Mérnök, kulturális menedzser, dramaturg. A nyolcvanas években Temesváron a Thália egyetemi diákszínjátszó csoport tagja, majd mérnöki tevékenysége mellett a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház színésze.  1992-2007 között a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának irodalmi titkáraként dolgozott, 2003-2004 között pedig a budapesti Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetben a határon túli magyar színházak referense volt. 2007-től a debreceni Csokonai Színház pályázati felelőse, majd 2008-tól 2013 júniusáig a teátrum művészeti főtitkára. 2013 júliusától a Nemzeti Színház dramaturgja, 2017-től a Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozó főszervezője, idén pedig a Déryné Program szakmai bizottságának tagjává választották – Kulcsár Edittel beszélgettünk.

Sokoldalú színház szakember, akinek szakmai portfóliója idén újabb funkcióval bővült.  Hogyan segíti a Déryné Program megvalósulását?

A kezdeményezés lényege, hogy olyan vidéki kistelepülésekre is eljussanak minőségi előadások, ahol a kultúrához való hozzáférés kevésbé biztosított. A Déryné Program ehhez nyújt anyagi forrást a befogadóhelyek és az utazó társulatok számára. Én a szakmai bizottságának vagyok a tagja, valamint a négy alprogram közül a Barangoló keretében születő új produkciók közül leszek néhánynak a mentora, ezen kívül pedig az Országjárás alprogramban beérkezett pályázatok értékelése is a feladatom.

Van kötődése a színjátszáshoz is, és akkoriban volt lehetősége a tájolásra. A Déryné Program visszahozta az akkori emlékeket?

Az a gondolat, hogy a jó színházat mindenhova el kell vinni, nem új keletű és talán ebben mindenki egyetért. Vidnyánszky Attila vetette fel az elmúlt évtizedekben újra és újra egy támogatási modell megalkotásának gondolatát, mert a beregszászi színház indulásakor ők komoly darabokkal – mint a Godot-ra várva is volt – léptek fel kis kárpátaljai falvakban és hálás fogadtatásra találtak. Nekem is van hasonló élményem, még a rendszerváltoztatás előtti Romániából, amikor Gyergyószentmiklóson a Figura Stúdió, alternatív színház tagja voltam. 1988-ban mutattuk be Federico García Lorca Vérnászát, amelyben az egyik főszerepet, a Menyasszonyt játszottam. Erről az előadásról írták akkor egy irodalmi lapban: „az évad legmodernebbül hagyományos előadása”, és a legjobb kőszínházi előadásokkal egy sorban emlegették „a nem hivatásos Figura minden ízében profi előadását”. Néhány erdélyi város mellett, székely falvakba is elvittük az előadásainkat.

Emlékszem, amikor a Vérnásszal Gyergyócsomafalván és Gyergyóalfaluban léptünk fel, eljött a falu apraja-nagyja. A mi kísérleti, „szertartás-színházi” előadásunkat minden ízében értette a közönség, élmény volt a találkozás játszónak, nézőnek egyaránt. Az ilyen közösségi élmények miatt mondhatom, hogy a romániai diktatúra legsötétebb éveiben éltem meg életem legszebb, legtartalmasabb időszakát. Ha van bennem nyitottság, csapatszellem, tolerancia, fanatizmus, szenvedélyesség és életöröm, optimizmus, akkor ezek a tulajdonságaim a „figurás” években szilárdultak életszemléletté és meggyőződésemmé vált, hogy csak így lehet és így érdemes élni. Nagyon szerencsés csapat voltunk: egymást erősítve, egymásból táplálkozva olyan sűrítményét éltük át az intenzív, alkotó életnek, ami szilárd alapot jelent bármerre is vitt az utunk a későbbiekben, és most újra ezt érzem a Déryné Program megvalósulásával. Szerintem itt is hasonló közösséget összekovácsoló produkciókra van szükség és lehetőség, és meggyőződésem, hogy a fellépő művészek számára is feltöltődést jelenthet egy kisebb, ezért még organikusabban, összetartóbban élő közösségnek játszani.

Kulcsár Edit a 2018-as MITEM sajtótájékoztatóján (Fotó: Eöri Szabó Zsolt / Nemzeti Színház)

Hogyan értékeli az eddig elért eredményeket?

Sajnos a koronavírus-járvány következtében nem túl kedvező körülmények között tudott létrejönni a program, de a gépezet így is beindult! Sikerült felállítani a csapatot, kidolgozni a működtetési rendszert és megalakult a Déryné Társulat is, elkészült két saját előadás, a Déryné ifjasszony és a János vitéz. Néhány hónap alatt, amíg játszani lehetett, nagyon sok helyre eljutottak az előadások, és több százat le is szerződtettek. Kis Domonkos Márk ügyvezető igazgató és a csapata kidolgozott egy olajozottan működő internetes felületet, ahol jelentkezni lehet a Déryné Programba, a szakmai zsűri egy speciális hozzáféréssel az értékeléseket is ezen a felületen rögzíti, a befogadóhelyek válogathatnak az előadások közül és a megvalósult fellépések is követhetők a naptárban. Elkészült a Déryné Központ, ahol a többi között négy próbaterem áll a Barangoló alprogramban résztvevő alkotó csapatok rendelkezésére. Ez utóbbi keretében két új bemutató is született az ősszel: a Kohó Műhely komplex színházi nevelési előadása Függvények címmel, és az Ördögkatlan Egyesület patronálásával a k2 Színház csapatának Béke! című kortárs magyar Dionüsziája. Az alapok megvannak, ha visszatérhet az életünk a régi kerékvágásba még nagyon sok irányba lehet gazdagítani a programot.

