Legutóbbi nagylemezének megjelenése óta először jelentkezik új dallal a Bagossy Brothers Company. Az Az a szép című dalhoz, amit először 2022. január 14-én a zenekar első Aréna koncertjén hallhat élőben a közönség, Waskovics Andrea és Elek Ferenc szereplésével forgattak különleges hangulatú klipet.
A 2021 februárjában megjelent, Fordul A Világ című negyedik lemezük óta a Bagossy Brothers Company először adott ki új dalt. Az Az a szép a gyergyószentmiklósi zenekar korai hangzásvilágához kanyarodik vissza. A dalban az egyik vokális részt az együttes legendás „Hegyilevegő” elnevezésű rajongói csoportjának vállalkozó kedvű tagjai énekelték fel, ugyanis a zenekar tagjai fontosnak érezték, hogy valamilyen módon bevonják az új dalba a közösséget is. Az ehhez küszélt klipet a csapattal rendszeresen együtt dolgozó What’s In The Box Productions készítette, Márton László és Sáji Róbert vezetésével. A régmúlt idők hangulatát megidéző videóban olyan nagyszerű színészek is szerepet vállaltak, mint Waskovics Andrea (Vígszínház) és Elek Ferenc (Katona József Színház).
Az új dalt először 2022. január 14-én hallhatja a közönség élőben. A Bagossy Brothers Company első Aréna koncertjére jóval hosszabb műsorral, meglepetés vendégekkel, rendhagyó színpadtechnikai és vizuális megoldásokkal készül.
Kiemelt kép: Waskovics Andrea a Bagossy Brothers Company Az a szép című klipjében