény Színház első élő tévéközvetítésre is optimalizált bemutatóját, az Andromakhé című darabot közvetítette az oldal, azóta pedig az eSzínház a teátrum „Örkénystream”-jének kizárólagos szolgáltatójává lépett elő.
A novemberi műsoron többek között olyan darabok is megtalálhatóak, mint A Padlás 1000. előadása a Vígszínházból, vagy éppen a 2020-as Pécsi POSZT versenyprogramjába bejutott Bánk bán a Katona József Színházból. Jegyeket a meghirdetett előadásokra az e.Színház weboldalán lehet megvásárolni.
Kiemelt kép: Jelenetkép a Katona József Színház Bánk bán című előadásából (Fotó: Juhász Éva)