„Nekem az önkifejezéshez pofáznom kell” – Interjú Patkós Mártonnal

Annak ellenére, hogy rögtön az elején leszögezi, nem jó alany egy interjúhoz, kifejezetten szórakoztató beszélgetőpartner. Számos kiváló alakítás fűződik a nevéhez, és a következő évadot is erősen indítja: a Liliom címszereplője lesz. Ez egyelőre eltörpül amellett, hogy az HBO új sorozatának A besúgónak a főszerepét játssza. Zavarban van, ha felismerik, „hordanom kell ezt, mint egy kabátot”– mondja a számára még szokatlan helyzetről. Az Örkény Színház Junior-Príma díjas színészével, Patkós Mártonnal beszélgettünk.

Te az a ritka kivétel vagy a színészek között, aki nem akart sem óvodáskorában, sem később színész lenni. Sőt, mintha hirtelen felindulásból választottad volna ezt a pályát. Mi érdekelt a színészet előtt?

Őszintén? Semmi. A középiskolában mindig ment a ki, mivel akar foglalkozni téma, de én kettes voltam sokáig, ezért nem voltak nagyratörő álmaim.

De miből voltál kettes?

Mindenből. Na, jó, magatartásból nem, az egyes volt.

Mitől következett be változás?

Szombathelyen születtem, de aztán Pestre költöztünk, ott jártam középiskolába. A nagymamám, aki a legfontosabb ember az életemben, nem bírta nézni a vergődésemet és a kapcsolatait bevetve, beprotezsált a szombathelyi Nagy Lajos Gimnáziumba. Ott szedtem össze egy kicsit magam, és elkezdtem tanulni is. De még akkor sem akartam semmi sem lenni. Jobb híján ajánlották, hogy legyek tesitanár, de nem hozott lázba a lehetőség. A hangomra viszont mindenhol felfigyeltek, ezért a magyartanárom elküldött egy rádiós versenyre.

Ott kaptál kedvet a szerepléshez?   

Inkább az tetszett, hogy nem kell semmit csinálni, viszont figyelnek rám. Nem kellett megtanulni, csak olvasni a szöveget, gondoltam, ez az, ami kell nekem. Hazamentem, mondtam apámnak, hogy akkor én most eldöntöttem, színész leszek. Nem értette, mert addig semmi sem érdekelt, csak a hülyéskedés ment állandóan.

Ehhez képest az összes akadályt elsőre vetted a felvételin. Hogy csináltad?

Nem tudom. Nem görcsöltem rá, csak csináltam. Most is ilyen vagyok, csinálom a dolgomat. Csak ne dumáljon nekem senki, hogy mit kell csinálnom. Amit kértek az sose ment, csak az, amit magamtól is akartam. Soha nem tudtam mit kezdeni a kötelező dolgokkal. Ami fontos, hogy nekem érzelmi intelligenciám van, én nem vagyok okos. Nem tudom a dolgokat úgy kezelni, mint akik mindent átlátnak. Én érzelmi alapon vagyok nagyon erős.

Az Örkénybe kerültél gyakorlatra és oda is szerződtél az egyetem után, szinte a fél osztállyal együtt. Megtaláltad ott a számításaidat?

Bagossy László volt az egyik osztályfőnökünk, ő rendezte az Örkényben a Hamletet, és igen, jött a fél osztály. Aztán jól itt is maradtunk többen. Nagyon szeretem, nem tervezek elmenni innen egyáltalán. Szerintem a legjobb helyen vagyok itt. Családias a légkör, ami számomra nagyon fontos, mert az én életemből ez hiányzik. 19 éves voltam, amikor meghalt az anyukám, most januárban pedig az apám is.

Sokat játszol és kifejezetten jó szerepeket, jó darabokban. Van kedvenced?

Most egyébként nem játszok olyan sokat, és kifejezetten kedvencem sincs. Szeretem, hogy változatosak az előadásaink.  De a kezdetekben egyiket sem bírtam, mert mindig izgultam előadások előtt.

