Nőnapi könyvajánló

Nőnap alkalmából különleges könyvajánlóval készültünk az olvasóknak: cikkünkben női szerzők regényeit ajánljuk, természetesen nem csak nőknek! Válogatásunkban található fiatal felnőtteknek szóló, izgalmas nyomozással teli történet, történelmi romantikus kötet, könnyed kikapcsolódást ígérő, valamint komolyabb témákat is feszegető mű.

Jennifer Lynn Barnes: Az örökség kulcsa
Lampion Könyvek, ford. Bottka Sándor Mátyás, 400 oldal

Jennifer Lynn Barnes fiatal felnőtteknek szóló trilógiája, amely idén februárban vált teljessé magyar nyelven is, már most a tavaly indult Lampion Könyvek egyik zászlóshajójának mondható. Az első kötet (Örökösök viadala) még az Animus Kiadó gondozásában jelent meg, a sorozatot később ennek a gyermek- és ifjúsági könyvekre specializálódott testvérkiadója (szintén a Central Médiacsoport tagja) vette át. A trilógia főszereplője Avery Koizi Ginks, a minden tekintetben átlagos életet élő tinédzser egyszer csak a nemrég elhunyt milliárdos, Tobias Hawthorne végrendeletének felolvasásán találja magát, hiszen a férfi – akit előtte még csak nem is látott – vagyona javát ráhagyta. Az örökség megszerzésének egyik feltétele, hogy Averynek egy évig a Hawthorne-házban kell élnie – a többi, mondhatni kisemmizett örökössel egy fedél alatt. A lány egy igazi viperafészekbe kerül, ahol nem csak a család tagjai, hanem a szolgálók nagy része is megveti, hogy az újdonsült elit iskolába járó osztálytársairól már ne is beszéljünk. A zárókötetben a lánynak már csak néhány hetet kell átvészelnie a rejtélyekkel teli kúriában, hogy hozzájusson sok milliárd dolláros örökségéhez. Az életére azonban továbbra is folyamatosan veszély leselkedik, de legalább van kire támaszkodnia: a Hawthorne testvérek befogadták a családjukba, és megosztották vele titkaikat. Néhány nappal azelőtt, hogy Averyből a világ leggazdagabb tinédzsere válna, felbukkan valaki a múltból, és a segítségét kéri. A látogató jelenléte teljesen felbolygatja a kastélyt, régi sebeket tép fel, és újabb rejtélyeket hoz felszínre. Közben kezdetét veszi egy utolsó, veszedelmes játék egy ismeretlen, de nagyhatalmú ellenféllel, a tét pedig hatalmas: mindent vagy semmit.

Joggal gondolhatnánk, hogy tini-szappanoperát kapunk, hiszen Avery egy titokzatos végrendelet kapcsán válik milliárdossá (vagy legalábbis jut közel ehhez a célhoz), ezáltal bekerül egy számára ismeretlen világba, ahol a pénz az úr, és ahol a kisemmizett örökösök bármire képesek lennének, hogy visszaszerezzék jogos(nak vélt) jussukat. A szerző zsenialitásának köszönhetően azonban erről szó sincs, ugyanis Barnes olyan stílusbravúrt hajtott végre, amellyel ritkán találkozhatunk a young adult irodalmon belül. Az Örökösök viadala-trilógia egyszerre idézi meg ugyanis A Manderley-ház asszonya, a Tőrbe ejtve, valamint az olyan népszerű tinisorozatok hangulatát, mint a Gossip Girl vagy éppen a Narancsvidék. Egy izgalmas krimi, tele csavaros rejtvénnyel, múltbéli titkokkal, rejtélyes halálesetekkel, némi intrikával és romantikával – és mindezt úgy vegyíti a szerző, hogy egyik műfaji elem sem válik sokká vagy éppen kevéssé. Példának okáért a szerelmi háromszög éppen akkora szerepet kap, amennyi pont elég ahhoz, hogy a romantikára vágyók se csalódjanak, ugyanakkor azok számára, akik nem igazán szeretik az ilyen típusú történeteket, sem lesz sok. És mindez igaz a regény bármely más elemére is.

