„Néha az is ügynek számít, hogy a nézőnek megérje bejönni a színházba” – interjú Tenki Réka

Az Örkény Színházban zajos sikert arató A hattyúban ő játssza Alexandrát, akinek sorsát a családja érdekei szabják meg. Már több, mint százszor mesélte el Péterfy-Novák Éva tragikus történetét, estéről estére új reményt adva közönségének. Februárban Európa egyik legrangosabb filmfesztiválján, a Berlinale-n mutatkozhatott be a filmipar legjelentősebb szakemberei előtt. Nemrég felkerült a KULT50-es listára, ahol a szakmai zsűri a magyar kultúra legjelentősebb alkotóit tartja számon. Interjú Tenki Rékával. 

A legutóbbi bemutatód A hattyú volt az Örkényben, milyen volt a munka Polgár Csabával, aki egyébként színész társad is a társulatban?

Több rendezését láttam már, de így, hogy úgymond színészként neki dolgozom, még nem találkoztunk. Molnár Ferenc egy adott helyzet, ezt Csabi is elmondta, úgy kellett dolgoznunk rajta, hogy ne rontsuk el, mert annyira jól van megírva. Minden ki van találva benne… ki mikor hagy szünetet, ki mikor sír, ezeknek mind megvan a jelentése. Molnár mindent kitalált benne, képes volt színész fejjel gondolkodni, ha mindent úgy csinálunk, ahogy azt megírta, akkor a tökéletes megvalósításhoz fog vinni minket. Az volt elsősorban a dolgunk, főleg Csabinak, hogy megtalálja, hogyan tudja a mai világban érdekessé tenni a történetet. A hattyúban az anya meghatározza, hogy mit csináljon a lánya, ez manapság azért már nem így van, nincs ennyire előtérben, hogy rangon belül vagy felül kell az embereknek házasodnia.

Nem akarok nagy szavakat használni, de ha Ascher Tamásról azt mondjuk, hogy nagyon jól tud színészt vezetni és mindenki vele akar dolgozni, akkor szerintem ezt hamarosan Csabáról is el lehet majd mondani. Iszonyatosan felkészült, tudja, hogy mit akar, de érdekli a te saját lényed, a működésed is, és ezeket akarja összegyúrni. Ehhez van türelme is és igénye is rá, és emellett olyan dolgokat csempész bele egy előadásba, ami meg rá jellemző. Képes mindent ötvözni, amit egy igazi rendezőnek tudnia kell. Mondtam is neki a bemutató után, hogy ha a jövőben bármit rendez, én szívesen dolgozom vele.

Mindig elmondod, hogy szereted azokat a szerepeket, amikkel ügyeket tudsz képviselni. A hattyúban mi az ügy?

Az ügy az, hogy az Örkény Színházban bemutassunk jól egy Molnár darabot. Nem minden előadás lehet olyan, ami mögé nagyon sok problémát vagy témát fel lehet sorakoztatni, mint ugye például az Egyasszonynál. Ez egy másik helyzet, itt az volt a fontos, hogy szórakoztassuk az Örkény közönségét. Néha az is ügynek számít, hogy a nézőnek megérje bejönni a színházba. Rengeteg játszóhelyünk van Budapesten, ami kuriózumnak számít Európában, nem jellemző, hogy egy városban legyen nagyjából 40 teátrum, ami 40 lehetőség közötti választást jelent a nézőknek. Tehát ez az ügy, hogy az Örkény Színház megépítse a maga brandjét, hogy bevonzza a közönséget, kielégítse az igényeit, rávegye őket, hogy visszatérjenek.

Nem akarok egyébként ennyire kategorikus lenni. Az ember csinálja, ami a dolga, persze nem tudja mindig maga meghatározni ezt, mert vannak kötelességei is, viszont ha meglátom egy bizonyos helyzetben, hogy az mit jelenthet, vagy mit lehet erre még felhúzni, ami kihat egy szélesebb közönségre, vagy olyan dolgokat feszegetni, amiktől félünk, amikről nem merünk beszélni, és ezzel én egyetértek, tudom képviselni, akkor szívesen állok mellé. Inkább így értettem, hogy keresem az ügyeket, amik mögé állhatok.

Szerintem A hattyú a tavasz egyik legjobb bemutatója egyébként.

Köszönöm, nagyon szeretem játszani (mosolyog).

Látszik is rajta. A 8. vagy a 9. előadást is láttam, nagyon bele vagytok lazulva mostanra.

