„Nem lehet megúszni a munkát, nem lehet fájdalom nélkül megtalálni és előhozni az érzéseket” – interjú Bognár Gyöngyvérrel

Bognár Gyöngyvér 2003-ban csatlakozott a kecskeméti Katona József Színház társulatához, és immáron 15 éve a teátrum egyik oszlopos tagja. Idei első bemutatója október elején volt, A király beszédét állították színpadra, melyben a jelenlegi brit uralkodó, II. Erzsébet édesanyját alakítja. Az előadásról, a próbákról kérdeztük, és beszélgettünk az ingázásról, családról és hogy miért fontos számára együtt alkotni másokkal.

15 éve vagy a kecskeméti társulat tagja, előtte játszottál a Radnótiban, és Szegeden is. Hogy kezdődött?

Egy hónapja voltam stúdiós az Arany János Színházban, amikor Valló Péter áthívott egy pici szerepre a Radnótiba, amit további pici szerepek követtek. Ott játszottam Szikora János egyik előadásában, aki miután művészeti vezető lett Szegeden, megkérdezte, nem mennék-e vele? Szegeden nagyon jó hangulatú színházat csináltunk, őrületesen pezsgő időszak volt, sok mindenkivel dolgozhattam együtt, mások mellett azzal a Bodolay Gézával, aki áthívott Kecskemétre, ahol az első fontos szerepem a néma Kattrin volt a Kurázsi mamában, Zsótér Sándor rendezésében.

Nem volt nehéz döntés vidékre menni? A fővárostól Szeged és Kecskemét is messze van időben, még autóval is.

A távolság fiatalon egyáltalán nem számított. Szegeden akkor a színház volt a mindenünk, éjjelünk és nappalunk. Az elmúlt tizenöt évben született két gyerekem, így most annyiból nehezebb, hogy ha próbálok, majdnem napi szinten ingázom Budakeszi és Kecskemét, a család és a színház között. Ha pedig este 7-kor kezdődik az előadás, én már fél 6-ra ott szeretek lenni, akkor legkésőbb 4-kor el kell indulnom, majd pedig éjszaka haza. Az ingázás nem jó dolog, főleg ha fáradt vagy, és egyedül kell vezetned. Amikor a második gyerekem tíz hónapos lett, akkor a próbaidőszak alatt a kicsivel és anyukámmal együtt lementünk kedden Kecskemétre és szombaton jöttünk vissza, közben a nagyobbikra a férjem vigyázott. Aztán óvodás lett a kicsi és azóta intenzíven ingázom. Egyébként imádok Kecskeméten lenni.

Volt benned félelem amiatt, hogy vissza tudsz-e lépni a pályára szülés után?

Az első gyermekem megszületése után azt gondoltam, hogy egyáltalán nem is leszek többé színész. Nem kerestem a helyet, a lehetőséget, hogy hova tudnék visszamenni, otthon voltam a gyerkőccel és teljesen véletlenül kerültem újra a színpadra. Bodolay Géza hívott, hogy jövő héten el tudnék-e kezdeni próbálni? Három helyen dolgoztak, minden színésznő foglalt, de volt egy húszmondatos szerep, amire azonnal kellett valaki. Annyira meglepődtem és megörültem, hogy rögtön igent mondtam.

Telefonáltam utána a férjemnek, hogy megyek Kecskemétre próbálni, „miben?” – kérdezte, nem tudom – válaszoltam, „de mi a szerep?”, azt sem tudom, „jó-jó, de ki rendezi?”, azt is elfelejtettem… (nevet) Ez télen történt és azon a tavaszon lett igazgató Cseke Péter, aki minden előadást megnézett, és mindenkit behívott szerződtetési tárgyalásra. Ő abban az egy szerepben látott engem, és amikor beszéltünk, megkérdezte, hány szerepet vállalok jövőre. Hiszek a gondviselésben, nem volt bennem semmi görcsösség, hogy mindenáron vissza akarok térni, így hozta az élet.

Október elején volt a legújabb bemutatód, A király beszéde. Milyen volt a próba?