Kár tagadni, hogy az újdonság varázsa leginkább az első résznél volt érezhető, míg a további kötetek magukon viselik a folytatások kényszerbetegségeit (megjegyzendő: a sorozat az eredeti tervek szerint két részből állt volna, a szerző később döntött a trilógia mellett), de még ezek fényében sincs okunk panaszra. Habár a harmadik rész első negyedében a szereplőkön keresztül kapunk egy összesítést a korábbi eseményekből, mégis érdemes a trilógiát egyben olvasni, főleg, mivel a történet helyenként annyira kusza és összetett, hogy az olvasónak mindvégig képben kell lennie. Természetesen a zárókötetre is jut rejtély és megoldásra váró rejtvény bőven, és fordulatokban sem lesz hiány. Egy izgalmas, picit misztikus krimit kapunk, amelyben jól megfér a szerelmi háromszög Avery, Jameson és Grayson között – amely továbbra is üdítő színfolt a palettán –, a társadalomkritika és az akció is. A szerző ráadásul minden szálat elvarrt, minden kérdésre választ kapunk, így ezen a téren sem lesz hiányérzete az olvasónak. 

Azt már nem is mondjuk, hogy reménykedünk egy mozgóképes feldolgozásban, mert szinte borítékolható, hogy előbb-utóbb valamelyik streaming-szolgáltató látóterébe kerül a történet (mi a Netflixre tippelnénk), és hamarosan tévésorozat formájában is megismerhetjük a Hawthorne-család rejtélyekkel teli életét. Ráadásul még idén érkezik egy újabb, ezúttal önálló, ám ebben a világban játszódó történet is The Brothers Hawthorne címmel.

Holly Jackson: Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz / Jó kislányok, rossz viszonyok
Kolibri Kiadó, ford. Kallai Nóra/Horváth M .Zsanett, 476/428 oldal

Holly Jackson könyvéről joggal gondolhatnánk, hogy egy újabb Pretty Little Liars-utánzattal van dolgunk, vagyis, hogy valójában egy vérbeli tinidrámát kapunk nyakon öntve egy jó kis gyilkossággal, rejtéllyel, de az olvasó, aki ezt várja, csalódni fog. Ugyanis a fiatal szerző sorozatában egy klasszikus nyomozásnak lehetünk tanúi, amelyben az önkéntes nyomozó szerepét egy végzős gimnazista, Pippa tölti be. Szó sincsen itt szerelmi háromszögekről, nők egymás között rivalizálásáról, sőt a szereplők magánélete is meglehetősen háttérbe szorul. Ilyeténképpen az első rész címe kicsit meg is tévesztő, hiszen sem átvitt, sem valódi értelmében nincsenek „jó kislányok”, sem kézikönyv, hiszen nem ők tervezik el a gyilkosságot. (Rejtély, hogy a figyelemfelhíváson túl miért ezt választotta a szerző.) A sorozat – amely egyben Jackson írói debütálása is volt – 2019-es megjelenése óta csak az angol nyelvterületen több mint 180 ezer példányban kelt el, és számos díjat nyert: 2020-ban megkapta a rangos British Book Awards díjat, és fél évig vezette a New York Times sikerlistáját is, kiadási jogát 19 ország vásárolta meg. A három kötetből, valamint egy rövidebb, előzménytörténetből álló sorozatnak magyarul eddig két része jelent meg, de bizonyára nem kell már sokat várni a befejezésre sem.

A Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz főhőse Pippa, aki egy, a városukban történt gyilkosságnak akar a végére járni, mert úgy érzi, nem az a bűnös, akit annak kiáltottak ki. Öt évvel korábban ugyanis megölték Andie Bellt, a Little Kilton-i gimnázium diákját, pár nappal később pedig a barátja, Sal Singh holttestére bukkantak, aki a jelek szerint saját kezével vetett véget az életének, egyetlen üzenetet hátra hagyva: „Én tettem.” Pippa azonban szentül meg van győződve arról, hogy Sal nem ölhette meg Andie-t, így hát egy iskolai kutatómunka keretében nyomozni kezd: felkeresi a régi ismerősöket, tanárokat, szülőket. Hamarosan kiderül, hogy Andie nem az az ártatlan gimis lány volt, akinek sokan tartották. Ráadásul Pip nem sokkal később fenyegető üzeneteket kap, ami csak megerősíti benne, hogy jó úton jár. A folytatásban (Jó kislányok, rossz viszonyok) a lány – miután sikeresen fényt derített a meglehetősen szövevényes rejtélyre – elhatározza, hogy felhagy a nyomozással. Amikor azonban eltűnik egy közeli barátja és a rendőrség a kisujját se mozdítja, kénytelen újra akcióba lendülni. A kisváros újabb sötét titkairól hullik le a lepel, ezek pedig újabb kérdéseket vetnek fel.

Az olvasó tehát egy ízig-vérig eredeti krimit kap, amely csupán annyiban tér el a „hagyományostól”, hogy egyik főhelyszínét egy gimnázium adja, főszereplői egy részét pedig középiskolások, így szólítva meg a fiatalabb korosztályt. Jackson egy meglehetősen csavaros, több szálon futó történettel debütált, amely tulajdonképpen teljes egészében lezárásra is került az első részben. Feltehetőleg a későbbi nagy siker miatt döntött végül a trilógia mellett, ennek ellenére a folytatás remekül illeszkedik az „előzményhez”, sőt, meglehetősen sok szálon kapcsolódik is hozzá. A szerző nem finomkodik sem a gyilkosságok, sem a karakterek terén, akik némely esetben képesek a végsőkig is elmenni. A történet folyamán csupa olyan dologgal találkozunk, amelyek a középiskolások körében is ismertek: randi- és egyéb drogok, illegális bulik, szexualitás, így bár hivatalosan ifjúsági regényről van szó, 15-16 év kor felett bárkinek élvezetes lehet, aki szereti az izgalmas-mozgalmas, több szálon futó bűnügyi regényeket. Ráadásul a könyvet e-mail- és SMS-üzenetek, Facebook-posztok, interjúk és naplóbejegyzések is színesítik, így valóban együtt nyomozhatunk a főhőssel.

Fábián Janka: Az Anna-bál szerelmesei
Libri Kiadó, 424 oldal

Györöky Kálmán, a különc földbirtokos egy ​füredi domboldalon álló kúriában neveli félárva kislányát, Ilkát, akire az édesapja életvitele miatt a helybéliek kissé ferde szemmel néznek. A lány ennek ellenére őszinte barátságot köt a dúsgazdag Szentgyörgyi-Horváthék egyetlen lányával, Krisztinával. A két fiatal lánynak, akik a reformkor mozgalmas, pezsgő légkörében nőnek fel, egy varázslatos füredi nyáron dől el a sorsa.

