A Városmajori Szabadtéri Színpadon hamarosan elkezdődik a színházi szemle, amely során hat előadást láthat a fővárosi közönség. Az elmúlt évadból három vidéki és három határon túli produkció szerepel a programban augusztus 25. és szeptember 9. között. Az előadásokban egy közös mindenképpen van, mindegyik magas művészi igénnyel és neves színészekkel, alkotókkal készült. A szemléről a Városmajor művészeti tanácsadójával, Peremartoni Krisztina színésznővel beszélgettünk.

Tavaly elég mostoha volt a színházi évad, hogy sikerült kiválasztanod a szemle előadásait?

Nagyon nehéz volt, már-már szinte lehetetlen küldetés. Normál esetben minden darabot megnézek, úgy tudom igazán jó szívvel ajánlani, de most szükség volt a bizalomra is. Azaz a megelőlegezett bizalomra, mert eléggé korlátozva volt, hogy hova tudtam eljutni. A szemlén Budapestről nem lehet előadás, csak vidékről és a határon túlról, de a határokon nem lehetett átjutni. Rengeteg telefonos megbeszélés és videó előzte meg a kiválasztás folyamatát, mert most csak erre volt lehetőség. Normál esetben négy-négy előadás szerepelt volna a versenyprogramban, idén hat lesz, de azok mind igényes szakmai munkák.

A színházak nehezített pályán léteztek ebben az évben, a kiválasztottak örültek a lehetőségnek?

Természetesen, hiszen ez mégiscsak egy elismerés. De persze egy stressz is, mert a covid kifejezetten színházellenes, szinte mindenhol le kellet állni a próbákkal. Emiatt a társulatoknak is nagy munka és óriási megterhelés a feladat, mert nem minden esetben tudták eleget próbálni a darabokat, itt pedig mindössze egyszer tudják elpróbálni a bemutató előtt.

Melyik hat előadást láthatja közönség?

A Napnyugat Expressz-szel indul a program a Nagyváradi Színház előadásában, Zakariás Zalán rendezésében, majd a Budaörsi Latinovits Színház Figaro házassága című bemutatója következik, Alföldi Róbert rendezésében. A Miskolci Nemzeti Színháztól az Ünnep című előadás lesz látható Szabó Máté értelmezésében, aztán jön a Szabadkai Társulattól a Fekete Péter, amit Mezei Zoltán állított színpadra. Az Újvidéki Színházban Keresztes Attila rendezte Pintér Béla Parasztoperáját, majd a szemlét a szombathelyi Weöres Sándor Színház Farsang, avagy ez is mekkora egy tahó! előadása zárja, ezt Mohácsi János jegyzi.

Részlet a Napnyugat Expressz című előadásból (fotó: Szigligeti Színház, Nagyvárad)

Van kedvenced az előadások között?

Természetesen mind a hatot jó szívvel ajánlom, hiszen azért is válogattam be őket a programba, de a Napnyugat Expressz nagyon közel áll hozzám. Nagyon friss, izgalmas, érdekes. A határon túlikat azért is különösen jó nézni, mert annyira mások. Az az érdekes, hogy magyarul beszélnek, de mégis azonnal észreveszed, hogy az alkotók a miénktől eltérő világban élnek. Látszik, hogy más kulturális hatások érik a művészeket, és azt kell, mondjam, hogy sokkal szabadabbak. Legalábbis alkotóilag számomra szabadabbak látszanak, mint mi vagyunk. Bátrabban nyúlnak témához, megoldásokhoz, nem szól bele a kormány a színházba, emiatt tudnak merészebbek lenni. A román színház nagyon erős, tehetségekben gazdag, ahol erős francia hatás van a gondolkodásban. Jobban táplálkoznak a nyugatból, mint mi, akik az orosz, szlovák irányt visszük. A román színház mindig híres volt, rengeteg román rendezővel dolgoznak a magyar társulatok is. Van egy egészséges kapcsolat, teljesen békés egymás mellet élés, ma már. Nagyon sok oldalról vannak megpiszkálva művészileg, sokkal több a hatás, lényegesen izgalmasabb az egész.