Ez komoly? Nem gondolnám rólad, hogy izgulós vagy. 

Pedig nagyon. Szorongó, pánikbeteg. Nézem a pulzusomat folyamatosan. De soha nincs semmi, legalábbis ebben bízok. Remélem nem az lesz, hogy ezt most mondom, aztán jön valami. Látod, most, hogy beszélünk erről, már el is kezdtem izgulni azon, ami tulajdonképpen nincs is. Vannak néha kényszerképzeteim, meg pánikra hajlamom, de már kordában tudom ezeket tartani. Sokat csesztetem magam, de ez az én dolgom, megoldom.

A besúgónak köszönhetően tele van veled a város, ott vagy minden buszmegállóban, és gigantikus méretű plakátokon. Mekkora változás ez az életedben?

Zavarba jövök, ha felismernek, de szerintem ez még annyira friss film, hogy nem is lehet igazából ezt mérni.

A sorozat arról az időszakról szól, amikor te még nem is éltél. Egyáltalán mit mond neked ez az egész történet?

Szerintem belevizionálják a nézők azt, amit gondolni akarnak. Ha leegyszerűsítem, és belülről nézem, akkor én semmi mást nem csinálok, csak szövegeket mondok, amit igyekszek jól mondani, hiszen ez színészi feladat. Olyan, mint a színház: ő a partner, nézz ide, beszélj arra, stb.

Amikor először elolvastad a szöveget, akkor mi volt az első gondolatod? Összeállt benned a kép Száva Zsoltról?

Nagyon izgalmas volt, elolvastam egyből az egészet, annyira megfogott. Nem éltem ebben a korszakban, de Bálint (Szentgyörgyi Bálint, A besúgó forgatókönyvírója, rendezője– A szerk.) sem. Többször kérdeztem már tőle, hogy tudta ezt megírni. Mindig azt mondja, hogy ő sem tudja, de ez volt a dolga.

Rád rögtön Száva Zsoltként gondolt?

Elhívott a castingra. Sok csatingon voltam már, de valahogy soha nem éreztem magaménak, lehet, hogy ez látszott is, és ezért nem kaptam meg korábban a szerepeket. De itt más volt a helyzet, ezt rögtön a sajátomnak éreztem. 2020 januárjában találkoztunk, bemutatkoztunk. Elmondtam a parlamenti monológot. Kérte, hogy csináljunk még egyet, meg még egyet. „Nem akarsz te filmet?” – kérdezte. Hogyne akarnék, minden színész akar filmet. Kiderült, hogy már évekkel korábban látott színházban és ott voltam a fejében. Szóval ez egy sorsszerű találkozás volt.

Hiszel a sorsszerűségben?

Igen. Sokszor gondolkodom azon is, hogy lehet, hogy tényleg van élet a halál után. Mindenképpen szeretném megemlíteni a szüleimet is. Mert az biztos, hogy nem normális, hogy itt vagyok 30 évesen, teljesen árván. Nem akarom magamat sajnáltatni, de az életem néha egy kapaszkodó nélküli történet. Az anyukám akkor halt meg, amikor felvettek az egyetemre. Akkor indult az életem és bár a kamaszkori lázadásaim miatt voltak feszkóink, mindig olyan akartam lenni, mint amilyen ő volt.

Viszont történtek jó dolgok is, mint amikor Bálint azt mondta, hogy ezt a filmet velem akarja csinálni. El sem hittem sokáig. Ebben a történetben ő a ludas, ő az írója, a rendezője a sorozatnak. Őrületes, ahogy ők hárman (Szentgyörgyi Bálint, Mátyássy Áron és Miklauzic Bence – A besúgó rendezői – A szerk.) összehoztak egy ilyen történetet. Nem én vagyok gizda a filmben, én maximum jól és hihetően alakítom a szerepet. Nem hátrány, ha én jól játszok, de én nem látom magamat akkorának ebben, inkább elszenvedője vagyok az örömnek. És most azt tippelem, hogy nekem ennél jobb filmem nem lesz. Illetve nem is a film, hanem nekem ennél nagyobb szerepem, mi lehetne? Remélem lesz majd más is, de én a Száva Zsolt maradok. Ami persze, tök jó.

