A székesfehérvári Vörösmarty Színház nemrég hirdette ki a 2024/25-ös évadát, amely számos izgalmat tartogat a megyeszékhely társulatának és közönségének egyaránt. Ezekről kérdeztük a teátrum igazgatóját és rendezőjét, Dr. Szikora Jánost, aki három különleges előadást is színpadra állít, amelyek közül az egyik előbemutató: A windsori víg nőket, A Nibelung-lakóparkot és a Benyovszky, a szabadság szerelmesét. Igazgató úrral a sajtótájékoztató után ültünk le beszélgetni reményekről, együttműködésekről, tervekről, lehetőségekről.

Milyen gondolat, koncepció mentén választották ki az új évad darabjait?

Folytatjuk azt, amit évadról évadra megismételtünk. Keresni egy elég kényes egyensúlyt a klasszikus irodalmi művek, meg a kortárs irodalom képviselői között. Ezt végrehajtani és egy vidéki városban megcsinálni egyáltalán nem olyan egyszerű, mint amilyen könnyű kimondani. Inkább az az általános trend, hogy a klasszikus legyen elől, és a kortárs valahol hátul a sufniban húzza meg magát, szőrmentén, biztos, ami biztos alapon. Hál’ istennek mi másképp gondolkodunk, és az elmúlt évek során a közönségünk visszaigazolta, hogy a kortárs irodalommal is lehet népszerűnek lenni. A kortárs irodalomnak is megvan a maga közönsége, adott esetben nagyobb lélekszámban, mint azt az évad tervezését óvatosan végző szakemberek megjósolják. Olyan képviselői vannak, akik ma már szinte élő klasszikusok, például Esterházy Péter, Závada Pál, Tasnádi István vagy akár említhetem Murakami Harukit is. Csupa olyan nevet soroltam most fel, akik az elmúlt évek során szerzőként szerepeltek ebben a színházban, és ez a lista idén kibővül Térey Jánossal, akinek színdarabja nem úgy szerepel az évad kínálatában, mint valami marginális jelenség, hanem nagyszínpadra, az évad fő bemutatójának szánjuk. Épp úgy ahogy évekkel ezelőtt Eszterházy Péter Mercedes Benzét, vagy Az ember tragédiája 2.0-t is, ami négy kortárs író szerzeménye volt. Tehát az a törekvésünk, hogy egyensúlyban tartsuk a klasszikus és kortárs irodalmat, ez mindenképpen markáns jellegzetessége ennek az évadnak.

Dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere és Dr. Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója bejelentik a teátrum új évadát (Fotó: Vörösmarty Színház)

Három előadást is színpadra állít a 2024/25-ös évadban, mi fogta meg bennük?

Mindegyikben más és más a motiváció, mivel mindenevő fajta vagyok, nem vagyok kulturális vegetáriánus. Ahogy szeretem a húst, a zöldséget és a gyümölcsöt, ugyanúgy kedvelem a vígjátékot, imádom a zenés műfajt és hihetetlenül vonz a dráma, a tragédia is. Külön szerencse, hogy pont úgy hozta a sors, hogy ez a három az új évadban teret is tud kapni.

Az egyik A windsori víg nők lesz, amit a Komáromi Jókai Színházzal közösen hozunk létre. Érdekes eredete van. A IV. Henrik a királydrámák közé tartozik, de van benne egy rendkívül humoros vonal, aminek a főszereplője Falstaff, a kövér, élvhajhász, idősödő férfi, aki folyton pikáns kalandokba keveredik. Ez annyira megtetszett Erzsébet királynőnek, hogy szerette volna, ha Shakespeare külön színdarabot írna belőle. Ennek az uralkodói óhajnak köszönhetően jött létre A windsori víg nők című vígjáték, amit nem sorolnak a szerző legsikeresebb komédiái közé. A mi verziónkban azonban visszanyúlunk a gyökerekhez; IV. Henrikhez, mert itt húzódik a csattanókra, a szövegpoénokra és a helyzetkomikumra épülő vígjáték mélyebb vonulata. És ez lesz az előadás igazi meglepetése.

