A Pinceszínház december 14-én, szombaton este tartja legújabb bemutatójának, a Vacsora négyesben premierjét. Az eredetileg Mi kis barátaink címmel, Börcsök Enikővel beharangozott előadásban végül a női főszerepet Gubík Ági alakítja majd Molnár Csaba, Szirtes Balázs és Juhász Réka mellett.

Donald Margulies Pulitzer-díjas darabja két házaspár rendszeres baráti vacsoráiba enged bepillantást. A társaság minden alkalommal a jól megszokott rituálék, menetrend szerint költi el a vacsorát és látszólag semmi problémájuk nincs. Az egyik ilyen összejövetelen azonban a fiatalabb pár bejelenti, hogy válni fognak, és miközben őket ez szinte meg sem érinti, az idősebb házaspárt nagyon is megrázza a hír. Azzal, hogy véget érnek a rendszeres, négyfős baráti vacsorák, lassan felismerik, hogy házasságuk sosem volt tökéletes és talán csak azért tartottak ki egymás mellett, mert mindketten képtelenek lettek volna újrakezdeni.

Pillanatkép a próbáról (fotó: Herbszt-Véner Orsolya)

Meddig tartható fenn az, ami jó volt, amit jónak hittünk? Erre a kérdésre is keresi a választ a Kovács Gábor Attila (Marvin szobája) rendezésében készülő előadás a Pinceszínházban.

Kiemelt kép: Pillanatkép a próbáról (fotó: Herbszt-Véner Orsolya)