Számomra Shakespeare sokáig Joseph Fiennes személyével azonosult, köszönhetően a Szerelmes Shakespeare című filmnek. Később nagymamám a kezembe adott egy ütött-kopott könyvecskét, amelyre gyöngybetűkkel volt ráírva, hogy W. Shakespeare Szonettek. A kis könyv a mai napig az egyik kedvencem, nem csak szeretett nagymamám, de a benne rejlő csodálatos sorok miatt is. Az alkotás azonban, amely miatt egy életre beleszerettem az angol íróba, az örök klasszikus Rómeó és Júlia Franco Zeffirelli feldolgozásában. Miután megnéztem először – majd még azon a héten nyolcszor – nem tudtam betelni a történettel, az erkélyjelenetet pedig többször tekertem vissza, mint amennyiszer be merném vallani.
Miután felszabadultam a kötelező családi és iskolai előadások alól, és szabadon felfedezhettem a színház világát, hirtelen megugrott a Shakespeare-művekre szóló jegyeim száma. Az ő történetei örökérvényűek, és a színpadról egyet mindenképp ki kell emelnem: a Vígszínház Hamletjét, ahol új értelmet nyert számomra a dráma, és természetesen itt sem álltam meg, hogy ne vegyek még aznap este jegyet a következő előadásra.
ifj. Vidnyánszky Attila és Hegedűs D. Géza a Hamletben (Fotó: Toldy Miklós)
Kiemelt kép: Zeffirelli: Rómeó és Júlia (forrás: port.hu)