A Nibelung-lakópark egy fantasztikus és csodálatos mű. Kevesen tudják, hogy Térey Jánosnak a székesfehérvári színház volt a kedvence, nagyon szerette ezt a társulatot, gyakran tűnt fel a bemutatóinkon, de nem azért, mert rajta volt a protokoll listán, csak érdeklődött. Nagyon jólesett, hogy nemcsak eljött, hanem utána leült és beszélgetett is. De Jánossal nem csak itt, ebben a színházban találkoztam, hanem gyakran az Operaházban is, ugyanis köztudott volt róla, hogy szenvedélyes operarajongó. Imádta a műfajt. Nem lehet tehát véletlen, hogy A Nibelung-lakópark Wagnert tekinti mintájának. A Nibelung-lakópark nagy elődökre tekinthet vissza. A Faust  évszázadokon át mintát adott azoknak az íróknak, akik valami olyat szerettek volna írni, amiben a létezés minden ellentmondása, annak a korra jellemző tulajdonságaival kifejeződhet. Ilyen a Peer Gynt, ilyen Az ember tragédiája és ilyen Térey János műve is. Emberiségköltemény, világdráma, amely napjainkban játszódik. Úgy egyetemes, hogy közben végig közép-európai marad. Ajánlom figyelmébe mindazoknak, akiket érdekel a közös sorsunk.

A Benyovszky, avagy a szabadság szerelmese című musical pedig egészen más miatt különleges. Ennek a szerelmese vagyok tulajdonképpen a Hadik óta. Nagyjából ugyanarról a korszakról van szó, a 18. századról, csak éppen Benyovszky Móric korábban élt, mint Hadik András. Nem is tudom, minek nevezzük: kalandornak? Madagaszkár királyának? Vagy pedig egyszerűen csak a szabadságot szenvedélyesen habzsolni akaró embernek? Benyovszky Móric korának olyan ikonikus figurája volt, hogy Jókai Mór szülei elhatározták, a fiúkat is Mórnak fogják hívni. Ezért lett Jókaiból Jókai Mór aki, amikor nagy író lett, utánaeredt a névadója történetének. A naplója alapján írt egy kétkötetes regényt, amit kevesen ismernek, az a címe, hogy Benyovszky Móric élete. Ebből adódott tulajdonképpen a musical szüzséje, amit Nagy Tibor, számos közismert nagy magyar sláger szerzője jegyez zeneszerzőként. Rendkívül dallamos, sokfajta stílusból épülő musicalről van szó. Világzenének hívjuk azokat a műveket, amelyek így ötvözik magukban a különböző kultúrák zenei stílusát, ilyen lesz ez a musical is.

Atlantisz program (Önkormányzati Kommunikációs Központ Székesfehérvár)

Az új évadban először rendeznek a Vörösmarty Színházban Ferenczy Noémi és Somos Ákos drámapedagógusok az Atlantisz Program bevonásával, mit lehet erről a bemutatóról tudni?

Ilyet még nem csináltunk, de évek óta készülünk rá. Az Atlantisz Programmal minden évben több száz diákot megszólítunk, ők egy-egy klasszikus művel foglalkoznak több hónapon keresztül, majd azt a produkciót bemutatják egy este a Vörösmarty Színházban. Ez a sok száz fiatal minden évben ad nekünk néhány egészen különleges tehetséget, néhány egyedi látásmódról árulkodó megközelítést, amely nemcsak a drámatanárok és a színészmentorok, hanem a résztvevő diákok tehetségéről is árulkodik, ezért felvetődött, hogy külön teret kellene adni nekik. Van egy fantasztikus helyszínünk, a Pelikán Fészek, amelyről tudni kell azt, hogy ez volt az a székesfehérvári vendégfogadó, ahol Fehérváron a magyar nyelvű színjátszás elkezdődött, és Petőfi Sándor fiatal színészként itt kezdte az elég rövid színészi pályafutását. Fiatal Petőfi és a Pelikán… ez a kettő valahogy összekötődött, és mióta itt vagyok, folyamatosan arra törekszem, hogy ezt valamiképpen a fiatalok játszóhelyévé tegyük. Most nemcsak a játszó, hanem alkotóterévé is tesszük, és ebben is rendhagyó a következő évad. Csinálnak egy Rómeó és Júliát, de ennek beszédes módon az lesz a címe, hogy A Mi Rómeó és Júliánk: ahogyan ezt ők látják, ahogyan ezt ők érzik, ahogyan ezt ők tudják kifejezni, erről fog szólni ez a darab. Hozzáteszem: nem egyszer, nem kétszer fogják játszani, betettük bérletbe, játszani fogják vagy hússzor.