A történelmi romantikus regényeiről ismert Fábián Jankát már évek óta foglalkoztatta az Anna-bál gondolata, főleg az, hogy eddig miért nem született regények, filmek garmadája erről a szívmelengető, gyönyörűséges történetről, amely egy mindannyiunk számára vonzó helyszínen (Balatonfüred) és időben (reformkor) játszódik. A híres-neves első Anna-bált 1825-ben tartották a Szentgyörgyi-Horváth család eladósorba került lányának a tiszteletére, akit Annának hívtak, és ezen az eseményen ismerkedett meg a jövendőbelijével, Kiss Ernővel, a későbbi aradi vértanúval. Legalábbis ez az, amit tudni vélünk, mondhatni biztosra veszünk, ám a történész végzettségű írónő kissé mélyebbre ásva több kérdőjellel is találkozott. Már maga az évszám is vitatott, csak jóval később nevezték ki 1825-öt a hagyomány kezdetéül, ám valójában semmiféle kézzel fogható forrás nem támasztja alá, hogy ekkor zajlott volna az első Anna-bál, vagy egyáltalán bármilyen bál Füreden. A másik: a Horváth család leányának a neve nem Anna volt, még csak nem is Anna-Krisztina. Az édesanyját ugyan Annának hívták, de nem túl valószínű, hogy a bált a mama tiszteletére rendezték volna. Az viszont igaz, hogy Kiss Ernő lett később a leány hitvese, de az szinte biztos, hogy nem ezen a bizonyos bálon ismerkedtek össze. Fábián Janka pedig a történelem és az egykor élt emberek iránti tiszteletből amennyire csak lehet, igyekszik mindig ragaszkodni a megismerhető tényekhez, még akkor is, ha a cselekmény nagy része fikció. Viszont, ahogyan mondja, a legendát sem állt szándékában lerombolni, így úgy írta meg az első Anna-bál történetét, hogy az korhű, hihető, és a történettudomány jelenlegi állásának a lehető legnagyobb mértékben megfelelő legyen, de egyben érintetlenül hagyja a környék és az egész ország egyik leggyönyörűbb legendáját.

A történet elején megismerjük Ilkát, a jómódú földbirtokos lányát, aki a szemünk láttára érik nővé kislányból, miközben igyekszik megőrizni szabadságát. A lány legnagyobb támasza – mivel édesanyja a születése után meghalt – a dadája, a szakács Erzsi néni, aki mindvégig mellette áll jóban-rosszban. Ilka sokszor szembe megy a kor hagyományaival és szabályaival: egyedül látogatja meg ismerőseit, lovagol, fest, fürdik a Balatonban. A cselekmény 1816-ban veszi kezdetét, így a regényben több időbeli ugrásnak lehetünk szemtanúi, miközben látjuk, Ilka hogyan találkozik először fiúkkal, hogyan köt szoros barátságot Krisztinával. Ilka kegyeiért pedig többen is versengenek: Ágh Andás, a nevelő, Olivér, akit gyermekkorától kezdve ismer, Szentgyörgyi Zsiga, az előkelő fiatalember – ám mégsem pusztán egy szerelmi versengésről, hanem tragédiák egész soráról lesz szó a későbbiekben. Az életutakkal párhuzamosan láthatjuk, hogyan fejlődik, épül-szépül Füred, a fürdőtelep szép lassan turisztikai látványossággá alakul át, megkezdődik a hajózás és a kulturális élet fellendítése. Találkozhatunk a XIX. század első évtizedeinek hírességeivel, a Füreden megforduló illusztris vendégekkel is: többek között József nádorral és a családjával, Deák Ferenccel, Vörösmarty Mihállyal, Kisfaludy Sándorral, Wesselényi Miklóssal. A szerző atmoszféra-teremtése pedig több mint tökéletes, az olvasó könnyedén érezheti úgy, hogy valóban visszarepült 200 évet az időben – sőt, kicsit sajnálja is, hogy nem élt akkoriban. A jó hír viszont, hogy nem kell végleg elköszönnünk a szereplőktől, ugyanis már a folytatás is a boltokba került A szabadság szerelmesei címmel, tavasszal pedig érkezik az újabb Fábián Janka-regény, az Ida titkai.

Rebecca Makkai: Négy betű
Animus Kiadó, ford.: Goitein Veronika, 576 oldal

Az Animus Kiadó Sorskönyvek sorozatában olyan történeteket olvashatunk, amelyek tabukat döntögetnek, emlékeztetnek, vagy amelyek felhívják a figyelmet társadalmunk legnagyobb problémáira – legyen az időben bármilyen távol is a mához képest. A magyar származású Rebecca Makkai regényének középpontjában az elmúlt évtizedek egyik legveszélyesebb betegsége – amelyhez a mai napig elképesztően sok tévhit párosul –, az AIDS áll. A HIV-fertőzés – amely az 1980-as években ütette fel a fejét – az elmúlt közel negyven évben több millió emberéletet követelt, és bár ma már sokkal jobb a helyzet, ami a betegség kezelését illeti, sajnálatos módon a mai napig megállíthatatlanul terjed. (A téma iránt érdeklődőknek kifejezetten ajánljuk az HBO Maxon elérhető Ez bűn (It’s a sin) című minisorozatot, valamint a 2014-es Igaz szívvel (The Normal Heart) című filmdrámát, amelyek szintén meglehetősen hitelesen mutatják be a betegség kialakulását és elterjedésének korai éveit.)

