2018 őszén ünnepli indulásának hetedik évfordulóját az előadásait infokommunikációs akadálymentesítéssel játszó HADART Színház. A társulás idén kezdi meg nyolcadik évadát, melyben négy bemutató terveznek, továbbra is szem előtt tartva a társadalmi érzékenyítést és a minőségi szórakoztatást. Megalakulása óta minden évadban 30 ezer nézőhöz jutnak el, több mint 70 helyszínen, országosan 200 előadással. Gyakran fellépnek jótékonysági rendezvényeken, és minden darabjukat jeltolmáccsal állítják színpadra.

A Haverok, buli, Bon-Bon két szereplője, Szolnoki Péter és Zakariás Éva (fotó: HADART Színház)

December 8-án mutatják be a Hatszín Teátrumban a HADART Színház új, magyar musicaljét, a Haverok, buli, Bon-Bont. Az előadás történetét Duba Gábor, a Bon-Bon együttes dalszövegszerzője írta, ezt dolgozták át színdarabbá Háda Jánossal, a rendezővel közösen. A középpontban egy örök téma, a férfi-nő kapcsolat áll, és egy fiatal pár életén keresztül szólnak az alkotók szerelemről, házasságról, egymás tiszteletéről, és olyan valós emberi érzésekről, amelyek eltűnni látszanak. A Haverok, buli, Bon-Bonról és a szereplőkről további részleteket korábbi cikkünkben, ide kattintva olvashattok.

Az alkotók a sajtótájékoztatón (fotó: HADART Színház)

A társulás idei másik bemutatója a Webáruház, melyet az alkotók drogprevenciós iskolaszínházi előadásként hoztak létre. A rendező Gieler Csaba, a szereplőket pedig fiatalok játsszák, akik korban is közelebb állnak a célközönséghez, a 12-16 éves gyerekekhez, mint szüleik vagy tanáraik. A Webáruház azon túl, hogy megpróbálja elrettenteni a fiatalokat a droghasználattól, módot ad komoly beszélgetésre is, ahol már a látott jelenetek alapján elemzik és magyarázzák meg a megelőzés fontosságát.

Az évad második felében, 2019 tavaszán debütál a HADART egyik állandó tagjának, Szabó Máté első színdarabja, a Ketten egy/más ellen című vígjáték. Valamint bemutatkozik a régóta nagy sikerrel futó Süsü, a sárkány mellett egy újabb mesejáték, a Panna, a Pöttöm című mini musical is.

Kiemelt kép: Bal oldalt Szabó Máté, középen Háda János (fotó: HADART Színház)