A Figaro is remek előadás, Alföldi kiváló stílust talált ki a darabhoz, és a színészek is nagyon jók. Mohácsi pedig nagyon jól rendez vígjátékot, és mivel hosszú évek után ez az utolsó rendezése Szombathelyen, ez egy gesztus is felé. A Pintér Béla féle Parasztoperával sem gondolom, hogy nagyon mellé lehetne nyúlni, de Nagyváradról Keresztes Attila is egy nagy formátumú rendező.

A határon túli előadásokra mennyire vevő a magyar közönség?

Igen, ez picit mindig nehezebb, mert első körben a színházi gourmandoknak érdekesek ezek az előadások. De azt gondolom, hogy nagyon izgalmas dolog az, hogy nem a megszokott és ismert színészeket látja a néző, és közben meg mégis neki szólnak magyarul, de az egész valami más, mint amit eddig látott. Szerintem igazi kuriózum mind a három határon túli előadás.

Két hónap eltelt az idei évadból, hogy látod ezt az időszakot?

A fő célkitűzésünk az volt, hogy minden korosztályt és ízlésvilágot megszólítsunk, az eddigi tapasztalatok alapján elmondhatom, hogy ez sikerült. Elég nagy kihívás nyáron egy ekkora színházat megtölteni, de szerencsére van igény a minőségi szórakoztatásra. Két saját produkciónk is van ezen a nyáron, ezekre különösen büszke vagyok. A Soharóza Dalok a kamrából című produkciója egy formabontó, egyedi előadás, ami ötvözi a kultúrát a gasztronómiával, reflektálva a karantén alatt megváltozott étkezési szokásainkra. Nagy Fruzsina jelmeztervezővel nagyon elfogult vagyok, ő egy igazi világpolgár, aki, mint egy tank véghez viszi a legvadabb, legmerészebb elképzeléseit is. Nagyon bejött a közönségnek is ez a formabontó megoldás. A másik az Ahogy teccik, ami kifejezetten a tinédzsereknek készült előadás, ehhez a Pesti Magyar Színiakadémia növendékei írtak friss és aktuális szöveget, Beck Zoli a 30Y-ból pedig a zenét.

Komplett a paletta vagy van valamivel kapcsolatban hiányérzeted?

Gyerekdarabokat idén nem csináltunk, ez mindenképpen feladat a jövőre nézve.

Részlet a Figaro Házassága című előadásból (fotó: Budaörsi Latinovits Színház)

Készülsz már a következő évadra?

Persze, amit tudok, már most nézek, mert van bennem egy kis szorongás, hogy mit hoz az ősz. Van egy listám, ami folyamatosan frissül. Ilyenkor a fesztiválok a nagy vadászterületeim, és ha vannak a kőszínházakban zárt bemutatók, amikről tudomást szerzek, oda is igyekszem eljutni.

Van olyan estéd, amikor nem vagy színház közelben?

Nincs. Én ilyenkor belül nem tudok nyaralni. Nyár van, tehát nyaralunk, de nincs nyugalmam, ha nem vagyok itt. Annyi mindent kell intézni, gondolni, nem tudnék kikapcsolni.

Jól érzed itt magad?

Nagyon! Teljesen testhezálló a feladat, nagyon szeretem. A sorsigazgatóság jobban tudja, hogy mi való nekem, mint én magam. Ez vagyok én, amit most csinálok, ráadásul nagyon élvezem. Kiválóan működik a kémia köztünk Nórával, (Benkő Nóra, a Városmajori Szabadtéri Színpad igazgatója – A szerk.) egy az ízlésünk és rengeteg dologról gondolkodunk hasonlóan. Hagy engem magamnak lenni, és ez óriási ajándék.

Kiemelt kép: Peremartoni Krisztina (Fotó: Peremartoni Krisztina archívumából)