Mészáros Dorka első, felnőtteknek szóló regényéről (Nem biztos, hogy visszajövök) decemberben írtunk, most pedig a szerző fiataloknak szóló kötetét olvastuk el.

A Filter nélkül főszereplője Írisz, aki maga a tökéletes szépség: hosszú, szőke haj, ragyogó kék szemek, angyali arc és hibátlan bőr. A fiúk mind járni akarnak vele, a lányok pedig irigyek rá. Holott Írisznek semmi más vágya nincs, mint hogy tanulhasson, mikrobiológus legyen. Amikor meghirdetnek egy versenyt, amivel ösztöndíjjal bekerülhet álmai egyetemére, gondolkodás nélkül beadja a nevezését. Ám ahhoz, hogy – a kedvező döntés esetén – finanszírozni tudja a továbbtanulását, rengeteg pénzre van szüksége, így végül igent mond egy modellügynökség felkérésére is. A fiatal, 17 éves lánynak hamarosan szembesülnie kell a világ kegyetlenségével, azzal a világéval, ahol mindenki csak a babaarcot látja benne, és ahol be kell bizonyítania, hogy ő sokkal több annál, mint amit a külső takar.

Egyértelmű, hogy nem én vagyok a regény célközönsége: sem a korosztályt, sem a nemet illetően, mégis kíváncsi voltam, mennyire ért Mészáros Dorka – akinek előző, felnőtteknek szóló krimijénél pont megjegyeztem, hogy érezhetően az ifjúsági irodalom felől érkezett – a fiatalabb korosztályhoz, mennyire tudja megszólítani őket a saját nyelvükön. Úgy érzem – hogy minden alapvető hibája ellenére – a Filter nélkül képes elérni a célját, vagyis felhívni a tinédzserek figyelmét az őket leginkább érintő társadalmi problémák fontosságára és a rájuk leselkedő veszélyekre. Mintha nem is egyetlen könyvet olvasnánk, hanem egy fiataloknak szóló sorozatot néznék, annyi mindent tett bele Mészáros ebbe a regényébe: első szerelem, mozaikcsalád, bántalmazó kapcsolat, szexuális ragadozók, szorongás. Ez elsőre soknak is tűnhet, de tekintve a könyv terjedelmét (450 oldal) és a játékidőt (cirka egy év) mégis szépen eloszlik ez a sok minden, ráadásul az átvezetések is remekül működnek, szépen simulnak egymásba és következnek egymásból az események.

Mészáros Dorka (Fotó: Szalmás Krisztina)

Ugyanakkor nehéz szó nélkül elmenni a regény kritikus pontjai mellett. Vannak alapvető logikai bukfencek, érthetetlen viszonyok, amelyek kissé hiteltelenné teszik a történetet. Ott van például a főszereplő gyermekkori és legjobb barátja, Karmi, aki annak ellenére készít egy instagram oldalt Írisznek (és kezeli is azt a nevében), hogy a lány kifejezetten irtózik ettől, Cinti pedig szintén a felszínesség mintapéldánya lehetne. Mégis, velük kettejükkel alakult ki a lánynak a legszorosabb viszonya, és joggal merülhet fel az olvasóban a kérdés, hogy tulajdonképpen miért is barátkozik velük, amikor az alapvető érdekeit nem tartják szem előtt és megbeszélni sem lehet velük a legfontosabb problémákat. Ugyanígy jogosan csóválhatjuk a fejünket annak láttán, hogy mintha csak egy amerikai álomba csöppentünk volna bele: Írisz kis túlzással Magyarország legtökéletesebb tinédzsere: éltanuló, a fizika, a kémia és a biológia bajnoka, anyanyelvén kívül másik hármon beszél (noha, a spanyollal „néha” meggyűlik a baja), ráadásul akármennyire él gyorskajákon, mindig tökéletes az alakja és a bőre. Egy ilyen csodagyereknek – aki percek alatt meghódítja a modellszakmát és ájulnak el tőle a tanárok – valószínűleg hamar híre ment volna az országban, főleg abban a korban, amikor mindent az internet, a követők és a lájkok uralnak – amiről részben szólni is akar a könyv.

De ha ez utóbbin túltesszük magunkat, és elfogadjuk a meseszerű alapszituációt – habár utoljára meg kell jegyezni, hogy ha Írisz egyszerűen „csak” szép lett volna a tökéletes helyett, akkor is működne a sztori –, akkor egy igazán élvezetes, olvasmányos regényt kapunk. Sőt, nemcsak azt, hanem egy olyat, amiről hosszasan lehet elmélkedni, vitatkozni – akár a fentebb említett baráti kapcsolaton –, én magam például roppant kíváncsi lennék, hogyan viszonyul a történethez az a korosztály, akivel a főhős egyidős. Felnőttként kissé túlzónak tűnhet, hogy mindent ennyire uraljon a közösségi média, hogy a szereplők mennyire fontosnak tartják, mit gondol róluk a külvilág, hogy azért nem mernek kilépni egy kapcsolatból, mert félnek, mit szólnak majd a többiek – ugyanakkor el kell ismerni, nagyon jó úton haladunk egy ilyen valóság felé, hacsak nem vagyunk már éppen benne.

A Filter nélkül kétségkívül megosztó olvasmány – van, aki megelégszik a felszínre hozott problémákkal, van, aki kritikusabban, kicsit mélyebbre ás –, de feltehetőleg ezzel el is éri a célját, ugyanis tucatnyi ponton meg lehetne állni, hogy „vesézzük ki ezt a témát”, ennél több pedig nem is kell. Nem a legjobb a maga műfajában, de pont a tökéletlensége miatt lehetne érdemes arra, hogy egy ifjúsági könyvklubban vagy iskolában kibeszélés tárgya legyen. Akár szakértők bevonásával is, ugyanis a történetben számos olyan lelki eredetű probléma is felbukkan, amellyel érdemes tüzetesebben foglalkozni (fel is hívnám a figyelmet arra a hiányosságra, hogy a kötet végére igazán odaszúrhatták volna néhány alapítvány, segélyszervezet elérhetőségét, ha már érzékenyít a kötet).

Mészáros Dorka: Filter nélkül, Menő Könyvek, 456 oldal

Kiemelt kép: Mészáros Dorka: Filter nélkül (Fotó: Líra)