Idén van 20 éve, hogy először színpadra lépett, 1998 óta eljátszotta a világ musicalirodalmának legnagyobb szerepeit, melyekért a szakma több elismerésben is részesítette, többek között megkapta a Junior Primát és az Artisjus-díjat is. Több millió néző zárta a szívébe, amikor 2008-ban a Társulat című műsorban elénekelte az akkor 25 éves rockopera, az István, a király címszerepét. Most, 2018-ban, az Operettszínház ma esti premierjén Koppányt játssza majd. Interjú Feke Pállal.
Nagyon sokszor játszottál Istvánt, könnyen át tudtad magad állítani, hogy most itt Koppány a feladat?
Nem állok át könnyen, ráadásul a rockopera 35. évfordulóját ünnepeljük idén, ebből az alkalomból egy nagyszabású turné vette kezdetét, ahol szimfonikus zenekarral, közel 200 közreműködővel István királyként állok színpadra. Most hétvégén voltunk például Szombathelyen. December 17-én, Budapesten, a Papp László Sportarénába fogjuk előadni az egyedülálló látványvilágú, ünnepi koncertet, egy felejthetetlen este lesz azoknak, akik bármilyen formában látták már ezt a művet, és az új generációknak is. Nekem ez a mű a legfontosabb a pályámon, ennek köszönhetem a legtöbbet. A turné egyik állomásán épp a fejemhez is kaptam, hogy úristen, most mit is fogok énekelni, melyik az én dalom? Pedig volt már ilyen időszak az életemben, amikor ugyanannak a darabnak két különböző szerepét játszottam. Egyébként a pályám egyik legizgalmasabb pillanata az volt, amikor a legendás Királydombon, ahol 1983-ban a mű született, Deák Bill Gyulával, Nagy Feróval és Varga Mikivel az oldalamon énekelhettem Koppány szerepét, ahogyan most is az Operettben.
Akkor mondhatjuk, hogy kívülről-belülről ismered a darabot.
Igen, de a szerepváltás akkor sem könnyű. Minden egyes színpadra állítás, rendezői koncepció számomra új kihívás. Sose dőlök hátra, hogy én ezt tudom… az ember átadja magát a rendezőnek, az elképzelésnek és megpróbálja a lehető legtökéletesebben megvalósítani, a színpadon álló embereknek ez a feladata. Ez az István, a király nyolcadik rendezése, amiben színpadra lépek. A sikereimet, azt hogy elértem, amit gyerekként megálmodtam, azt szinte mind ennek a rockoperának köszönhetem, így mindig izgulok, amikor valahol színpadra állítják a művet. Azt szeretném, hogy nagyon jó legyen, mert nekem ez szívügyem, és nagyon fontos ez a darab. Tisztelem és szeretem a szerzőket, a producerasszonyt, Rosta Máriát, akivel a legnagyobb sikereimet éltem át, rengeteget köszönhetek neki, a mai napig hisz bennem, és ez egy óriási dolog. Szóval, soha nem úgy van, hogy „ó, hát én ezt már ismerem, most éppen Koppány vagyok, jó lesz az is”, hanem óriási kihívásnak élem meg.
Azt mondod nyolc rendezésben szerepeltél, akkor láttál már néhány Koppányt magad körül, lesz, amit használsz majd tőlük?
Nem. Kriszta elképzelése teljesen újszerű, ilyen verzióban még nem játszottuk az előadást. Sokféle dolog fúziónál benne, picit kortalan, futurisztikus, mégis korhű, mint egy film. Megpróbálom minden eddigi gondolatomat, tudásomat levetkőzni és arra koncentrálni, hogy az alkotók, a kreatív csapat, Székely Kriszta mit szeretne most megmutatni. Hiába van bennem annyiféle Koppány-kép, ezzel most itt nem foglalkozom, még véletlenül sem keverem össze egyiket a másikkal, hiszen ez egy új előadás itt Budapesten, 2018-ban, az Operettszínházban.
Megnézted Baján?
Sajnos nem tudtam, mert az Apáca Show-t játszottam Szegeden. Nyár előtt együtt próbáltuk Attilával, bár én jóval kevesebbet tudtam foglalkozni a művel, mert akkor készültem a szegedi bemutatóra, gyakorlatilag párhuzamosan kellett dolgoznom a két darabon ebben az időszakban. Pár napom van csak beállni az előadásba, nem könnyű így a feladat, de ez az időszak most teljes mértékben erről szól…
Veréb Tomival milyen az összhang?
