Jubileumi, tizedik alkalommal rendezi meg a Budapest Bábszínház október 8. és 17. között a BÁBU Fesztivált, melyen a kortárs bábművészet hazai és külföldi jeles képviselői mutatják meg azt, hogy a báb valóban nem korosztály, hanem egy olyan műfaj, amely megrendítő komolysággal képes beszélni felnőtt kérdésekről, sorsokról és tragédiákról is, katartikus pillanatokat okozva kicsiknek és nagyoknak egyformán.
Anima

Jelenet az Anima című előadásból (fotó: Budapest Bábszínház)
Animálni annyit tesz, mint lelket adni egy tárgynak, ha úgy tetszik, mondhatjuk azt is: életre kelteni az élettelent. Ez a varázs azonban nem tart örökké, csakis addig, amíg a bábos és a bábja eggyé válik. A kettejük között áradó energiát, ezt az intim és izgalmas kapcsolatot feszegeti a Színház- és Filmművészeti Egyetem Anima című előadása. Négy sematikus, fehér báb kap személyiséget, majd saját léte okát, az emberekhez fűződő viszonyát próbálja meg megérteni. Érez-e bármit is egy báb, ha csókolózik? Beleszerethet az őt mozgató emberbe? Mivel kevesebb és több ő, mint egy élő ember? Valójában ki mozgat, és ki irányít?
Az előadást 16 évnél idősebbeknek ajánlják.
Helyszín: Budapest Bábszínház, Ország Lili Stúdió
Időpont: 2019. október 9., szerda, 19:00
Volt egyszer egy

Jelenet a Volt egyszer egy című előadásból (fotó: Budapest Bábszínház)
Máté Angi erdélyi magyar írónő a kortárs hazai gyermekirodalom egyik legkülönlegesebb szerzője. A több mint negyedévszázada óvónőként dolgozó hölgy pontosan ismeri a legkisebbeket, azt, hogy a sajátos, apró és csodákkal, csodás felismerésekkel teli világuk menyire törékeny, és mi mindent meg kell tennie a szülőknek, a gyermekekre vigyázónak azért, hogy sérülés nélkül, boldogan teljenek az „első” évek. Máté Angi nem csak tetteivel, hanem írásaival is óvja, neveli a generációkat. Meséiben olyan, a gyerekek számára mindennap használt fogalmak a főszereplők, mint a fázás, a magány, a félelem és a szeretet.
Az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház számára Markó Róbert készített szövegkönyvet Máté Angi meséiből, így egy előadáson belül elevenednek meg az írónő álomszerű és szürreális, mégis ismerős történetei. Az indítópont a Volt egyszer egy kislány címet viselő mese, amelynek főszereplője bátran kisétál a félelmetes, üres világba. Jártában-keltében élményeket szerez és nyújt másoknak, élettel töltve meg az űrt, amely így, ismerősen már nem is félelmetes annyira.
Az előadást 4 évesnél idősebbeknek ajánlják.
Helyszín: Budapest Bábszínház, Nagyszínpad
Időpont: 2019. október 14., hétfő, 10:00
Torzonborz, a rabló

Jelenet a Torzonbor, a rabló című előadásból (fotó: Budapest Bábszínház)
Otfried Preussler az egyik legsikeresebb német gyerekkönyvszerző, akinek művei számtalan nyelvre lefordítva több mint 50 millió példányban keltek el szerte a világban. Egyik legismertebb figurája Torzonborz, aki 57 évvel ezelőtt mutatkozott be, méghozzá nem egy túlságosan kedves húzással. De mi mást várhatunk egy rablótól? Torzonborz szemet vetett Vitéz László és Paprika Jancsi nagymamájának születésnapi ajándékára, egy zenélő kávédarálóra, és el is lopta azt. A két hőst azonban nem kell félteni, a galád tolvaj nyomába erednek, ám az akció nem úgy sül el, ahogy tervezték, és sokkal nehezebb lesz visszaszerezni az ajándékot, mint gondolták. A klasszikus német mesét Papp Melinda és Schneider Jankó adaptálta bábszínpadra. A Torzonborz, a rablót a Bóbita Bábszínház előadásában láthatjuk.
Az előadást 4 évesnél idősebbeknek ajánlják.
Helyszín: Budapest Bábszínház, Nagyszínpad
Időpont: 2019. október 16., szerda, 15:00
Alaine – Ideje a meghalásnak

Jelenet az Alaine – Ideja a meghalásnak című előadásból (fotó: Budapest Bábszínház)
Polcz Alaine megrendítő, nem csak nőket, hanem férfiakat is megrázó erejű írásaiból Markó-Valentyik Anna szerkesztett monodrámát, melyet mégsem teljesen egyedül ad elő. Mellette, de jobban mondva, vele lesz egy nyolcvanéves báb is, így ketten együtt mesélnek arról, ami elkerülhetetlen. Az életben mindennek elrendelt ideje van, az elmúlásnak is. Fel lehet rá készülni? Milyen is méltósággal távozni az életből? Polcz Alaine minden korban, mindenki számára tanulságos szövegei és Karády Katalin dalai egy, a drámai színház, a táncművészet és a bábos műfaj határán egyensúlyozó előadásban olvadnak semmihez sem fogható katartikus élménnyé.
Az előadást 16 évesnél idősebbeknek ajánlják.
Helyszín: Budapest Bábszínház, Ország Lili Stúdió
Időpont: 2019. október 16., szerda, 19:00
A tó

Jelenet A tó című előadásból (fotó: Budapest Bábszínház)
Kálmán Eszter látvány- és díszlettervező számtalan színházi produkcióval tette már le névjegyét, három évvel ezelőtt pedig rendezőként is bemutatkozott, méghozzá egy olyan előadással, amelyben egy bábszínész és egy táncos lüktet együtt, egyszerre a színpadon. Míg egy ember képességeinek vannak határai, az élettelen báb a bábos kezében nagyszerű táncos lehet, ám önmagában még semmi, csak egy tárgy. Élő és élettelen, táncos és bábos verseng egymással egy tükörsima felületen, amelyet bármelyik pillanatban felkavarhat egy harmadik.
A hattyúk tava mesei motívumait is felhasználó kísérletező előadás a báb, a tánc, a változás és az átváltozás színpadi lehetőségeivel játszik, vizuális és érzéki utazásra invitálva a nézőket. A tó két szereplője Dányi Viktória és Bercsényi Péter.
Az előadást 10 évesnél idősebbeknek ajánlják.
Helyszín: Budapest Bábszínház, Ország Lili Stúdió
Időpont: 2019. október 17., csütörtök, 19:00
Jasinka Ádám írása
Kiemelt kép: Jelenetek az előadásokból (fotók: Budapest Bábszínház)