Idén tavasszal immár 25. alkalommal rendezik meg a fővárosban a Budapest Táncfesztivált, ahol április 26. és május 11. között a világ legkiemelkedőbb társulatai váltják egymást a Nemzeti Táncszínház színháztermeiben. De a jubileumi fesztiválon nemcsak premier előadásokkal, hanem közönségtalálkozókkal, könyvbemutatóval és egy különleges fotókiállítással is várják a táncművészet szerelmeseit.
A fesztivál a nulladik napján, április 25-én egy rendhagyó programmal, a TEST/NEVELÉS – tánc.művészet.pedagógia. című egész napos rendezvény indul, a három workshopból és egy beavató foglalkozásból álló program célja, hogy új szemléletet adjon a művészeti nevelésben és oktatásban. A jubileumi programsorozat nyitóelőadása a világhírű Akram Khan Company Chotto Desh című, varázslatosan lírai, mégis lendületes családbarát produkciója lesz, amely az indiai Kathak táncot a kortárs mozgásművészettel ötvözi. Egy fiatalember életútján keresztül egy érzelmekkel teli, látványos utazásra invitálja a nézőket, Bangladestől Nagy-Britanniáig. Ezt követően négy külföldi együttes is elkápráztatja saját produkciójával a közönséget, köztük a világszerte ismert Nederlands Dans Theater – NDT 2 társulat, amely egy látványos, műfajfeszegető triptichonnal érkezik Budapestre. A Szegedi Kortárs Balett Juronics Tamás legújabb alkotását, a Jelenetek a házasságról című darabot, a FrenÁk Társulat pedig a Nostalg_Y című előadást mutatja be. Ez utóbbi produkció egy vizuálisan lenyűgöző, érzelmileg intenzív önismereti utazás, amelyben a generációk közötti kapcsolatok és az emlékezet játékai is reflektorfénybe kerülnek. Május 5-én érkezik a PB2 Company: az Egy áttáncolt élet a legendás táncművész, Uhrik Teodóra életművét idézi meg táncképek formájában.

Jelenetkép az Akram Khan Company Chotto Desh című előadásából (Fotó: Camilla Greenwell)
Április 29-én, a tánc világnapján ünnepi gálaesttel tisztelegnek a műfaj előtt, ekkor kerülnek átadásra a Magyar Táncművészek Szövetségének szakmai díjai is. Ezen az estén a “2025 legjobb alkotója” díjat elnyert koreográfus nagyszabású, rendkívüli előadása is bemutatásra kerül. Május 7-én és 8-án a 75 éves Magyar Táncművészeti Egyetem is ünnepel: egy nagyszabású, 75 napos programsorozattal tisztelegnek múltjuk és jövőjük előtt – kiállítások, konferenciák, könyvbemutatók, flashmobok és lenyűgöző táncelőadások várják a közönséget. A Budapest Táncfesztivál részeként a Nemzeti Táncszínház ad otthont a jubileumi gálaelőadásoknak, ahol a magyar táncművészet legkiválóbb hallgatói mellett rangos külföldi partnerintézmények és társulatok művészei is színpadra lépnek.
A fesztivál egyik kuriózuma Joe Alegado Bits and Pieces című előadása lesz, amely több rövid, lendületes és érzelmileg mély táncműből épül fel, reflektálva az elmúlt 52 év táncművészeti fejlődésére. Az Éva&Ádám című premieren a Győri Balett két fiatal alkotójának koreográfiáján keresztül mutatja be az emberi vágyak és az édenkerti kiűzetés univerzális kérdéseit, látványos és friss mozgásvilággal, dinamikus előadásmóddal. A fesztivál végéhez közeledve, május 9-én Bozsik Yvette és Vati Tamás közös előadása mutatja be a japán gésakultúra rejtélyeit, a tánc és a művészet asszonyait, akik a lelkükkel táncolnak. A záróeseményen, május 10-én és 11-én a fiatal, energikus Gauthier Dance JUNIORS társulat lép színpadra egy lendületes, dinamikus és színes koreográfiával, amely a tánc tiszta örömét ünnepli.
Kiemelt kép: Jelenetkép a Nederlands Dans Theater Mixed bill című előadásából (Fotó: Rahi Rezvani)