A Lehár Ferenc Polgári Társulás Klemen Terézia irányításával 2023-ban hívta életre nagyszabású nemzetközi operettfesztiválját Révkomáromban, ahol az érdeklődök a workshopok és a kiállítások mellett a műfajt népszerűsítő gálákkal és színházi előadásokkal is találkozhattak. A fesztivál sikerét látva az eseménysorozatot idén is megrendezik, ezúttal három napon keresztül, augusztus 29. és 31. között. Az esemény fővédnöke a tavalyi évhez hasonlóan Szinetár Miklós színházi és filmrendező, aki maga is tart majd előadást a Tiszti pavilonban, elmélyedve a zenés színház történetében.

A rendezvény idején a városba látogató érdeklődők megismerkedhetnek a modern színpadokon meg-megújuló, reneszánszát élő operett műfajával, jellegzetes karaktereivel. Kiállítások, kerekasztal-beszélgetések és filmvetítések mentén képet kaphatnak a zenés színházról, az egymásba fonódó műfajokról, sőt a szervezők arra is lehetőséget biztosítanak, hogy a nagyközönség felpróbálhassa a hagyományos primadonna- és bonviván-kosztümöket. Színpadi produkciókból sem lesz hiány, mindhárom este felcsendülnek majd a legismertebb operettszerzők alkotásai a Magyar Zenés Színház és a Budapesti Operettszínház művészeinek előadásában, a második nap operettgálája pedig a Dunakeszi Szimfonikus Zenekar közreműködésével valósul meg. A népszerű színészek mellett bemutatkozik a fiatal generáció is, akik kikacsintanak a modern zenés színpadi műfajok irányába. Emellett a szervezők a program összeállításakor gondoltak a jövő színháznézőire is, így a műsorban olyan produkciók is helyet kapnak, amelyek kifejezettek a gyerekeket célozzák meg.

Kiemelt kép: Szinetár Miklós és Klemen Terézia (Fotó: Lehár Ferenc Polgári Társulás)