November 2. és 4. között rendezik meg a Határtalan Napokat ebben az évben Miskolcon, a háromnapos rendezvényen, melynek idén Komárom városa lesz a vendége, színházi előadások, kiállítás és irodalmi beszélgetés is várja majd az érdeklődőket.

A programsorozat kiállításmegnyitóval veszi kezdetét, a tárlat Lehár Ferenc zeneszerző, operettkomponista és karmester életét, valamint előadói pályafutását mutatja be. Ugyanezen a napon két előadásra és egy irodalmi beszélgetésre invitálják a közönséget: 16 óra 30 pertől a CSAVAR Színház adja elő Száz Pál Fűje Sarjad mezőknek című művét a Játékszínben, amelyet a szerzővel és az alkotókkal szervezett beszélgetés követ 18 órától a Kamaraszínház Társalgójában. 20 órától ugyanezen a helyszínen Spiró György Prah című komédiáját játssza a Komáromi Jókai Színház társulata.

November 3-án A beszélő köntös című zenés játékot nézhetik meg az érdeklődők, melyet Mikszáth Kálmán azonos című regénye alapján Varga Emese dramaturg vitt színpadra, a darab zeneszerzője Lakatos Róbert, a dalszövegeket Laboda Róbert írta. 

A szemle utolsó napján először a gyermekeknek kedveznek a szervezők, 10 órától ugyanis a Csarnok ad otthont N. Tóth Anikó A kacagó királykisasszony című mesejátékának. A sorozat utolsó programjaként Schwechtje Mihály tragikomédiáját, Az örökséget láthatja a közönség a Kamaraszínházban, ugyancsak a Komáromi Jókai Színház előadásában.

Kiemelt kép: Jelenet Az örökség című előadásból (Fotó: Dömötör Ede)