A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében tartják a világhírű zeneszerző, Eötvös Péter Sleepless (Álmatlanság) című operájának magyarországi premierjét. A berlini Staatsoper felkérésére, 2020-ban íródott „opera-ballada” április 12-én a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében debütál koncertszerű előadásban. A magyarországi bemutatón a szerző vezényli új művét, amelyet neves nemzetközi szólóénekesek, valamint a Nemzeti Filharmonikus Zenekar ad elő.

A hosszú ideje ismét Magyarországon élő zeneszerző, Eötvös Péter legújabb – szám szerint tizenharmadik – operája librettójához a norvég sztáríró, Jon Fosse Trilógia című kötetéből merített. A zeneszerző az operái librettistájaként közreműködő Mezei Marival gyakran akár húsz-harminc kortárs irodalmi mű közül választja ki azt az alkotást, amely legjobban illik a színpadi zeneművet megrendelő operaház évados tematikájába. Emellett fontosnak tartja, hogy operáinak szövege kortárs irodalmi alapanyagból származzon, mert véleménye szerint műve így képes a legtöbbet elmondani arról a korról, amelyben létrejött. „Egy színházi szerzőnek mindent ismernie kell, minden hatást keresztül kell engednie magán azért, hogy a megfelelő pillanatban el tudja azt helyezni valamelyik művében. Minél szélesebb az olvasmányaim palettája, minél színesebb körülöttem a hangzó kép, annál gazdagabb lesz az az anyag, amit én adok a közönségnek”  – nyilatkozta ennek kapcsán Eötvös.

Az április 12-i magyarországi bemutatón – amely egyúttal az opera első koncertszerű előadása lesz – a főbb szerepekben Victoria Randemet, Linard Vrielinket és Katharina Kammerlohert láthatja a fesztiválközönség. A Nemzeti Filharmonikus Zenekart a hazai premier alkalmából maga a szerző, Eötvös Péter vezényli a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Az opera angol nyelven – magyar nyelvű nyersfordítás kivetítése mellett – hangzik el.

Kiemelt kép: Eötvös Péter (Fotó: Csibi Szilvia/Müpa)