Az 1998 óta működő Baltazár Színház négy kisfilmet készített, amelynek alapját házi szerzőjük, Vörös István A világot tartó oszlopok című drámája képezi. Az elkészült alkotásokat az adventi időszakban mutatják be.
Milyen a világ, amiben élünk, és milyennek kellene lennie? Ezt a két kérdést tette fel a Baltazár Színház új előadása, A világot tartó oszlopok készítésekor. A Vörös István drámájából négy rendező (Elek Dóra, Farkas Dorka, Kováts Kriszta, Réti-Harmath Olívia) által létrehozott produkció a XXI. század legégetőbb problémáit jeleníti meg, de nem elégszik meg ennyivel: szeretne utat mutatni egy élhetőbb, jobb világ felé. A társulat az előadáshoz kisfilmeket is készített, amelyek a mozgókép nyelvén jelenítik meg a történetben érintett témákat. Az egyes alkotásokat advent négy vasárnapján teszik közzé, és bíznak benne, hogy általuk tartalmasabbá, reménytelibbé válik majd az ünnepre való várakozás.
Az első film az Első Oszlop címet viseli, témája pedig az egyetemes felelősségvállalás. „Egyetlen gólya lelövése katasztrófával fenyeget” – írja Vörös István drámájában, ami annyit tesz, hogy emberi cselekedeteink – tűnjenek azok bármilyen jelentéktelennek – globális következményekkel járnak. Az emberi értékek, mint például a szeretet, a szabadság, a felelősségvállalás, a hit vagy az egymásra való odafigyelés, hiánycikkek társadalmunkban, de sosem szabad elfelejtenünk, hogy a világot tartó oszlopok mi vagyunk, így rajtunk múlik, hogy milyen világot teremtünk magunk és egymás számára.
Az első film ide kattintva tekinthető meg.
Kiemelt kép: Jelenet A világot tartó oszlopok című előadásból (Fotó: Baltazár Színház)