2025 februárjában első alkalommal rendezi meg a Veszprémi Nemzetközi Felnőttbábfesztivált a Kabóca Bábszínház, ezáltal három napra a nemzetközi bábművészet figyelmének középpontjába állítja a várost. A Tradíció és Innováció alcímű fesztivál február 7. és 9. között várja az érdeklődőket.

A rendezvény célja, hogy megismertesse a felnőtt közönséggel a bábművészet sokszínűségét és komplexitását. A program összeállításánál a válogatók – Dr. Szántó Viktória dramaturg és Boráros Szilárd látványtervező – kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy a hazai és nemzetközi szcéna leginnovatívabb előadásai kerüljenek a színpadra. A magyar alkotók mellett szlovén, lengyel és cseh bábszínházak is bemutatkoznak, garantálva a világszínvonalú élményeket. A nyitónapon, február 7-én olyan különlegességekkel várják az érdeklődőket, mint Ladányi Andrea rendezésében a Táncoló festmények I. – A. Tóth Sándor, majd a lengyel és német koprodukcióban született Grupa Coincidentia előadásában a Superheroes, amelynek rendezője napjaink egyik legelismertebb bábszínházi alkotója, Michael Vogel. Február 8-án és 9-én további hazai innovatív produkciók mellett a szlovén és cseh fellépők darabjai nyújtanak inspiráló élményeket.

A fesztivál programja azonban nemcsak a színházi előadásokról szól. A látogatók kerekasztal-beszélgetéseken, kiállításokon és ismeretterjesztő prezentációkon vehetnek részt, ahol a bábművészet múltja, jelene és jövője kerül szóba. A szervezők a sokszínű programkínálattal a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa év tovább élését is szeretnék garantálni.

Kiemelt kép: Veszprémi Nemzetközi Felnőttbábfesztivál (Fotó: Szalai Csaba)