„Nekem itt van dolgom, nekem itt vannak álmaim” – interjú Fesztbaum Bélával

Fesztbaum Béla a főiskola elvégzése óta, most már több mint húsz éve a Vígszínház színművésze. Számtalan előadásban láthatjuk: ő alakítja Témüllert A padlásban és Rácz tanár urat A Pál utcai fiúkban, önálló estjén meséli el Molnár Ferenc életét a Rózsavölgyi Szalonban, jelenleg pedig rendezőként és főszereplőként egy Ibsen-darabon dolgozik.

Az elmúlt közel tíz év számára a színház mellett tanulással és írással is telt. Tanulmányozta a Vígszínház történetét, valamint Molnár Ferenc életét és munkásságát, tavaly pedig megjelent a színház első igazgatójáról, Ditrói Mórról írt doktori dolgozatának könyvváltozata. Ezek mellett zenél is a nemrég alapított vígszínházi fiúzenekarban, valamint nem csak a színpadon, hanem a televízióban is láthatjuk. Ő játssza Jánost, a jelenleg harmadik évadában járó Csak színház és más semmi című magyar sorozat egyik szereplőjét.

Több mint húsz éve vagy a Vígszínház társulatának tagja. A főiskola elvégzése után szerződtél a színházhoz. Már a gyakorlatot is itt töltötted?

A gyakorlati időt, azt a körülbelül másfél évet a Radnóti Színházban töltöttem és az ottani élmények és ott megszerzett tapasztalatok máig kísérnek. Épp azzal a Rosmersholm című Ibsen-darabbal foglalkozom most rendezőként és színészként is, amit annak idején, főiskolásként a Radnótiban ismertem meg. Az iskola elvégzése után a Vígszínházhoz szerződtem, ennek pedig már tényleg több mint 20 éve.

Nevezhetjük szerelemnek?

Nem rossz kifejezés. Valamiféle erős kötődés, elkötelezettség a Vígszínházhoz való hűség. Kicsit elvont fogalmak ezek, de mindet igaznak érzem. Jó munkáim, jó feladataim vannak most is és voltak korábban is. Nem vagyok elégedetlen színész, szívesen játszom azt, amit rám kiosztanak és igyekszem mindenben megtalálni az örömöt. Ha ez egy kis szerep, ha egy nagyobb, mindkettőben ugyanúgy.

A Vígszínház nagyszínpada pedig igazán varázslatos energiával rendelkezik. Estéről estére közel ezer ember előtt játszani kétségtelenül semmi mással nem összehasonlítható érzés. Emellett pedig szerencsére a társulaton belül is nagyszerű kollégákkal, vendégművészekkel és rendezőkkel dolgozhatom. Ez most csupa pozitívum, és nyilván a mérleg másik nyelvén vannak keserűségek, csalódások, de az elmúlt bő húsz év mérlege mégis arra billen, hogy jó hogy itt vagyok. Ahogy Rádiós énekli A padlásban: nekem itt van dolgom, nekem itt vannak álmaim.

Ennek köszönhető, hogy elkezdtél foglalkozni a színházhoz szorosan kapcsolódó emberekkel, mint például Molnár Ferenc vagy Ditrói Mór?

Ez szerencsés találkozások sorozata. Tíz évvel ezelőtt, amikor pont tíz, igazán munkás év volt már mögöttem a Vígszínházban, elkezdett hiányozni az elmélet a sok gyakorlat mellett. Mire ez megfogalmazódott bennem, addigra már annyira beleástam magam a színház történetébe, és olyan sok anekdotát hallottam az idősebb generációtól, hogy tudtam, ezzel szeretnék foglalkozni, mert van benne fölfejteni való.

Jelentkeztem a veszprémi Pannon Egyetem Színháztudományi Szakára, ahol mesterképzés keretében a Vígszínház volt a témám. Majd amikor a Színművészeti Egyetem doktori iskolája Marton László, egykori főiskolai tanárom, igazgatóm majd főrendezőm vezetésével feladatának érezte, hogy valaki foglalkozzon a Vígszínház első igazgatójával, akkor meghirdették Ditrói Mór színházi pályafutását mint megírandó témát.

Így tulajdonképpen egyenes folytatása volt a megelőző, Vígszínházzal kapcsolatos tanulmányoknak, hogy feltérképezzem a magyar színháztörténet egy olyan alakját, akiről addig talán csak kevesen hallottak. A Ditrói Mórról írt doktori dolgozatomból pedig tavaly jelenhetett meg a könyvvé desztillált változat, szóval mondhatjuk, hogy az elmúlt nyolc-kilenc év a színház mellett számomra tanulással, írással is telt.