A 2018-ban megjelent, Pulitzer-díjra is jelölt A négy betű cselekménye két idősíkon játszódik: 1985-ben és 2015-ben. Előbbi szál főszereplője Yale Tishman egy chicagói galéria munkatársa, akinek karrierje egy 1920-as évekből származó, különleges festménykollekciónak köszönhetően éppen szárnyalni kezd. Ugyanakkor baráti körén viharként söpör végig egy új, addig ismeretlen betegség. Ismerősei egymás után halnak meg, és közeli barátja, Nico is áldozatul esik a kórnak. Nemsokára már csak Fiona, Nico húga marad Yale mellett. Harminc évvel később Fiona Párizsba utazik, hogy megtalálja gyermekét, akivel megszakadt a kapcsolata, miután a lány csatlakozott egy szektához. Régi barátjánál, egy híres fotósnál száll meg, aki sok évvel korábban megörökítette a chicagói betegek sorsát. Fiona ennyi idő után végre kénytelen szembenézni a pusztítással, amit az AIDS okozott az életében. A két, egymásba fonódó történet bepillantást nyújt a nyolcvanas évek sokkoló válságába és a modern világ káoszába, miközben Yale és Fiona igyekszik a tragédiák közepette is meglátni, mi az, ami szép az életben.

A kötet, már csak a témából fakadóan is meglehetősen hiteles és sokkoló módon mutatja be a HIV-fertőzött emberek, valamint hozzátartozóik életét és helyzetét. A múltbéli szálnak köszönhetően feltárul előttünk a ’80-as évekbeli Chicago, az akkori meleg szubkultúra, a szexuális szabadság korlátlansága, továbbá az első reakciók a betegséget illetően. Mivel akkoriban maguk az orvosok sem tudták, hogy milyen mértékben fertőző a HIV-vírus, ezért meglehetősen óvatosan és félelemmel telve álltak hozzá a betegekhez. Mondhatjuk, hogy az egész folyamat nagyban hasonlít a koronavírus kezdeti időszakához, amikor is a legjobb szó, ami jellemezte a helyzetet, az a bizonytalanság volt. A szereplők többsége feltehetőleg meglehetősen ellenszenvessé válik a mai kor olvasóinak, főleg, mivel meglehetősen megnőtt a védekezés nélküli alkalmi kapcsolatok száma, ami mai szemmel nézve abszolút felelőtlenségnek tűnik, de ne feledjük, a szexuális szabadság éppen akkor hágott a tetőfokára. A kortörténet miatt ez a vonal tűnik érdekesebbnek, sajnos a jelen idejű események, és később a művészettörténeti szál behozatala miatt a cselekmény egy idő után vontatottá válik, de szerencsére a regény a befejezéskor magára talál. Ugyanakkor mégis egy igen fontos írásról van szó, hiszen Makkai igyekszik lerombolni és tisztázni a betegséggel kapcsolatos tévhiteket, miközben egy nagyon is reális történetet kapunk hús-vér emberekről, szerelemről és barátságról.

