Fehér Tibor, a Nemzeti Színház színművésze játssza a csábító jógaoktatót a február 14-én bemutatásra kerülő új magyar filmben, a Kölcsönlakásban. A fiatal színészt korábban olyan sorozatokban láthattuk mint a Munkaügyek – IrReality Show vagy a Csak színház és más semmi, ám a színdarabból készült vígjáték az első filmes munkája. Február közepén nem csak a mozikban, hanem a színházban is új szerepben láthatjuk Fehér Tibort, ugyanis VIII. Henrikként lép színpadra a Nemzeti új drámájában. A forgatásról, bemutatóiról és a boxedzésről is kérdeztük őt.

Fehér Tibor (fotó: Várady Nikolett)

Milyen volt a Kölcsönlakás forgatása?

Mikor kiderült, hogy megkaptam a szerepet és én játszhatom a jógaoktatót a filmben, az volt az első gondolatom, hogy de jó, végre megint forgathatok! Engem nagyon elvarázsol a filmezés. Elképesztő volt, hogy a lakás élethű mását egy olyan nagy hangárban építették fel, ahol akár egy repülő meg tudna fordulni. Örömmel emlékszem vissza a forgatása, energiával teli, jó munka volt, remek csapattal, jó légkörben. Dobó Kata, a rendező pedig végig figyelt ránk, szeretettel vezetett minket, ez érződik is a filmen. A Kölcsönlakás szerintem egy könnyed vígjáték, ami majd kiragadja az embereket a hétköznapi szürkeségből.

Jövő héten nem csak a Kölcsönlakás premierje lesz, hanem az új előadásodé is. Az Egy ember az örökkévalóságnak című bemutatóban játszod VIII. Henriket.

Épp a próbáról jövök, az előadás körül forognak most a gondolataim. Morus Tamásról szól a darab, VIII. Henrik egyik tanácsadójáról, aki nem támogatja a királyt, mikor az érvényteleníteni akarja a házasságát Katalinnal. Morust ezért börtönbe zárják és kivégzik. VIII. Henrik nem szerepel sokat az előadásban, az elején megjön, elmondja a magáét majd elmegy, de a többi szereplő végig róla beszél. Kicsi, de nagyon jó szerep, rengeteg játéklehetőséget ad, nagyon élvezem. A Gobbi Hilda Színpadon játsszuk, közel a nézőkhöz, meg lehet majd mutatni finom részleteket is.

Fehér Tibor (fotó: Várady Nikolett)

Ezt követi majd a Tartuffe, amit David Doiasvili rendez. A Szentivánéji álom és a Cyrano után ez lesz a harmadik közös munkátok. Milyen vele úgy dolgozni, hogy nem beszél magyarul?

Egy idő után megszűnik a nyelvi korlát, nem érted, hogy mit mond, de érted, hogy mit akar. Egyet gondolsz és egyetértesz vele, ráhangolódsz, és magától értetődik, hogy mit kell csinálnod. Életem egyik legmeghatározóbb rendezője, remélem, hogy sokat fogok még vele dolgozni.

A Rocco és fivérei bemutatója csak ősszel lesz, de ahogy láttam, már most elkezdtétek a felkészülést. Mesélnél erről?

A film alapján készül az előadás, és akárcsak a mozi, ez is a boxoló srácokról fog szólni, lesznek benne boxtermi jelenetek is. Az ütéseket pedig nem lehet csak mímelni, a színpadon is úgy kell az egésznek kinéznie, mintha mi tényleg ökölvívók lennénk. Vidnyánszky Attila, a rendező, ráadásul boxolt régen, a Rocco és fivérei emiatt is közel áll a szívéhez, nagy hangsúlyt fektet arra, hogy hitelesek legyünk. Bedák Pál világbajnoki második helyezett ökölvívó segít nekünk ebben, kemény edzéseket tart, de nagyon élvezzük. Már tíz edzésen túl vagyunk, és tényleg nem lehet ezt egy-két nap alatt megtanulni, Pali a mai napig korrigálja a mozdulatainkat. Amikor elkezdtünk kesztyűzni, azt mondta, hogy emeljem fel a bal karom, mert különben nyakon vág, ha nem jól csinálnom. És csatt! Nem tudod honnan jött az ütés, csak a csattanást érzed.

Fehér Tibor (fotó: Várady Nikolett)

Egész nyáron edzetek majd vagy lesz ebben is szünet?

Már májusban elkezdjük a próbákat, de lesz benne szünet, viszont Pali megengedte nekünk, hogy lejárjunk hozzá a Fradiba edzeni, gyakorolni. Nekem még nem volt időm sajnos pluszban elmenni, de a srácok közül voltak páran, és mesélték, hogy kipróbálták, milyen lehet élesben is. Kótai Misi egy-kettejüket elkapta már. Azt tervezem egyébként, hogy ha Pali benne van, akkor a nyári szünetben is eljárok majd hozzá edzeni.

Jasinka Ádám írása

Kiemelt kép: Várady Nikolett