Ennek az időszaknak volt egy másik mellékága Molnár Ferenc?

A legkedvesebb íróm, és őt nevezhetjük színházi szerelemnek is. Az első vígszínházi élményem vele kapcsolatban a Játék a kastélyban című előadásunk, ahol van szerencsém Benedek Miklós partnereként Gált alakítanom, a darab írópárosának egyik tagját.

Kivételesen nagyszerű szerzőnek tartom Molnár Ferencet, nagyon érzékeny, tehetséges ember volt, akinek szeretem az összes munkáját, mind az ismertebb drámai és prózai életművét, mind pedig a kevésbé ismert újságírói tevékenységét. Amellett ugyanis, hogy a Vígszínház házi szerzője és fordítója volt, dolgozott haditudósítóként és folyamatosan írta a budapesti lapokba a cikkeket. Molnár saját elmondása szerint elsősorban újságíró volt.

Megtörtént, hogy miután egy sikeres premieren meghajolt a színpadon, úgy ahogy volt, szmokingban átvonult egy közeli kávéházba és írta az aktuális másnapi tárcát, tudósítást. Nagyon éles szemmel nézte a korabeli Budapestet, azt hogy mi történik a városban és megírt az újságokba mindent, ami nem kívánkozott színpadra, vagy nem tudta, esetleg nem szerette volna színpadi formába önteni. Egy teljesen más érzékenységű alak bontakozott ki előttem, amikor az újságcikkeit olvastam. Tavaly ennek az életműnek szentelve egy előadást bemutattuk a Rózsavölgyi Szalonban a Szülőfalum, Pest című estet.

Az újságírói munkásságának köszönhető ezek szerint, hogy a regényeiben, drámáiban ennyire érzékletesen jeleníti meg az emberi kapcsolatokat?

Pontosan, ez a kétféle alkotói szemlélet kéz a kézben járt nála. Egy színpadon kipróbált mondat visszaköszön egy-egy cikkében, és egy gondolat, nyelvi lelemény vagy téma, amit megírt az újságban, megjelenik a színműveiben is. Nem beszélve a nyelvről. Az általa használt fantasztikus magyar nyelv, pesti köznyelv, amit ma beszélünk, valahol ott született meg Molnár alkotói éveiben, az ő generációja idején.

Nagyon jellemző, hogy nem csak a regényei, színdarabjai, hanem az újságcikkei is borzasztóan mai szövegek, lehet érteni a mondatokat, a fordulatokat. Molnár felelős volt a századfordulón elképesztően gyors ütemben fejlődő világvárosban kialakult nyelvért, és ezért is volt érdekes tanulmányozni a drámaírói munkássága mögött a szépírói és publicisztikai munkásságát.

Molnár Ferencről beszélve nem mehetünk el szó nélkül A Pál utcai fiúk mellett, ami egy igazi sikerdarab.

Talán több is, mint egyszerűen sikeres előadás. Ritkán van ehhez hasonló egy színház, egy alkotói közösség életében.

A padláshoz hasonlítható?

A padlás megszületésénél, a kezdeti éveknél nem voltam jelen, csak történeteket hallottam róla, de amióta itt vagyok a Vígszínháznál, azóta játszom benne.

A Pál utcai fiúknál egyszerűen azt lehetett látni az elején, és azt lehet látni a mai napig, hogy a nézők ügyként, közösségi élményként fogják fel az előadást. Ez köszönhető egyfelől Molnár Ferenc művének, a világirodalom egyik leghíresebb ifjúsági regényének, ami másfelől elementáris erővel szólalt meg a srácok előadásában, Dés László és Geszti Péter zenéjével, Grecsó Krisztián átdolgozásában, Marton László rendezésében.

A barátság és az összetartozás, az emberség és az, hogy kiállunk egymásért. A Pál utcai fiúk olyan témákat vetett fel természetesen a Molnár Ferencre jellemző szellemes, színházzá avatott nyelven, ami nagyon magával ragadta a nézőket. Ehhez persze hozzájön az is, hogy a fiúkat nagyon megszerették a rajongók, akik az előadások után itt tülekednek a művészbejárónál. Néha mint Rácz tanár urat engem is megtalálnak, velem is készül közös fotó, kérnek aláírást, de nem én vagyok a fő célpont, ám mondhatjuk, ez így is van jól.

Nem csak az előadás, hanem A GRUND – vígszínházi fiúzenekar is népszerű lett.

