„Nem egy csókon múlik a kémia” – interjú Döbrösi Laurával és Márfi Márkkal

Dicső Dániel egy modern, a 3K – Kaszásdűlői Kulturális Központ előtti tér adottságaihoz illeszkedő Rómeó és Júlia előadást álmodott meg, ahol a főszereplők kamaszok, és az egymással gyűlölködő szüleik sem idősebbek 30-32 évnél. Ebben az értelmezésben Döbrösi Laura és Márfi Márk játssza a két címszereplőt, velük beszélgettünk a punk Júliáról az óbudai életrevaló Rómeóról és persze a cselekedeteiket irányító kémiáról és ösztönökről.

Hogy kerültetek a produkcióba?

Döbrösi Laura: Tavaly felkértek ugyanitt egy pici szerepre a Liliomban, idén pedig egy kicsit nagyobb bizalmat kaptam (mosolyog).

Márfi Márk: Hát egy kicsit (nevet). Én most vagyok harmadéves a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, Marton László, Hegedűs D. Géza és Forgács Péter osztályában. Dani (Dicső Dániel, a Rómeó és Júlia rendezője – a szerk.) azt hiszem először az Ódry Színpadon láthatott, az ifj. Vidnyánszky Attila által rendezett Shakespeare: „Ahogy tetszik”-ben, alighanem ott látott meg bennem valamit.  Aztán jött a telefon, hogy vállalnám-e. Mesélt az elképzeléséről én meg kérdeztem a további szereplőket, ezután nemsokkal találkoztunk személyesen, megittunk egy rosét, beszélgettünk, majd eljött megnézni  Zsótér Sándor rendezését a Szentkirályi udvarban és ha jól értem, az sem vette el a kedvét tőlem, hiszen itt vagyok.

Te vagy a legfiatalabb az idei alkotók közül, azonnal megtaláltad a hangot a többiekkel?

MM: Az elején voltak félelmeim, de ez inkább kíváncsiság talán, mintsem rettegés. Általában tök jól be szoktam illeszkedni. Mire nem jó tíz év kollégiumi lét?! Az olvasópróbán kellőképpen meg voltam szeppenve, sőt az első próbákon is kicsit zavarban voltam, de nem volt idő lacafacázni, hamar jött a feloldódás. Hisz’ éppen elkezdtük és már vége is.

DL: Igen, ennek a hosszú-hosszú próbafolyamatnak… 19 nap alatt rakjuk össze ezt a kis darabot (nevet).

MM: Gyakorlatilag két szünnap van, a vasárnapok. Eleinte csak tíztől háromig, aztán délután zenekari próba, majd jöttek az esti „mókák”.

DL: Külön próbálunk Danival hármasban este még.

Hogy érzitek, elkészültök vele 19 nap alatt? Lesz idő mindent kipróbálni?

MM: Lesz, össze lehet rakni, csak más lenne, ha ezt az időt a valós térben tudnánk próbálni, mert most ugye teremben vagyunk, és nem tudunk mindent megnézni, csak az utolsó napokban lesz erre lehetőségünk, amibe már benne foglaltaknak az éjszakák is. Lévén hogy szabadtéri, akkor tudjuk csak nézni a fényeket. Csak odakinn tudunk felmenni a buszmegálló tetejére, érdemben akkor tudjuk először kipróbálni az erkély jelenetet, s még sok más járást is.

DL: A buszmegálló díszlet teteje az én terem. Többet leszek fent, mint lent…

Úgy hallottam, hogy lesznek táncos részek is.

DL: Igen, az álarcos bál jelenet. Tegnap próbáltuk először, ott elég komoly mozgás van, ami a koreográfusunk elmondása szerint úgy van megcsinálva, hogy könnyű legyen nekem, mert engem majd csak dobálnak és rakosgatnak egymás válláról ölbe, onnan a rúdra, a rúdról vállra, aztán meg kézenállásba a földre… én azt éreztem, hogy ahhoz, hogy ez jól nézzen ki, csak ezt kellene egy hétig gyakorolnom, akkor mondanám azt, hogy ez tuti lesz. Teher alatt nő a pálma, ugye…és a határidő sok mindent kisajtol az emberből.

Meséltek, hogy milyen lesz ez a Júlia és ez a Rómeó?

DL: Nekem nagyon tetszik Júlia, nagyon élem, együtt vagyok vele, jóban vagyunk. Dani iszonyú modernre rendezi, szóval mindenféle pátoszát, drámáját, és szépelgését elfelejtettük, és egy dacos, hisztire hajlamos, akaratos, önérzetes tinédzsert mutatunk meg, aki életében először rettenetesen rá van gerjedve valakire. Ez bele is van írva a darabba egyébként, de nem erre szokták rendezni, inkább ilyen Zefirelli-féle szenvelgést szoktunk meg, de itt most az állatias vágyak lesznek előtérben. Azt kérte tőlünk Dani, hogy ezek a vágyak mozgassák a drámát is.

Pont amit most láttál a próbán, amikor Júlia kiakad, hogy Rómeót kitiltották a városból, annál is azt mondta Dani, hogy felejtsem el Rómeót, igazából nem ő a lényeg, hanem az, hogy Júlia elképzelt magának valamit, amire vágyik és nem az van, amit ő akar, ezért hisztizik. Ez nekem nagyon tetszik, mert ettől iszonyatosan mai, modern és aktuális lesz. Ebben a darabban jó sok minden benne van, az a kérdés, hogy mit játszunk ki belőle. Mi most ezt (mosolyog). Ez egy ilyen lázadó, punk tinédzser Júlia lesz, és nem pedig egy virágszál, aki úgy hajladozik, ahogy a szél fúj. Nagyon izgalmas, Martens bakancsban leszek.