Mire gondol, mivel egészítené ki?

A programba jelenleg bekapcsolódhatnak határon túli magyar alkotók és színházak is, de a hatásköre csak Magyarország területére szól, tehát az országon belüli fellépéseket támogatja. Örülnék, ha a Kárpát-medence magyar településeire is eljutnánk, hogy a határon túli magyar közösségeket is ki tudjuk szolgálni, és idővel talán meg lehetne szervezni a Déryné Program fiókszervezeteit Erdélyben, Kárpátalján, Felvidéken és a Vajdaságban is.

Kulcsár Edit (Fotó: Eöri Szabó Zsolt)

A Déryné Program szakmai bizottságának tagjaként milyen tapasztalatokkal gazdagodott a magyar színházi élettel kapcsolatban?

Ebben az évben, április óta több mint négyszáz pályázatot értékeltünk. Az első időszakban, amikor rövid időn belül kétszáz fölötti pályamű érkezett, sokszor napokig néztem az előadásokat. Néhányat személyesen is láthattam még a pandémiás időszak előtt, és ha erre újra lehetőség lesz, törekedni fogok arra, hogy közelebbről is megismerjem a pályázók munkáját. Nagy felelősség videofelvétel alapján értékelni egy színházi előadást, nem egyszer volt olyan, hogy többször is elővettem egy felvételt, ha elsőre kevésbé volt meggyőző. A kilenc tagból álló bizottság pontszámaiból kialakul egy sorrend, ennek alapján beszéljük meg, hogy végül hány előadás kerül fel a befogadóhelyeknek ajánlott előadáslistára. A szakmai bizottságban van rendező, színész, kritikus, dramaturg, közművelődési szakemberek és alternatív színházi képviselő is. Többnyire hasonlóan értékeltük a pályázatokat, de volt példa arra is, hogy egy hátrébb sorolt produkcióra én hívtam fel a figyelmet, érveltem mellette és végül bekerült az ajánlott előadáslistába.

Mentorként elsősorban a fiatalok törekvéseire, gondolkodására, munkamódszerére vagyok kíváncsi, alkalomadtán pedig meg tudom osztani velük a tapasztalataimat. Egyetemi színjátszóként majd „figurásként” mi is új megszólalási módokat kerestünk, de a célunk elsősorban az önazonosság, az őszinte megszólalás volt a színházon keresztül. A későbbiekben, több évtizednyi kőszínházi munkám során, ilyen esszenciális élményben sokkal ritkábban volt részem, kivételesen ihletett pillanatokban, ha remekmű született, vagy ha nagy mesterek alkotófolyamatába nyertem betekintést. A Déryné Programnak köszönhetően az előadáslistába válogatás során rengeteg olyan műsort láthattam, amelyre eddig nem jutottam el, és ily módon találkozhattam olyan csoporttal, társulattal is, akinek a munkája eddig kívül esett a látókörömön. Nagyon örültem például annak, hogy az opera műfaja utaztatható változatban bekerülhetett az Országjárás alprogramunk előadáslistájába, és felvettünk a kínálatba opera monodrámát, de olyan fantáziadús, magas színvonalú három személyes egy felvonásos vígoperát is, amit akár egy vidéki vendéglőben is el lehet játszani. Néha ott találunk kincseket, ahova eddig kevésbé figyeltünk. Jó lenne, ha még több alternatív társulat jelentkezne, mert azt látom, hogy önerőből nem jutnak el vidékre, de biztos vagyok abban, hogy az ottani közönségnél értő fülekre találnának.

Van kedvenc előadása a bekerült produkciók közül?

Műfajilag gazdag a kínálat, ezért nehéz lenne csak egyet kiválasztanom. Tudnám ajánlani a monodrámákat, egyszemélyes produkciókat, egészen kitűnő alakításokat láthatnak! Választhatnak vígoperát, amit tehetséges fiatal művészek néhány egyszerű kellékkel, sok humorral és fantáziával bárhol elő tudnak adni, és érdemes odafigyelni az alternatív csapatokra és alkotókra is. Ha mégis megneveznék kedvenceket, két alternatív alkotást választanék. Az egyik a több évtizede, a közösségi alkotói módszerrel működő Térszínház A vigéc című zord bohózata, mely Páskándi Géza ma is aktuális abszurdoidja alapján készült, a másik a nyughatatlan alkotó, színész-író-rendező Formanek Csaba Senki se mer egyedül élni című megejtően őszinte előadása, melyben egyszerű gesztusokkal a mélyrétegekbe tudja bevezetni a közönséget.

Kiemelt kép: Kulcsár Edit (Fotó: Rózsa Erika)