Clara Pooley: Őszinte szavak
General Press Kiadó, ford. Tóth Bálint Péter, 384 oldal

Clara Pooley első, magyarul megjelent regénye (idén érkezett a második Rendhagyó szabályok ingázáshoz címmel) egy igen izgalmas alapötletre épül: a hetvenes éveiben járó, különc művész, Julian Jessop úgy hiszi, hogy a legtöbb ember nem igazán őszinte sem egymással, sem önmagával. Az idős férfi azonban belefáradt már, hogy mások elől rejtegesse a mélységes magányt, amit érez. Így hát egy napon úgy határoz, hogy leírja az igazságot a saját életéről egy egyszerű, zöld jegyzetfüzetbe, és otthagyja azt egy kávézóban. Arra azonban nem számít, hogy a kávézó tulajdonosa, Monica, miután megtalálja a füzetet és elolvassa a férfi történetét, megkeresi őt. Ezzel párhuzamosan a nő maga is papírra veti a saját történetét, majd a szemközti borbárban hagyja a füzetet. A zöld jegyzetfüzet ezzel elindul „hódító” útjára, újabb és újabb történetekkel bővül, a szereplők élete pedig végérvényesen összefonódik és megváltozik.

Pooley regénye leginkább Cecila Ahern (Utóirat: Szeretlek!, Ahol a szivárvány véget ér) műveihez hasonlítható, mind hangulatában, mind témájában. A szerző egy meglehetősen eredeti ötletre építi fel a történetet (sőt, az olvasók többsége bizonyára elgondolkozik azon, hogy ő maga is útjára indítja az Őszinte szavak könyvét, hogy anonim módon megossza a nagyvilággal a saját titkait), amely tulajdonképpen teljesen hétköznapinak is tekinthető. Értve ezalatt, hogy a szereplők mindegyike igazán hús-vér figura, problémáikkal könnyedén azonosulhatunk. Ott van például Julian, az egykori művész, aki felesége halála óta (vagyis 15 éve) magányosan és cél nélkül tengeti az életét. Vagy Monica, aki mindennél jobban vágyik egy társra, egy családra, és bár az üzleti életben többé-kevésbé sikeresnek mondható, minden alkalommal elszorul a szíve, amikor a barátnői megosztják a babáikról készült fotókat a Facebookon. Aztán, mondhatni ellenpéldaként, látjuk Alice-t, aki nem képes megélni az anyaság örömeit, főleg, mert a házassága romokban, miközben foggal-körömmel ragaszkodik ahhoz, hogy Instagram-fiókja népes követőtábora előtt a tökéletes nő mintaképét fesse le. A szingli Hazard a káros szenvedélyek rabja, aki nehezen tud szabadulni függőségeitől, az ausztrál Riley ­pedig egy meglepő döntésre szánja el magát, miután kezébe kerül a füzet, nem is sejtve, hogy ezzel hazugságok lavináját indítja el.

Az Őszinte szavak egyfelől – ahogyan a cím is mutatja – az őszinteségről szól, arról, hogy az emberek mennyire nem merik felvállalni saját magukat, ezzel nemcsak a külvilágnak, de saját maguknak is hazudva. Persze, láthatjuk, hogy van olyan eset, amelyben az őszinteség szüli a bonyodalmat vagy éppen az újabb hazugságokat (elég csak arra gondolni, ahogyan Riley megismerkedik Monicával), de az is bizonyosságot nyer, hogy hosszútávon csak kifizetődőbb az igazság kimondása. Még akkor is, ha ez olykor nehezünkre is esik. A regény ezeken túlmenően is több szemszögből mutatja be, hogy milyen sokan élnek hazugságban, és ezáltal félig-meddig magányosan, elszigetelve. Ahogyan Julian is felteszi a kérdéseket: Mennyire ismerjük a közelünkben lévő embereket, a szomszédainkat vagy akár saját magunkat? A válasz több mint elkeserítő, ám ez a regény – amelynek a megszületése egy igen személyes élmény hatása, erről Pooley az utószóban is ír – mégis visszaadja a reményt. A történet helyenként kiszámítható (de akad azért csavar, nem is egy), a karakterek többsége is magán hordozza a sablonosságot, ennek ellenére mégis élvezetes, könnyen olvasható, de mégis elgondolkodtató regényt kapunk.

Kiemelt kép: Jennifer Lynn Barnes: Az örökség kulcsa (Szerzőportré: The Bookseller)