„Néha tudatosan távol tartom magam a zenétől” – Interjú Retkes Attilával

Gyerekkora óta központi szerepe van az életében a zenének. De nem csak szereti, a munkája is ehhez kapcsolódik. Nem tartja magát szakbarbárnak, ahogy fogalmaz „van más gondolatom a zenén kívül is”. Szabad estéin sem azt nézi, hogy hova lehet koncertre menni, szívesen fedezi fel városnéző séták keretében Budapestet. A Gramofon magazin alapító-főszerkesztőjével, Dr. Retkes Attilával beszélgettünk, aki nem mellesleg a Táncművészeti Egyetem docense is.

Volt a családodban zenész, vagy te választottad ezt az utat?

Hivatásos zenész nem volt, de tisztes budapesti polgári család lévén, nagymamám és édesanyám is zongorázott. Én is elkezdtem 8 évesen, tehetségesnek ítéltek, így kerültem a Bartók Konziba.

Szerettél zongorázni vagy a családi hagyományok miatt nem is volt beleszólásod ebbe a kérdésbe?

Azt gondolom, hogy ez akkor még inkább szülői nyomás volt. A mai fejemmel biztos, hogy nem mennék zongora szakra a konziba. De így, odamentem. Jó tanuló voltam mindig, szerettem is tanulni. 16-17 éves korom környékén az egyértelműen eldőlt, hogy zongoraművész nem lesz belőlem, ezért a zenetudományi szakot választottam. Így lettem alapképzettségem szerint zenetörténész.

A Zeneakadémia után a Közgázt és a Hittudományi Egyetemet is elvégezted. Ezek neked voltak fontosak vagy kellett valamilyen területhez?

A Zeneakadémián először és utoljára volt egy zenei rendező szak, sajnos azt tönkretette a médiaháború. Azt elvégeztem és ezáltal beszippantott egy kicsit  a média. A Magyar Hírlap kulturális rovatához kerültem, zenéről írtam és sokat rádióztam. Magyar Rádió, Danubius, Budapest Rádió. Aztán úgy hozta az élet, hogy cégvezető lettem a Budapest Rádiónál, ami akkor a fővárosi önkormányzatnak egy kis közösségi rádiója volt. Úgy gondoltam, hogy ez szép-szép, de megpróbálok ehhez elméleti tudást is szerezni, így jött a Közgáz. Huszonéves voltam, komoly megbízatásokkal: üzleti tervek, önkormányzati céggel járó feladatok. Úgy éreztem, hogy nem árt, ha az üzleti dolgokban is képzem magam.

A Közgáz még logikus is, de a Hittudomány?

Hívő vagyok, de annak inkább praktikus okai voltak. A Református Hittudományi Egyetem fogadta be a doktorimat, amelyet művelődéstörténeti témából írtam.

Jól gondolom, hogy most is szeretsz tanulni?

Igen, nagyon szeretek. Nekem kell is, hogy folyamatosan ilyen irányban is használjam az agyamat. Egyébként meg nemcsak érdemes, hanem mindig van mit.

A Gramofon hogy született meg?

Bősze Ádám barátommal 1995-ben diplomáztunk, és akkor találtuk ki. Lelkesek és fiatalok voltunk, ő mára ismert műsorvezető lett. Eredeti elképzelésünk szerint egy hanglemez szaklapot szerettünk volna csinálni, abban az időben nagyon pörögtek a CD-k. Sok nagy kiadó volt az országban, a klasszikus zene és a népzene is jól ment, a világzene pedig akkor futott fel itthon. Az első három évben még pop-rock is volt a Gramofonban, mert azt gondoltuk, hogy szükség van erre is. Az alcímünk az volt, hogy az igényes zenerajongó lapja. A kezdetektől az volt a célkitűzésünk, hogy mindenből a minőségit, de hamar látszott, hogy a pop-rockkal sokan foglalkoznak. Szinte tömegmédia volt rá, ezért elengedtük. Ekkor definiáltuk újra magunkat, onnantól a klasszikus és a jazz lett a mi profilunk.

Amikor belevágtatok, akkor szerelemprojektként tekintettetek rá, vagy cél volt az is, hogy később megálljon a saját lábán?

Azt láttuk, hogy külföldön ezek a lapok szuperül működnek. Angol, német, francia, olasz, spanyol és holland nyelven nagyon mentek. Így az volt az elképzelésünk, hogy próbáljuk meg magyarul. Sok dolgot felülírt az élet: először a kalózkodás miatt, aztán később a stream miatt kellett változtatnunk az eredeti terveken. Ezért egyre inkább elkezdtünk a koncertek és fesztiválok felé nyitni. Mindig az volt a koncepció, hogy a tudományos és az ismeretterjesztő határán egyensúlyozzunk. Hogy a nyomtatott magazin a szakmának is olvasható legyen, de ugyanakkor közérthető is a zenerajongóknak. Legyen olvasmányos, de ne annyira populáris, hogy szélesre tárjuk a kapukat az olyan műfajok előtt, amelyek nem annyira értékteremtőek. Az első 4 évben óriási szerencsénk volt, egy kiadó a mecénásunk lett, és támogatta az egészet. 2001-től lettem én a kiadója is a lapnak. Ebben a formában 22 éve működünk, a lap pedig már 26 éves.

Vannak még mostanában előfizetők?

Vannak. Akik a kezdetekkor az előfizetőink lettek, azaz 26 évvel ezelőtt, már akkor sem voltak fiatalok. Sokan már nincsenek is köztünk. Remélem, nem bántok meg senkit ezzel a kifejezéssel, de az a tapasztalatom, hogy a mi törzsközönségünk, az előfizetői bázisunk a vidéki értelmiség. Aki a budapesti hihetetlen széles kínálatból kimarad, de közben pedig zene- és kultúrakedvelő. Például egy egyetemi városban a helyi szimfonikus zenekarnak a bérletese, aki orvos vagy jogász, és szeretne többet is tudni, tájékozódni.