Augusztus végén kezdtük, klasszikus hat hetes próbafolyamat volt. A királynőt játszom, ami igazából nem egy nagy szerep, visszafogott, elegáns, de a partnerek miatt nagyon élvezem. Jó hangulatban teltek a próbák, ez volt az első alkalom, hogy Béres Attilával dolgozhattam. Csupa jót hallottam róla korábban és kiváló előadásokat láttam tőle. Attila közönségbarát, ugyanakkor igényes előadásokat rendez, – érti és szereti a nézőket. Remek ötletei vannak, egy élettel teli, vidám ember, aki azt keresi, hogy lenne jó mindenkinek, és öröm volt vele együtt dolgozni.

Elég gyakran mondják a színészek, hogy egy drámai előadás próbája nagyon jó hangulatban telik és sokat nevetnek. Fura kettősség ez.

A próbák hangulata nem is annyira a darabtól függ, inkább a rendező és a partnerek személyétől. Persze ha már az olvasópróbán látszik, hogy rossz az alapanyag, akkor az megpecsételi a hangulatot, de ha jó a darab, akkor mindegy, hogy az tragédia vagy komédia. Az a fontos, hogy a rendező és a kollégák megtalálják a közös hangot, hiszen együtt vagyunk, együtt akarunk valamit jót létrehozni.

Hallani érdekes történeteket, akár színházról, akár filmről van szó, hogy néha szokatlan eszközökhöz nyúlnak a rendezők, csak azért, hogy előhozzák a színészből az érzéseket.

Azt gondolom, ez valahol hozzátartozik a színészethez, nem lehet megúszni a munkát, nem lehet fájdalom nélkül megtalálni és előhozni az érzéseket. Az ember viszont szívesen adja át magát, a szívét, az érzelmeit, a könnyeit, hogy ha az, aki irányít és a partnerek tisztelik, szeretik egymást. Lehet rémálom egy komédia próbája is, ha a kollégák egymás ellen dolgoznak.

Ennyi év után is van olyan pillanat, amikor meglepődsz magadon, hogy egy-egy próbán valami olyan érzés, gondolat jön elő, amiről nem tudtad, hogy még ez is benned van?

Hogyne, és ez is a cél. Amikor elkezded magadévá tenni azt, akit játszol, megtalálod annak az embernek az igazságait, és az ő gondolatai mentén, az ő személyiségével kezdesz el érvelni, az nagyon jó érzés. Az a fontos, hogy a szándék, a gondolat tiszta legyen, és utána jön magától, hogyan fejezzem ki az érzelmeket. Nem a kifejezőeszközt állítjuk a helyzet elé, hanem a szituáció szüli a kifejezőeszközt.

A király beszédéből készült egy színdarab a filmbemutatót követően pár évvel később. Melyiket vettétek alapul?

A darabot. Nem is tudtuk volna csak a filmet alapul venni, mert rengeteg helyszín van benne, és a rövid jelenetek között nem lehetne gyorsan átrendezni a színpadot. A kamaraszínházunkban játsszuk, nagyjából kétszáz néző előtt. Van egyébként egy ennél kisebb játszóhelyünk, ahova körülbelül hatvan ember fér be. Ez a Ruszt József Stúdió, itt adjuk elő például a Ványa bácsit és a Platonovot is, óriási kihívás, főleg ez utóbbi, mert a nézők között játszottuk. Egyszer valakinek rá is léptem a lábára, elnézést is kértem tőle az előadáson belül. Egy pici nézőtéren nincs meg az a védettség, amit a nagyszínpad és közönség közti távolság jelent. Mindent látsz, ha lehajolnak, ha ránéznek az órájukra, ha unják, azonnali, nagyon erős visszajelzést kapsz.

Nem ijesztő?

Dehogynem, csak megtanulja kezelni az ember. A Platonovnál nagyon féltem attól, hogy rossz élmény lesz, de pont amiatt, hogy közel voltak a nézők, nagyon emberi módon, közvetlenül lehetett megszólalni, egy intim légkörben, és a közönség jött velünk. A közelségük egy idő után pedig nem félelmetes, vagy zavaró volt, hanem nagyon is inspiráló. Megsokszorozta és felerősítette az energiáinkat. Háromnegyed tizenegyig, három felvonásban játszottuk, megvolt a lehetőség arra, hogy elmenjenek az előadásról, mégsem ment senki sem haza. Késő éjjelig Csehovot nézni nem mindennapos, még a fővárosban sem. Zömében a szórakoztató előadásokat szeretik mindenhol, Kecskeméten is, ezért is csodás érzés, hogy megtiszteltek minket az érdeklődésükkel.

