Pár héttel ezelőtt jelent meg Cormac McCarthy Határvidék-trilógiájának harmadik kötete, A síkság városai, amellyel a szerző életművét gondozó Jelenkor Kiadó óriási űrt töltött be, ugyanis a mára klasszikussá vált regény évek óta hiánycikk volt a hazai könyvpiacon.

A Határvidék-trilógia záró darabjában minden benne van, amiért Cormac McCarthyt nagyra tartják tisztelői: a vadnyugat alkonya elemi erejű, egyszerre realista és mégis jelképessé váló ábrázolásának lenyűgöző eszköztára. A Vad lovak és az Átkelés című könyvekben megismert cowboyok, John Grady Cole és Billy Parham története A síkság városaiban végzetszerűen fonódik egybe. 1952-t írunk, hőseink pedig egy új-mexikói farmon dolgoznak, nem messze az első atombomba felrobbantásának helyszínétől. Terelik a csordát, lóvásárra járnak, esténként a tábortűz mellett történeteket mesélnek egymásnak. Nagyra becsülik ezt az életet, bár tudják, hogy nem tarthat örökké. Amikor John Grady beleszeret egy gyönyörű mexikói prostituáltba, Billy rááll, hogy segítsen a barátjának megmenteni a lányt behízelgő modorú, kegyetlen stricijétől – de az erőszakos események sora után már elkerülhetetlen a tragédia.

A síkság városai (Cities of the Plain) eredetileg 1998-ban, négy évvel az Átkelés után jelent meg. Magyarul először 2014-ben olvashattuk, Galamb Zoltán fordításában (a szerző életművét akkoriban a Magvető Kiadó gondozta), most, 10 évvel az első hazai kiadást követően Váradi Zsolt borítójával, az életmű-sorozathoz igazodó új kiadásként került a könyvesboltokba. A kötet története több ponton is kötődik az első két regényéhez, ám a mostani határátlépések egészen más jellegűek, mint a korábban megszokottak. Az 1950-es években a cowboyok már csak szórakozásból utaznak le délre – alkoholt inni és kurvázni –, ahol természetesen a baj is könnyedén megtalálja őket. McCarthy továbbra is remekül adja vissza a western-hangulatot, amely mára inkább csak vágyakozás a régmúlt szépségei iránt, hiszen a XX. század közepén járunk, így a szerző előrevetíti mindazt, ami modern, miközben felidézi a régi cowboy-életet, ami a szabadságot, az időtlenséget szimbolizálta. McCarthy ember- és tájismerete most sem okoz csalódást, ahogyan e kettő kapcsolatát is a rá jellemző módon, hosszan, elnyúlóan mutatja be.

„Apáink világa bennünk lakozik. Tízezer nemzedék és még több. Egy múlt nélküli alakzat nem képes fenntartani önmagát. Aminek nincs múltja annak nincs jövője sem. Életünk magvát saját elmúlt története alkotja és ebben a magban nem léteznek nyelvek csupán a tudás aktusa és ebben osztozunk álmainkban és az ébrenlét idején. Mielőtt az első ember megszólalt és miután majd az utolsó is örökre elhallgattatik.”

A szinte folyószerű módon hömpölygő realista leírásoknak, valamint a szimbolikus történeteknek és a látszólag sehová nem vezető, már-már a végtelenségig nyújtott párbeszédeknek köszönhetően jelen regény esetében cselekményről alig beszélhetünk. A szereplők egy változó világ gyermekei, akiknél sorsszerű annak a feltárása, hogy mi az, ami elmúlt és mi az, ami hamarosan el fog múlni. Az újítást képtelenek elviselni, ezért is pattannak folyton lóhátra, hogy felfedezzék Mexikó vad tájait, így harmadszorra feszül egymásnak a szikár üresség a bujasággal, az élettel.

Itt ismerkedik meg John Grady egy tizenhat éves mexikói prostituálttal, akibe első pillantásra beleszeret, és akivel reményei szerint új életet kezdhet. Eladja a nagyapjától örökölt coltot, még kedvenc lovától is hajlandó megszabadulni, hogy házasságra lépjen a lánnyal, csakhogy Eduardo, a lány stricije ezt nem akarja hagyni. Ez a szerelmi szál – amelyről messziről érződik, hogy tragédiába fog torkolni – adja a regény cselekményének fő vonulatát, és természetesen ismét kapunk egy démoni alakot Eduardo személyében, aki ugyan nyomába sem ér a Véres délkörök Holden bírójának, de kellően ördögi ahhoz, hogy megkeserítse a férfiak életét. De nem ez az egyetlen hasonlatosság McCarthy 1985-ös (a trilógiától különálló) regényével, hiszen itt is helyet kap egy hosszabb epilógus, amelyben a szerző egy utazó gondolatin keresztül vezeti be az olvasót az álom és a valóság közti világba, az elemek és dimenziók egymásba és egymásból való építkezése pedig alaposan feladja a leckét a megértést illetően.

A síkság városai mindent egybe véve nem adja könnyen magát, de ha kellő nyitottsággal és odafigyeléssel olvassuk McCarty szikár, ám mégis gyönyörteli prózáját, olyan élményben lehetünk részünk, amelyet csak az igazán nagy írók művei tudnak nyújtani. McCarthy pedig igen nagy író.

Cormac McCarthy: A síkság városai (Cities of the Plain), ford.: Galamb Zoltán, Jelenkor Kiadó, 336 oldal
Kiemelt kép: Cormac McCarthy: A síkság városai (Szerzőportré: Derek Shapton)