A Zeneakadémia idei kamarazenei fesztiválja november 17. és 20. között kerül megrendezésre, mely ezúttal Virginia Woolf Saját szoba című esszékötete köré épül. A koncertek mellett irodalmi beszélgetés és gyerekprogram várja az érdeklődőket. A fesztivál művészeti vezetői a Simon Izabella és Várjon Dénes zongoraművész-házaspár.

A műsorban idén is a nemzetközi és hazai zenei élet nagynevű előadóival találkozhat a közönség, köztük Veronika Eberle, Kelemen Barnabás és Kokas Katalin hegedűművészekkel, az Engegard Quartettel, Kokas Dóra és Ella van Poucke csellóművészekkel, Fejérvári Zoltán zongoraművésszel, Horti Lilla és Csővári Csilla énekművészekkel.

November 17-én az utóbbi időkben újra az érdeklődés középpontjába került velencei zeneszerző, Barbara Strozzi áriái mellett Schubert olyan dalai is felhangzanak, amelyek egy-egy nőalakot idéznek meg. November 18-án a Levélbeszélgetések című koncert XIX. századi női alkotók (Clara Schumann, Fanny Mendelssohn) sorsába enged bepillantást, Huszárik Kata és Ficza István színművészek prózai közreműködésével. Ezenkívül Brahms és Schubert egy-egy témához illő zeneműve is elhangzik a hangverseny folyamán. Az est rendezője Simon Izabella lesz.

A november 19-ei harmadik, angol tematikájú koncert középpontjában Rebecca Clarke (1886-1979) zeneszerző és brácsaművész munkássága áll, aki női zenészként elsőként dolgozott hivatásos szimfonikus zenekarban. Clarke szerzeményei mellett Edward Elgar és Frank Bridge művei, valamint Haydn angol canzonettái is felcsendülnek; utóbbiak legtöbbjénél Anne Hunter verseit használta fel a komponista.

A november 20-ai záró napon a Hatszemközt című eseményen Simon Izabella és Várjon Dénes Tóth Krisztina költővel beszélget, valamint Fejérvári Zoltán előadásában meghallgathatjuk Beethoven Brunszvik Teréznek ajánlott 24. zongoraszonátáját is. A negyedik koncerten Kodály alkotásain keresztül a magyar folklór nőalakjai elevenednek meg, továbbá elhangzik Brahms 3., és Mozart 2. vonósnégyese. A fesztivál részletes programja a kamara.hu weboldalon található, ahol jegyeket is lehet vásárolni az előadásokra.

Kiemelt kép: Simon Izabella és Várjon Dénes zongoraművészek, a fesztivál művészeti vezetői (Fotó: Felvégi Andrea)