És milyen Rómeó?

MM: Óbudai modern gyerek. Éjjel randalírozik a haverjaival, akikkel együtt nőtt fel, fürdik a szökőkútban, mindent csinál, amit nem szabad. Aztán egyszer csak jön az első szerelem, ami teljesen megbolondítja, és ettől eltávolodik a barátaitól és a családjától. Eddig életvidám volt, most inkább magába fordul… A darab elején találkozik a szerelmével, aki még nem Júlia, nagy csalódás éri, mert Róza nem viszonozza az érzéseit, akárhogy is próbálkozik nála. Aztán egyszer csak jön valaki, aki ugyanezt érzi őiránta, és akkor erre a lányra, Júliára kattan rá teljesen, csak ő létezik számára.

Dani abszolút a gyerekösztönöket helyezi előtérbe. Olyan tiniket látunk, akik csajokat nézegetnek, de még azért nem csajoznak, így ugye egyértelmű, hogy nem csak a szerelem van itt terítéken, erős jelenléte van a férfiúi fölbuzdulásnak is.

DL: Csak a szájuk jár (nevet).

MM: Fontos gondolat, hogy a barátaidat elhagyod-e egy nőért.

DL: Dani azt is mondja sokszor, hogy attól ilyen izgalmas ez a szerelem, mert tiltott gyümölcs. Nem csak az újdonság ereje és a hormonok tombolása van, hanem a lázadás is dolgozik ezekkel együtt.

MM: Még jobban izgatja a fiatalokat, mivel tilos.

DL: Igen, benne van a „csak-azért-is”. Ez nem az elejétől kezdve tragédia, hanem egy nagy dacos, felháborodó lázadás, ami végül valóban tragédiába torkollik… de előtte sokáig csak viharzunk (nevet).

Egyből összhang volt köztetek?

MM: Hogy működik-e a kémia? Szerencsére igen. Olvasópróbán természetesen egymás mellé ültettek minket, akkor még nem nagyon beszélgettünk, mint két eminens kisgyerek, figyeltünk és olvastuk, amit kellett… na jó, közben azért már poénkodtunk. Az első próbanapon Laura még nem volt, Mercutió-Benvolio-Rómeó jeleneteket néztünk, Júlia csak kedden csatlakozott. Aznap nem volt előzmény, kapásból az a rész jött, amikor négy mondatot váltanak és csók. Persze nem egy csókon múlik a kémia. Amikor szünet van, beszélgetünk civil dolgokról is, próbáljuk egymást megismerni, szerintem ez is fontos.

Hogy érzitek magatokat attól, hogy csak egyszer játsszátok el? Itt aztán mindent meg kell csinálni elsőre.

DL: Engem ez nagyon nyomaszt.

MM: Engem is.

DL: A színházban mindig azt mondjuk, hogy az előadás nem a premierre van kész, hanem fél év múlva, amikor már eljátszottad többször, mindenféle állapotban. Szomorúan is eljátszottad, úgy is kijött, vidáman is eljátszottad, úgy is. Általában az ember azokat, akiknek a véleményére számít, nem a bemutatóra hívja el, hanem 2-3 hónappal később, amikor beérett az egész. Erre itt most nincs lehetőség. Ettől én nagyon izgulok, ez „mindent vagy semmit” helyzet, nagyon nagyok a tétek, és ráadásul hatszáz ember fog itt tolongani. Tavaly is a lerakott székeken kívül is rengeteg néző volt, az ablakokban meg a fákon lógtak az emberek… az se mindegy. Szóval nagy a nyomás, de hát ez egy ilyen műfaj. Egyéjszakás kaland (nevet).

MM: Akkor fog elindulni egy nagy hajrá, amikor kijöhetünk ide a szabadtérbe, és áll minden díszlet. Le lesz zárva az egész tér, csak a miénk lesz. Persze hangszigetelés nincs, így számíthatunk majd bájos megnyilvánulásokra a hatodikról, mondjuk egy erkélyről…

Volt ilyen tavaly?

DL: Persze. Ne viccelj! (nevet) Nézik és kommentelik az emberek itt körben, amíg mi este próbálunk. Kommunikálva van ugyan, hogy itt lesz egy ilyen happening, de azért vannak, akik eleresztik magukat és beleszólnak és véleményt nyilvánítanak.

MM: Szerintem olyankor lesz az, hogy a társulat és a stáb lesz tegyük fel a Capulet, a „panelnéző” meg a Montague család… Vagy fordítva, mindegy, lényeg, hogy ellenség. Így nyer az eredeti felvetés létjogosultságot. Reméljük nem lesz összecsapás (mosolyog).

DL: Közben meg spanol is a közönség. Függetlenül attól, hogy ez egy hivatalosan ülő közönség, aki téged néz, vagy az itt lakó emberek, az szinte mindegy. Ha már három nappal a bemutató előtt kapunk visszajelzéseket, akkor az már ad valamit, az nem rossz. Nagyon izgalmas meg egzotikus ez a közege a színháznak, nagyon szeretem, amikor kijövünk a fekete szobából meg a függöny mögül (mosolyog).

Kiemelt kép: Márfi Márk és Döbrösi Laura (fotó: Várady Nikolett)