Minden évben a születésnapi cikkek megírása okozza számomra a legnagyobb fejtörést, hiszen ezekben az írásokban lehet, és talán kell is a legszemélyesebb gondolataimat megfogalmazni. Míg egy ajánlónál, kritikánál kötve van az ember bizonyos szempontokhoz (hiszen mégsem lehet annyival elintézni, hogy „tetszett” vagy „rossz volt”), addig egy ilyen cikk megírásánál semmilyen megkötés sincsen.
Amikor a Deszkavízió szerkesztősége másfél évvel ezelőtt úgy döntött, hogy nemcsak a színházról, hanem a kulturális területet egészéről ír (vagy legalábbis megpróbálja minél szélesebb körben lefedni azt), mondhatni evidens volt, hogy a könyves rovat hozzám fog tartozni. Persze, nem azért, mert a szerkesztőség tagjai közül egyedül én lennék hajlandó könyvet a kezembe venni, a többiek is gyakran dobják be a közösbe az olvasmányélményeiket. Egész egyszerűen arról van szó, hogy a színház mellett hasonlóan nagy érdeklődést tanúsítok a könyvek iránt is, e tekintetben már-már autisztikus vonásokkal is rendelkezem. Újságíró kollégáim már tudják, hogy a skandináv irodalom nagy rajongója is vagyok, egy-egy könyves esemény után meg is szokták kérdezni: „hány kiejthetetlen és leírhatatlan nevű szerző művét vetted meg?” (A válasz: sokat.) De az érdeklődésem nemcsak északi barátaink regényeire terjed ki: szépirodalomtól kezdve a krimin és thrilleren át egészen az ifjúsági könyvekig és a képregényekig szívesen veszek kézbe köteteket, a szerző nemzetiségétől függetlenül.
Arra a kérdésre, hogy mit is jelentenek számomra a könyvek, csak nagyon elcsépelt, klisés válaszokat tudnék adni. Néha könnyed szórakozást, néha komoly izgalmakat, néha drámai sorsokat. Van, hogy egy adott könyvet nem is a cselekménye, hanem a nyelvezete, az írói stílus miatt szeretek olvasni, és van, amikor én magam is arra vágyom, hogy egy történet úgy elvarázsoljon, mint ahogyan azt közel 25 évvel ezelőtt Rowling Harry Potter-sorozata tette. (Megjegyzés: bár a ’90-es évek elején születettekhez hasonlóan én magam is a Harry Potter-generációhoz tartozom, mégis azon kevesek egyike vagyok, akik nem a kis varázslótanonc kalandjai miatt szerette meg az olvasást, ez már jóval korábban kialakult nálam.) Az pedig, hogy ezekről írhatok az oldalon, külön öröm (és néha bizony édes teher is) számomra, hiszen a magam szerény módján ekként tudok hozzájárulni egy-egy történet népszerűsítéséhez.
Viszont, hogy ne térjek ki teljesen a válaszadás elől, a cikkemet egy George R. R. Martintól vett idézettel zárom, amely tökéletesen összefoglalja mindazt, amit a könyvek tudnak adni: „Egy olvasó ezernyi életet megél, mielőtt meghal. Az az ember, aki nem olvas, csak egyet.”
Kiemelt kép: Flaisz János (Fotó: Kovács Milán)