Említette a sajtótájékoztatón azt is, hogy folytatódik az Ars Regia kezdeményezés.

Ilyen tudomásom szerint nincs máshol az országban, hogy a különböző művészeti ágakat képviselő kulturális intézmények produkcióit egy bérletbe hozzák össze. Benne van a néptánc, a balett, a komolyzene és a színház is. Tavaly elkezdtük, de nem tudtuk, hogy lesz-e folytatása, és amikor idén tavasszal leültünk megbeszélni a hogyan továbbot, akkor egyértelmű volt a válasz, hogy igen, ezt folytatni kell. Sikeres volt, és bízom abban, hogy a következő évad még sok ehhez hasonlónak ágyaz majd meg.

Jelenet A király beszéde című előadásból (Fotó: Vörösmarty Színház)

Több együttműködésük is volt más színházakkal, várható még ehhez hasonló és milyen volt a Vörösmarty darabjainak fogadtatása máshol?

A Covid és az energiaválság szerintem minden magyar színházat szétzilált. Utána jöttek  a konszolidáció évei, amelyek már most jelzik számunkra, hogy hiú az az ábránd, hogy visszatérhetünk valamihez. Úgy érzem, hogy a koronavírus-járvány lezárt egy színháztörténeti korszakot. Most, amikor elmúltak az energiaválság tünetei is, és újra próbálunk normálisan működni, az ösztöneim azt súgják, hogy itt bizony a konszolidáció nem egy régihez való visszatérést, hanem egy új színházi működés megalapozását és keresését jelenti. Ennek egyik eleme, hogy együttműködési formákat keresünk. Ezek például a koprodukciók vagy az előadáscserék. Tavaly jöttünk rá, hogy minden vidéki színház küszködik azzal, hogy létrehoz egy nagyon jó produkciót, az lemegy néhányszor, és aztán le kell venniük, mert elfogyott abban a városban a közönség. Holott sokkal többen lennének rá kíváncsiak. Akkor született az a gondolat, hogy cseréljünk. Elvisszük az előadást Pécsre vagy Debrecenbe, ahol ugyanolyan újszerű, mint nálunk, mi pedig befogadunk egy olyat, ami nekünk újdonság. Tavaly ez nagyon jól sikerült, mindegyik közönség kifejezetten jól fogadta a vendégjátékokat, bízom benne, hogy idén a Debrecennel megvalósítandó együttműködés is hasonló sikerrel jár majd, amelynek keretében mi visszük oda A király beszédét, ők pedig a Lúdas Matyi című mesejátékot hozzák el hozzánk. A siker visszaigazolta, hogy ez egy bevált együttműködési forma. Persze nem könnyű, hiszen nagyon sokszor nem a szándékon, hanem a puszta realitáson múlik: van-e olyan darab, ami utaztatható? Az a darab sikeres-e ott? És a csere előadásra vajon a mi közönségünk kíváncsi lesz? Beilleszkedik majd az évadunkba? Végül a praktikumok kritériumai határozzák meg, hogy miből lehet valóság és miből nem.   

Ha már lehetőségek, egy utolsó kérdés: a feleségemmel nagyon szerettük a koronázási szertartásjátékokat, ahhoz hasonló szabadtéri előadásokat terveznek még a jövőben?

Tervezünk, de olyan sokba kerülnek, hogy végül az a döntés született tavaly; kétévente jöjjön vissza ez a forma. Örülök, hogy szeretitek, hogy kíváncsiak vagytok rá, és az is jó érzés, hogy nem vagytok ezzel egyedül. Most úgy tűnik, hogy 2025-ben Károly Róberttel folytatom a sort, és bízom benne, hogy ugyanolyan nagyívű formában valósulhat meg, mint a korábbiak.

Kiemelt kép: Szikora János (Fotó: Berecz Valter)