A Magyar Nemzeti Múzeumban is megtekinthető a World Press Photo kiállítás. Az érdeklődők a több mint 60 448 fotóból kiválasztott 94 díjnyertes felvétel között számos megrázó, megindító és meghökkentő pillanatnak lehetnek szemtanúi.

A kiállítás csütörtöki megnyitóján beszédet mondott Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója, kiemelte milyen jelentősége és feladata van egy jó sajtófotónak. Többek között tájékoztatnia kell és szembesíteni minket azzal a valósággal, amely olykor nagyon távolinak tűnik, mégis szerves részét kell, hogy képezze a mi életünknek is.

Korábban elképzelhetetlennek tűnt az, hogy egy háborút ne csupán képekről lássunk, ma viszont már mindannyiunknak van olyan ismerőse, aki valamilyen formában, a szó szoros értelmében elszenvedője a szomszédunkban zajló vérontásnak. Az orosz-ukrán háború borzalmait meséli el a kiállítás nyertes felvétele is, Jevhen Maloletka Légitámadás a mariupoli kórház szülészete ellen című képe. A fotón egy sebesült édesanyát mentenek ki a légicsapás következtében megsérült kórházból.

L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója kiemelte, hogy több kísérőrendezvény is csatlakozik a kiállításhoz. Megtekinthetőek lesznek például az idén 20 éves National Geographic Magyarország elmúlt két évtizedének legizgalmasabb magyar felvételei és a 24.hu az elmúlt év magyarországi eseményeit bemutató fotóválogatásával is találkozhatunk majd a múzeum kerítésén.

A World Press Photo egy 1955-ben Amszterdamban alapított, független nonprofit szervezet, amely azóta is világszerte elismert platformja az újságírásnak. A sajtófotó komplexitása ötvözi azt, amit magától az újságírástól és a fényképektől elvárunk, a tájékoztatást és a rögzítést, segít abban, hogy ne feltétlenül csak a szépre emlékezzünk.