Idén ünnepli 100 éves fennállását a Városmajori Szabadtéri Színpad, a centenárium alkalmából pedig számos programon vehetnek részt a helyszínre kilátogatók az ünneplés jegyében. A tematikus séták mellett koncertek, humorestek, gyermekműsorok, színdarabok és filmvetítések is színesítik a felhozatalt, utóbbiak különlegességét pedig az adja, hogy nem véletlenszerűen kerültek beválogatásra az alkotások, hanem egy-egy, az eseményhez kapcsolódó művész hozta el a szívének legkedvesebb művet. Ennek keretében a nézők átélhetik többek között Nagy Ervin, Alföldi Róbert, Mucsi Zoltán, Thuróczy Szabolcs és Halász Judit kedvenc filmjét is, sőt még egy premier előtti vetítésen is részt vehetnek. Június hátralévő részében ezek közül háromra válthatnak jegyet az érdeklődők, lássuk hát, hogy mit választott Thuróczy Szabolcs és Halász Judit.

Június 21-én este az Oscar-díjas Szabó István egyik időtlen klasszikusát, a Szerelmesfilmet tekinthetjük meg, amely a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő és énekesnő, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, Halász Judit ízlését tükrözi. Az 1970-ben megjelent romantikus dráma középpontjában Jancsi (Bálint András) és Kata (Halász Judit) szerelme áll, amelynek az 1956-os forradalom leverése vet véget: a lány disszidál, a fiú pedig marad. Sokévnyi kényszerű távollét után azonban Jancsi Franciaországba látogat, hogy találkozzon Katával, miközben felidéződnek benne a kapcsolatuk pillanatai, emlékei. A színésznő így emlékszik vissza az Origónak adott interjújában: „Nagy közönségsiker volt, és rettenetesen jó munka. Ha olyan emberek dolgoznak együtt, akik tudják, hogy mit akarnak, és ismerik egymást, az nagyon jó eredményt szülhet. A közös cél és a közös tapasztalatok egy remek kombináció, és nagyon jó együttlét. Mindannyian frankománok voltunk, és hatalmas élmény volt, hogy elmehettünk együtt Franciaországba egy hétre forgatni. Akkor, amikor nem lehetett csak úgy utazni, mert be voltunk zárva!”

A vetítéssorozat június 28-án folytatódik Thuróczy Szabolcs kedvencével: ez a Tiszta szívvel című akcióvígjáték, amelyet Till Attila rendezett és 2016-ban mutatták be Fenyvesi Zoltán főszereplésével. Till Attila második nagyjátékfilmjében két mozgássérült fiatal barátságot köt egy frissen szabadult bérgyilkossal, Rupaszovval (Thuróczy Szabolcs) és a maffia szolgálatába állnak, elvégre látszólag nincs sok vesztenivalójuk. Miközben hőseink egyik akcióból a másikba sodródnak, azt is megtapasztalhatjuk, hogy milyen kihívásokat jelent kerekesszékben tölteni a mindennapokat. A színművész szerint a Tiszta szívvel többek között az apai szeretet hiányáról is szól, az általa alakított karakter pedig egyszerre vad, gyengéd és óriási szíve van, amivel tudott azonosulni: „Megvannak ezek valahol bennem is, vagy jó lenne, ha meglennének, csak fel kellett hoznom őket mélyről. Rupaszov hasonló karakter, mint amilyen én vagyok, ezért személyesebb is volt ez a film nekem. Nagyon fontos munkámnak tartom, az egyik legfontosabbnak.”

A harmadik film nem magyar alkotás, különlegességét az adja, hogy premier előtti vetítésről van szó. Spanyolország Oscar-jelölt alkotása, az A jó főnök július hetedikétől látható a Cirko Film forgalmazásában Magyarországon, viszont a Városmajori Szabadtéri Színpadon már egy héttel korábban, június 30-án megtekinthetik a filmrajongók. Fernando León de Aranoa (Egy tökéletes nap, Napfényes hétfők) rendezésében Javier Bardem brillírozik: a sztori fókuszában egy nagy presztízsű mérleggyár, a Blancos Básculas áll, ahol mindennek kifogástalannak kell lennie. A hely vezetője, Blanco (Javier Bardem) egy közelgő ellenőrzésre készíti fel a munkatársakat, hogy elnyerjenek egy rangos díjat, csakhogy megjelenik egy közelmúltban elbocsátott alkalmazott, José és azt követeli, hogy újra alkalmazzák. Az elutasításra azzal reagál, hogy megpróbálja minden lehetséges eszközzel lejáratni a gyárat és megakadályozni, hogy a Blancos Básculas elnyerje a vágyott díjat. Az eredeti nyelven, magyar felirattal vetített az A jó főnök egyszerre szórakoztat és elgondolkodtat, hiszen Bardem elmondása szerint karakterét olyan emberekről mintázta, mint Harvey Weinstein.

A 100 éves Városmajori Szabadtéri Színpadon tehát az említett három alkotást (Szerelmesfilm, Tiszta szívvel, A jó főnök) tekinthetik meg a résztvevők június második felében, a kedvezményes árú jegyeket a Jegy.hu rendszerén keresztül lehet megvásárolni, a további programokról pedig a Városmajori Szabadtéri Színpad honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők. Három olyan filmről van szó, amik megérdemlik, hogy a nagyközönség lássa őket, főleg annak fényében, hogy ezek közül kettőben szerepel is az esemény két kiemelt vendége, Halász Judit és Thuróczy Szabolcs. Nincs jobb alkalom rá, hogy átéljük emlékezetes alakításaikat, mint a kollektív, szabadtéri mozizás.

Kiemelt kép: Halász Judit (Fotó: Jegy.hu), Thuróczy Szabolcs (Fotó: Marie Claire), Javier Bardem (Fotó: Los Angeles Times)