Nem tudom, ő mennyire dicsekszik el azzal, hogy mi milyen régről ismerjük már egymást (nevet). Annak idején, amikor ő még nagyon kicsi srác volt, akkor volt egy énekverseny Székesfehérváron, ahol én zsűriztem. Bejött és a Légy jó mindhaláligból elénekelte Nyilas Misi dalát, úgy, hogy tulajdonképpen most is megrezdül a lelkem, ha eszembe jut, mert annyira fantasztikusan csinálta, olyan különleges átéléssel… Nagyon szeretem őt, végigkísértem a pályáját, az hogy mi most ezen együtt dolgozhatunk, az egy nagyon izgalmas helyzet. Picit az ember rájön, hogy mennyi minden történt már, mennyi mindenen vagyunk túl az elmúlt húsz évben, idén van pont húsz éve, hogy a pályán vagyok. Tomival nagyon jó együtt dolgozni, szeretem, ahogy énekel, azt gondolom, hogy ma Magyarországon a fiatal generáció egyik legtehetségesebb musical színésze, legjobb hangja. Ha bárhol ledobnák őt a világon, megállná a helyét.
Kér tőled tanácsot egyébként?
Volt ilyen, vannak olyan pillanatok, amikor megkeressük egymást. A musicaleknél ma már kezdünk elérni oda, hogy a musical színész ugyanolyan mélységig elemzi a szerepet, mint ahogy egy prózai előadásnál kell. Én különösen törekszem arra, hogy a műfaj manírjait, ami sok előadásra azért jellemző, kicsit elhagyjam, levegyem. Istvánnál nagyon fontos a szöveg, túl azon, hogy elég speciális énekelnivaló, amibe sokak bicskája beletörik. Arra kell törekednünk, hogy ne csak elénekeljük a dalokat, hanem hogy egy szöveget akarjunk megfogalmazni, gondolatokat adjunk át, és akkor egészen máshogy szólal meg a mű.
Minden színész elmondta eddig, akivel beszéltem, hogy mennyire nehezek a dalok, te is ezt érzed?
Hogyne. Nekem az a szerencsém, hogy nagyon ismerem a művet, Koppányt is többféle rendezésben énekeltem már. Nehéz… de most ráállítom a torkom, és tolom (nevet).
Mondod, hogy Kriszta értelmezése más, mint amikkel eddig találkoztál. A részletesen megrajzolt viszonyrendszer miatt?
Nagyon hangsúlyos valóban, de azt gondolom, hogy ezt 2018-ban már nem is lehet másképp, a zenés műfaj is megkívánja azt a fajta mélységet, amit a prózai színház. Túl vagyunk már azon, hogy énekesek elénekelnek musicaleket, most már színészek játszanak a zenés darabokban is. Krisztával érdekesen indulat a kapcsolatunk, ő egy nagyon halk szavú ember, de most már rájöttem, hogy neki belül, miközben néz valamit, nagyon is megy a motor… Az elején, amikor elkezdtünk próbálni, nem tudtam pontosan mit is szeretne, mert megvárta azt, hogy mi magunktól mit csinálunk, és abból kezdett el aztán alakulni az egész. Emiatt nekem voltak félelmeim, hogy milyen lesz az előadás, mert nagyon a szívemen viselem a mű sorsát, és nekem az a fontos, hogy méltóképpen és profin állítsuk színpadra. Azt kell mondanom, hogy a kapcsolatunk nagyon jó lett, megszerettem Krisztát, tisztelem őt, egészen egyedi látásmódú, zenés színházi rendezőnek tartom.
Akkor különleges előadásra számíthatnak a nézők megint tőle, tőletek.
Olyan előadást láthatnak majd a nézők az Operettben, ami nagyon újszerű, a díszlete, a jelmezei egészen különlegesek, úgy hogy én nagyon bírom ezt. Izgultam, hogy milyen lesz, de most azt érzem, hogy megértette mindenki, amit Kriszta akar. Egy színpadon álló embernek, amikor több szereposztásban játszunk egy darabot jól esik, hogy nem azt akarja, hogy a Dolhai meg a Feke ugyanazt csinálja, hanem meglátja a személyiséget és abból instruál, és ez nagyon jó dolog, mert nem azt érzed, hogy mindegy melyikőtök játszik, hanem azt, hogy ma te játszol és az ilyen, holnap ő játszik és az olyan. Mindenki a saját habitusából oldja meg a feladatot, Attilából egészen máshogyan jönnek ki mozdulatok, gesztusok, mint belőlem, és ezzel semmi baj nincs. Ez a szép a színházban.