Igen, ez egy másik állapot már. Idő kellett neki, hogy a nézőkkel összeszokjunk. Ezt is most tanultam meg, hogy vígjátéknál nagyon fontos a közönség, mert üres nézőtérnek vicces dolgokat mondani nagyon nehéz. Egy idő után elfelejted, hogy az vicces. Aztán beül az első közönség és meglepődsz, hogy jézusom, tényleg vicces. Erre az érzésre vissza kell szokni (nevet). Nagyon sokat tanultam ebből a munkából.

Említetted a KULT50 beszélgetésnél, hogy nyáron is egy vígjátékot forgatsz. Mit lehet erről tudni?

A címe még nincs meg, most alakul a forgatás alatt. Orosz Dénes rendezi, nagyon hálás vagyok neki, hogy rám gondolt a főszereppel. Mészáros Béla és Básti Juli lesznek a partnereim. Dénessel 10 éve forgattam utoljára, akkor a Poligamyt. Remélem, hogy ez minden tizedik évben így lesz, hogy találkozunk és forgatunk egy nagyjátékfilmet (nevet). Most zajlanak a próbák, haj, smink, ruha… június 25-én kezdjük, már nagyon várom.

Elég sűrű lesz a nyarad, így hogy augusztus 13-ig forgattok.

Igen, de nem bánom. Ritkán akad ilyen lehetőség, ennyire jó forgatókönyv. Ahogy olvastam, egyből láttam magam előtt, el tudtam képzelni, és azonnal beleszerettem. Nagyon remélem, hogy tudom is majd képviselni, és hogy lehet rajta majd nevetni (mosolyog).

Szóba került már az Egyasszony, aminek januárban volt a 100. előadása, három éve játszod. Mennyit változott ez alatt az idő alatt?

Kívülről nem tudom megítélni, belülről azt érzem, hogy egyre jobban tudom kezelni a közönséget. Három hónapig próbáltam a darabot, túl voltam már mindenen… sírógörcsökön, dilemmákon, hogy én ezt tudom-e csinálni, hogy ki fogja ezt megnézni. Aztán minden kérdés, ami felmerült eközben igazolódni látszik. Tudom, hogy mi a célja az előadásnak, és bár nagyon nehéz, de megtanultam irányítani a nézőket. Mindenkinek van egy előzetes képe, hogy mit fognak majd látni, és néha nagyon nehéz kirángatni őket ebből, hogy ne üljenek 80 percen keresztül néma csendben, nyugodtan nevessenek rajta. Péterfy-Novák Évának elképesztő pikírt humora van, amivel túléli az életét, a tragédiáit, olyan erő van benne, amivel tovább tud menni, és számomra ez a legfontosabb, hogy a nézők ezt lássák meg. Tudom, hogy nagyon nehéz, de azért mondjuk el ezt a történetet, hogy tudják, ha bármi baj történik, akkor is föl lehet állni. Nem fog elmúlni soha az a seb, de meg tudsz tanulni együtt élni vele. Nincs erre eszköz, de próbálom úgy játszani, hogy a végén ezt lássák belőle.

Sokan odajönnek, hogy elszégyellték magukat, mert azt hitték, hogy mindenféle problémáik vannak, de rájöttek, hogy ezek nem is azok, vagy hogy a darab miatt egy kicsit másképp állnak hozzá az élethez. Lehet, hogy ez csak 2 napig tart, de arra a két napra egy kicsit más szemmel látták a világot. Sok nehézség van egy ember életében, nem szabad ezekbe belesüppednünk. Persze ki kell sírni magunkat, a gyásznak meg kell lennie. Éva ezt nagyon hiányolja, hogy nincs meg a megfelelő gyászkultúránk, nem tudunk felejteni, nem engedhetjük meg magunknak, hogy gyengék legyünk, vagy hogy padlóra kerüljünk. Pedig onnan már csak felfelé van. Meg kell ezt élni, de nem szabad lent maradni, tovább kell menni. Hátha ez az előadás adja meg az első lépcsőfokot az embereknek, hogy próbáljanak meg továbblépni, elkezdeni egy új életet.

Egyből igent mondtál Orlai Tibor felkérésére? Nem voltak kétségeid, hogy 28 évesen egy ilyen kőkemény feladatot kell megoldanod?

Egyből. Egyáltalán nem gondolkodtam ezen. Felolvastam a férjemnek (Csányi Sándor színművész – a szerk.), és megkérdeztem, hogy szerinte elvállaljam-e, ami persze költői kérdés volt, mert azt éreztem egyből, hogy ezt nekem meg kell csinálni. Sanyi néma csöndben ült és azt mondta, hogy: „Ez lesz életed egyik legfontosabb munkája”. Azt gondolom, hogy ez így is van.