Magasra került a léc, az biztos. A nagymamád nézi?

Igen. Amikor ott voltam nála, együtt néztük. 86 éves, és folyamatosan kommentálja a történéseket, megy a sztorival rendesen. (nevet) De muszáj is neki látnia, ha már a szüleim nem láthatják, bár remélem, hogy fentről néznek és mosolyognak. Apám a színházban is megnézett minden előadásban, biztos, hogy ennek is örülne.

Édesapád az ország egyik legjobb fagott művésze volt. Lehettél volna, szintén zenész, te is?

Apám tényleg nagyon jó zenész volt, nagy sztár volt a szakmán belül. A csúcson ment el. Legalábbis ezzel biztatom magam. Rengetegen szerették és ez nagyon jó érzés. De nekem csak a zene, vagy csak a tánc az kevés. Nekem az önkifejezéshez pofáznom kell. Így, szó szerint írd le nyugodtan. Ha bemegyek a színpadra és megszólalok vagy kiabálok, akkor kiadok magamból mindent.

A színpad abszolút a te tereped, de szeretsz filmezni is?

Eddig nem szerepeltem a kereskedelmi tévék sorozataiban, nem is hívtak. Azt hittem, hogy rossz vagyok filmben, azért nem hívnak. De mivel nem voltam, nem is tudom, hogy milyen lettem volna, de azt gondoltam, hogy a filmesek biztos látják, hogy nem lennék jó. Tudsz követni? (nevet)

Könnyű veled együtt dolgozni?

Amúgy, igen. Nem vagyok hisztis vagy ilyesmi. Egyetlenegy főnököm van mindig, az adott rendező. Ő megmondhatja, hogy mit csináljak. Velem nagyon könnyű dolgozni, mondjad, hogyan jó, úgy csinálom. Nekem a kis szerep is jó és a nagy is. Nem sértődök meg, ha csak pár percem van egy darabban. Tök jól vagyok a kis szerepekkel is. És ezt nem azért mondom, mert kaptam rendesen a nagy szerepekből. Nyugi van, nem idegeskedek.

Nem szerepelsz a bulvármédiában és nem vagy ott a közösségi oldalakon sem. Lustaságból vagy tudatosan?

A bulvárban semmi szín alatt nem szeretnék szerepelni. Interjút is nagyon régen adtam, hosszú idő után te vagy most az első. Az egyik oldalon fent vagyok álnéven, mert nem akarom, hogy megtaláljanak, nem vágyom erre a fajta felhajtásra. Mi van akkor, ha követnek, vagy ha sokan követnek? Az jó nekem? Eljátszom a szerepemet a színpadon, meghajolok, de az erőm abban van, hogy nem foglalkoztatnak a külső körítések.

Nézőként jársz színházba?

Igen, sokszor. A kollégáimat mindig megnézem, de Tasnádi Bence nagyon jó barátom, őt is gyakran. Sokáig felnéztem rá, aztán barátok lettünk.

A Káli holtakat láttad? Abban elképesztően játszik.

A Káli holtak az egyetlen könyv, amit mostanában volt időm elolvasni. Láttam, persze és tényleg nagyon jó benne Bence. De azért én is jó színész vagyok, nem?

Mielőtt válaszolhatnék, felbukkan Molnár Áron, aki hozza a tőle megszokott formáját és ki is zökkenünk a beszélgetésből.  „Na, ő, az igazi Száva”– mondja Marci, majd elindul, mert a színházból már hívják. Fél óra múlva előadás.

Kiemelt kép: Patkós Márton A besúgó című sorozatban (Fotó: HBO Max)