A sok ingyenes lap nem tett nektek keresztbe?

Nyilván némi nehézséget jelentett, hogy bejöttek az ingyenes zenei lapok. Többek között a Müpá-nak és az Operaháznak is saját lapja van. Ezért azt az utat választottuk, hogy egyre komolyabb lett a lapunk. Nagyobb terjedelmű, olvasmányos anyagok vannak, kevésbé kötődnek a napi aktualitásokhoz, de szezonalitások természetesen vannak. A nyári számban nagy részben a fesztiválokról írunk, de nem a műsorról, hanem a mélyebb összefüggésekről. Pár éve még létezett a Muzsika című lap, ami kizárólag komolyzenével foglalkozott, de sajnos már megszűnt. Én nem örülök neki, hogy nincs verseny, eléggé egyedül maradtunk a print piacon.

A printnek már nem nagy jövőt jósolnak, ti is haladtok a korral, van online magazinotok is.

Sőt! Nem is egy, hanem két honlap tartozik a folyóirathoz, mert kettéválasztottuk a műfajokat, hogy még inkább specializált legyen. A gramofon.hu-n a fókusz a klasszikus és népzenén van, a magyarjazz.hu pedig főként hazai, de azért nem kizárólag magyar jazzel foglakozik. És van a Gramofon Könyvek sorozatunk, amit 2001-ben indítottunk el.

Gondoltad az induláskor, hogy megértek 26 évet?

Nem terveztünk ilyen hosszútávra, és azóta nagyon sok minden megváltozott körülöttünk. Épphogy kijöttünk a Zeneakadémiáról, amikor belevágtunk, és egyszer csak eltelt ennyi év. Nemcsak a folyóirat, a mi életünkből sem kevés ez az idő.

Könnyű erre a műfajra támogatót találni?

Van 15 partnerünk, akikkel éves szinten dolgozunk együtt. Hisznek abban, amit csinálunk és bennünk is. Nekik is fontos, hogy a lap kézzel fogható legyen. Ők szinte minden számban hirdetnek is és szöveges tartalom is van róluk.

Komoly birodalom és üzleti vállalkozás lett az egykori elképzelésedből. Meg tudott neked így is maradni szerelemnek?

Ez az egy biztos, hogy nem változott az elmúlt években. Voltak nehezebb idők természetesen, a Covid alatt kifejezetten nehéz volt, mivel nem voltak események hosszú hónapokig. De szerencsére nem kellett kihagyni lapszámot, fennakadás nélkül meg tudtunk folyamatosan jelenni mindig.

A zenével kapcsolatban is megváltoztak a fogyasztói szokások. Ehhez képest azt olvastam valahol mostanában, hogy újra divat lett a bakelit. Ez igaz?

Így igaz. Amikor én komolyabban elkezdtem ezzel foglalkozni akkor már szinte kizárólag CD-k voltak. Hiszek a bakelitben és szeretem is, de annyira nem vagyok megszállott, hogy összerakjak egy komoly gyűjteményt, de persze édesanyáméknál van. Annyira divat lett a bakelit mostanában, hogy a fizikai hordozónál 50-50 az arány. Mi nem voltunk nagy lemezcserélők, de volt a csehszlovák kultúra bolt, meg az NDK-nak, jugoszlávoknak, ott nagyon sok jó komolyzenei album volt, azok mind megvoltak. Na, jó, a Hungáriától a Hotel Menthol is. De meg kell barátkozni a stream-el is, nincsen azzal semmi baj, hiszen olyan széles választék van belőle, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Abszolút spotify-ozunk is. Fizikai CD is jelenik meg, viszonylag sok is, csak alacsonyabb példányszámban, mint régen. Ahol még vesznek az emberek az a Távol-Kelet. Akkor tud tízezres példányszámot elérni egy fizikai CD, ha van japán meg dél-koreai terjesztő.

Melyik a kedvenc műfajod?

A komolyzenéből jövök, főleg a késői romantika áll közel hozzám. A jazzt pedig az élet hozta, és egyébként az egyéb tevékenységeim főleg a jazzhez kapcsolódnak. Meg is szerettem, de főleg a komolyzene a kedvenc. Hallgatok popzenét is, mondjuk, azt nem állítom, hogy a gyerekeim összes kedvencét tudom követni. De például Katy Perryt vagy Bruno Marsot ismerem.

A nyári zenei fesztiválokból komoly kínálat van. Szoktál menni valamelyikre?

A Zempléni Fesztivált nagyon szeretem, oda mindig megyek. Csodálatos a táj és az is, ahogyan harmóniában van a művészettel, a történelemmel. Itt a Fesztivál Akadémia Budapestet várom a legjobban, a Kelemen-Kokas féle szervezésben. Jazz-ben sokat dolgozunk együtt a Müpával, kolléganőm Bércesi Barbara, a Müpa jazz szerkesztője is, neki köszönhetően is szoros a kapcsolatunk, ők is szakmai partnerek.

Nagy koncertre járós vagy?

Nem mondanám. Ez inkább a munkám, ezért néha tudatosan igyekszem a távolságot tartani tőle. Inkább vagyok városfelfedező vagy kiránduló privátban, mintsem hogy azt nézzem, hogy milyen koncert lehetőségek vannak abban a városban.

Mennyi távolságot tartasz a zenétől?

Nem biztos, hogy megvan a három lépés, de legalább egy biztosan.

Kiemelt kép: Dr. Retkes Attila (Fotó: Németh András Péter)