Meddig lehet még játszani? Meddig szeretnéd?

Ameddig van rá közönség vagy igény. Nem gondolkodtam ezen. Meg fogjuk érezni, hogy mikor fárad el, vagy hogy mikor nem tudnak többet jönni az emberek erre. Ez nem olyan előadás, hogy újra és újra megnézik, mint mondjuk egy vígjátékot vagy egy zenés darabot. Ennél a műfajnál egy idő után elfogy a közönség. Tudom, hogy meghatározott élete van, de amíg teltházzal megy és vidékre is hívják, addig szeretném játszani.

Valahol nyilatkoztad, hogy 1-2 bemutatót vállalsz csak egy évadban, mert szeretnél minél többet a kislányod mellett lenni. Így lesz jövőre is?

Igen. Szeretnék nyitott maradni és kíváncsi, és azt vettem észre, hogy 15 esténél többet nem tudok teljesíteni. Eleve havi 15 estém marad, azt a kislányommal szeretném tölteni. Amikor az embernek gyereke születik, akkor próbál ehhez alkalmazkodni és bizonyos dolgokat felad. Régebben, amíg a férjemmel ketten voltunk, játszottam havi 30-at is, ez volt az ügyed, vagy inkább az életed, hogy játszál. Most, hogy van egy kislányom, aki mellett szeretnék ott lenni, látni ahogyan felnő, bizonyos határokat kell húzni, és szerencsére Mácsai Pál ebben partner, megérti.

Miben játszol jövőre?

Szép Ernő Patikájával kezdek, én leszek a Patikusné.

Februárban te is bemutatkoztál a Berlinalen a Shooting Stars programban, van ennek folyománya? Érkeztek azóta felkérések?

Folyamatosan vannak casting felkérések, ezeket többnyire Skype-on keresztül lehet intézni, ilyen korban létezünk (nevet). Most nyáron is lett volna két munka, amit a film miatt sajnos nem tudtam vállalni. Ez hosszú távú folyamat, elkezdett épülni, jelen van, és a több kisebb felkérés kiforrja majd magát.

Te ezt elég tudatosan építed is magad körül.

Nem vagyok ebben otthon és nem is nagyon szeretem. Igaza van Elemérnek (Ragályi Elemér, akivel a KULT50 rendezvényen a személyes brandről beszélgetett Réka és a többi résztvevő. – a szerk.), hogy ez őt nem érdekli és nincs is erre szükség ahhoz, hogy te valaki legyél. Hiszen te e nélkül is valaki vagy már, ha tudod, hogy mit képviselsz, akkor annak meglesz a közönsége. Ezzel én is így vagyok.

Berlinben láttam, hogy bizonyos felületeken egyszerűen ott kell lenni, mert csak így fognak tudni rólad, és ezt szörnyűnek találom. Az alap figyelem a közösségi médián van, nagyon sok mindent csak ezeken a platformokon lehet eljuttatni az emberekhez, sajnos. Bár abban a korban élnénk, amikor még nem jöttek be az amerikai filmek, hanem magyar alkotásokkal voltak tele a mozik és a tévé, és nem kellene építened a brandedet, mert bemész a színházba és tudják, hogy ki vagy. Régen ismerték Básti Lajost, Törőcsik Marit vagy Bodrogi Gyulát, manapság meg inkább a pár perces hírnevüket kihasználó celebekkel van tele minden. Sajnálom, hogy ez így van. Most már a szilveszteri kabaréműsorok sem színészekkel készülnek, nincs operettdélután hétvégenként, hiányoznak a színházi bejátszások, ezért nekünk, színészeknek kell olyan felületeken megjelenni, ahonnan az emberek információkat gyűjtenek, és ez most az internet.

Egy ideje terveztek valamilyen közös produkciót a férjeddel, a következő évadban esetleg meg is valósítjátok?

Dolgozunk rajta, folyamatban van. Még nem tudjuk a pontos dátumot. Mi is nagyon várjuk, mert nagyon jó együtt dolgozni. Nincsen semmiféle kérdés vagy ismerkedési fázis, tökéletesen tudom, hogy mikor miben van benne, mit gondol. Én tudom, hogy mit akarok és ő is, és mindenféle udvariaskodás nélkül fogunk eljutni a közös kompromisszumig, mert képesek vagyunk rá. Együtt mi nagyon erősek vagyunk. Azt gondolom, hogy nagyon jó előadás lesz (mosolyog).

Kiemelt kép: Tenki Réka a KULT50 kiadvány bemutató rendezvényén (fotó: Várady Nikolett)