Úgy éreztük néhányan a srácokkal, hogy ez a jelenség nem ér véget a tapsnál és jó lenne más formában továbbvinni, más platformon is találkozni a közönséggel. Többek között ez a vágy, ez a felismerés hívta életre A GRUND – vígszínházi fiúzenekart pont ennél az asztalnál, tehát egy történelmi márványasztal mellett ülünk (mosolyog). Ide ültünk le a fiúkkal, hogy megbeszéljük az ötleteket és innen indult el ez a nagyon kalandos, számomra igazán szívmelengető történet, ami jelen pillanatban ott tart, hogy…

…megvolt az első klubkoncert.

Igen, ráadásul olyan gyorsan elfogytak a jegyek, hogy bár csak egy fellépést terveztünk az óbudai 3K Művelődési Központban, tartanunk kellett még egyet. Az pedig külön öröm, hogy nagyon szép meghívásaink vannak már most a nyárra, mondhatom azt is, hogy a zenekar koncertnaptára szépen betelik lassan. Lesznek fellépéseink a fővárosban, de játszunk majd a Kultkikötőben, Tatán, Egerben, az ország több városába is eljut a zenekar. Amatőr zenészként kivételesen jó érzés, hogy A Pál utcai fiúk ügyét a zene nyelvén, egy zenekari formációval tovább tudjuk adni.

És most először útra is kelnek a Pál utcai fiúk.

Bizony, a bemutatása után most először kel útra az előadás. A kolozsvári színházzal komoly testvérkapcsolata van a Vígszínháznak, és nyár előtt több előadással is fellépünk majd náluk, köztük A Pál utcai fiúkkal is.

Akkor ez a mostani nyár is igencsak zsúfolt lesz, akárcsak a tavalyi. Ugye akkor forgattátok a Csak színház és más semmi harmadik évadát.

Igen, bár nyaranta egyre ritkábban szoktam már sok munkát vállalni. Annyira sűrű a színházi idény, hogy szükségem van másfél-két hónapnyi kikapcsolódásra mindenféle szempontból. Tavaly jelent meg a hvg.hu-n egy összesítés, amiből kiderült, hogy az előző évadban 238 előadással én voltam az országban a legtöbbet játszó színész.

A Csak színház és más semmi harmadik évada azért volt picit nehezebb, mint a korábbiak, mert János, a figurám kinőtte magát és jelentős szereplővé fejlődött. De fantasztikus munka volt, nagyon szerettem, a kollégák és a hangulat is remek volt. Azt is mondhatom, ahogy beköszönt a nyár, szinte várja az ember hogy menjen a Tháliába forgatni és találkozzon olyan emberekkel, akikkel évad közben nem tud. Tavaly húsz napot forgattam, idén viszont ha lesz folytatása a történetnek, biztosan nem fogok ilyen sokat.

A kisfiam most kilenc hónapos, pont nyáron lesz egy éves, és nem szeretnék sokat távol lenni tőle. Lesznek a zenekarral fellépések, a Rózsavölgyi Szalonos munkák is belenyúlnak majd a nyár elejébe, és játszom még az Óbudai Társaskörben is, szóval összesűrűsödtek a munkák. Mondtam is a sorozat stábjának, hogy ha folytatjuk, és Jánossal továbbra is számolnak a történet szempontjából, akkor ezen a nyáron nem tudok benne olyan súllyal részt venni, mint korábban.

Ennek pusztán az az oka, hogy szükségem van a nyárból időre arra, hogy otthon is tudjak lenni. Nagyon szívesen forgatnék tovább, szó sincs arról, hogy a munkát vagy a stábot ne szeretném, csak most egy másik poszton, otthon kell helyt állnom.

Említetted még a beszélgetésünk elején a Rosmersholmot, ami a legújabb bemutatód lesz. Nem csak a főszerepet játszod, de te rendezed és az írásban is részt vettél. A történet ma nagyon aktuális. Azért esett rá a választás most, mert van róla mit mondani?

Amikor egy színházi előadásban gondolkozik az ember, akkor az a legizgalmasabb, hogy tud-e valami olyasmit a nézők elé tenni, ami hozzászól a jelenhez, párbeszédbe elegyedik mai, aktuális témákkal. A Rosmersholm egy nagyon különös, költői, filozofikus anyag, aminek a közepén ott van a múltnak a jelenbéli döntéseinkre, választásainkra gyakorolt hatása. Fontos volt az aktualitása, és remélem, hogy meg tud majd rezegtetni olyan húrokat, amiknek a hangja ismerős lesz a nézőknek. De nincs benne semmi aktualizálva, nem írtunk bele semmit, Ibsen darabját játsszuk el.