Vidéken tényleg minden műfaj és stílus képviselteti magát, téged javarészt mégis elkerültek a komédiás szerepek.

Szerintem senki nem gondolja, hogy van humorom, de én sem tudom, hogy van-e. Közben pedig elepedek egy olyan szerepért, egy igazi, bulvár darabért, amiben 550 ember egyszerre nevet a nézőtéren. Irigységgel vegyes sóvárgással nézem a kollégákat, amikor sikerdarabokban játszanak, és nem hiszik el, hogy tényleg irigylem őket. A bulvárt tudni hatalom. Amikor pontosan tudja a rendező, hogy hol fognak nevetni, – az szerintem legalább olyan nagy dolog, mint egy tragédiát, drámát jól színpadra állítani. Ha valaki nagyon olcsón adja, azon nem nevetsz, de megajándékozni a nézőt az egészséges derűvel, az fantasztikus dolog. Mindig kérem is Cseke Pétert, hogy hadd szerepelhessek ilyen előadásokban, de valahogy nem jön össze (nevet). Egyébként A király beszéde rendkívül szórakoztató előadás lett hál’ Istennek. Imádják a nézők és mi is.

Van olyan szerep, amit nagyon szeretnél eljátszani?

Van, de nem fogom elárulni (nevet). Volt olyan szerep, amiről azt gondoltam, hogy nekem írták, és amikor megkaptam, olyan gyenge voltam benne, hogy magam sem hittem el. Valahogy ez állapot kérdése, engem eléggé befolyásol a közeg, és ha nem érzem jól magam, akkor nehezen nyílok meg. Alapvetően nagyon közösségi lény vagyok, “együtt szeretek jó lenni”.

Monodráma szóba sem jöhet?

Nem is szeretnék! Nem mernék egyedül kiállni a nézők elé, sosem vágytam monodrámára, nem is kerestek meg vele.

Ez az „együtt” a munkán kívül a magánéletben is jellemző rád?

Nagyon. 14 évesen lettem drámais a Horváth Mihály Gimnáziumban és az egész osztály kollégista volt Szentesen. Életem ezen időszakából hozom ezt, mert mi ott nagyon együtt voltunk és ez a mai napig meghatározó erő számomra. Nagycsaládot is szerettem volna, szerencsére megadatott.

Játszottál A nagy füzetben, és a Barátok köztben is. Vannak a színház mellett filmes megkereséseid?

Ha hívnak, megyek, legutóbb egy pici szerepem volt Deák Kristóf új filmjében, a Fogságban, iszonyú nagy élmény volt, de hogy mikor forgatok legközelebb, azt nem tudom. Egyik casting cégnél sem vagyok leadva, nem vagyok fent ilyen oldalakon, ehhez egyszer le kellene ülni, csinálni egy portfóliót, de valahogy sosem foglalkoztam vele. Csodálkozom is, amikor valaki megtalál egy szereppel, aki nem a férjem (nevet).

Színházban dolgoztatok már együtt?

Nagyon szeretek nála játszani. A Ványa bácsit, a Platonovot, a Három nővért és a Boldogtalanokat is ő rendezte Kecskeméten. Utóbbiban, akárcsak A király beszédében, Kőszegi Ákos volt az egyik partnerem.

Ákossal mindketten pont 15 éve vagytok Kecskeméten.

Ákost még korábbról, már a Radnótiból ismerem, ő egy igazán jó, tiszteletreméltó kolléga.

Sokat játszol, szinkronizálsz, utazol. Van időd színházba járni?

Igen, legutóbb például, ami nagyon tetszett, és nem csak azért, mert a férjem, Szász János rendezte, az a Caligula helytartója a Nemzeti Színházban. Csodálatos előadás. De említhetném még a Radnótiból a Futótüzet vagy az Ádám almáit is, amik szintén nagyon tetszettek. Vagy a Jurányiban Tenki Réka Egy asszonya… hát arra nincsenek is szavak! Szeretem a színházat és szeretek jó előadásokat, jó színészeket látni.

Jasinka Ádám írása

Kiemelt kép: Bognár Gyöngyvér a Macska a forró bádogtetőn című előadásban (fotó: Walter Péter)