Több mint 70 éve varázsolja el a kicsiket és a nagyokat egyaránt C. S. Lewis Narnia krónikái sorozata. Mivel egy örökérvényű és megkerülhetetlen alkotásról van szó, a Deszkavízió ma induló sorozatában hétről hétre elolvassuk és górcső alá vesszük az egyes könyveket.

A megjelenés sorrendjét tekintve az 1955-ös A varázsló unokaöccse a hatodik a sorban, ám a cselekmény időrendiségét követve az első, hiszen ebben a kötetben lehetünk tanúi annak, ahogyan Aslan megalapítja Narniát.

Évtizedekkel járunk Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény eseményei előtt, tehát nagyjából az 1800-as évek végén – ekkor ismerkedik meg Londonban Polly és Digory, a két gyermek. A fiú anyja halálos beteg, ezért kényszerültek egy időre a nő testvéreihez költözni. A fiú nagybátyja, a bolondos és megszállott Andrew bácsi veszélyes kísérletezésbe kezd: különböző gyűrűk segítségével tüntet el állatokat. De hogy pontosan hová, azt ő maga sem tudja, ezért csellel ráveszi a gyerekeket, hogy megfejtsék a rejtélyt. Polly és Digory így kerül a világok közötti rengetegbe, ahol évszázados álmából ébresztik fel Charn város úrnőjét, Jadist, a boszorkányt, aki a mi világunkba is követi őket.

A varázsló unokaöccse a Narnia krónikái sorozat Baljós árnyakja: azok az olvasók, akik C. S. Lewis korában éltek vagy éppenséggel az eredeti sorrendben veszik kézbe a könyveket, már túl vannak ötkötetnyi varázslaton. Bizonyára számukra egészen más élményt jelent ez a rész, mint azoknak, akik ezzel kezdik a narniai kalandokkal való ismerkedést. Jómagam először közel 20 évvel ezelőtt olvastam ezt a részt (még könyvtárból kölcsönöztem ki az első magyar kiadást, amely a Szent István Kiadónál jelent meg K. Nagy Erzsébet fordításában – akkoriban még csak ez volt meg nálunk), így akarva-akaratlanul is, a sorozat népszerűségéről akkor még mit sem sejtve, az időrendiséget választottam.

Pauline Baynes illusztrációja A varázsló unokaöccséhez

A Harmat Kiadó 2012 óta gondozza a Narnia-sorozatot, amely a fent említett K. Nagy Erzsébet fordítását alapul véve kapott egy frissebb, maibb nyelvezetet – ennél a kötetnél jelesül Háy Jánosnak köszönhetően. Ami pedig szintén újdonság az első kiadásokhoz képest, hogy a történeteket Pauline Baynes eredeti illusztrációi díszítik, amelyek a maguk aprólékosan kidolgozott részleteivel igazi gyöngyszemei ennek a sorozatnak. Mai szemmel nézve mondhatnánk, hogy a történetvezetésen és a stíluson érződik az elmúlt közel 70 év, de ez csak annyiban állja meg a helyét, hogy Lewis világfelépítése inkább kissé filozofikus, semmint bonyolult, nagy koncentrációt igénylő, a cselekmény pedig lassabban csordogál a mai gyermekfantasyben megszokottnál. Bájából azonban semmit sem veszített, a gyerekeket ugyanúgy le tudják kötni ezek az egyszerűbb kalandok, amelyeket Polly és Digory átélnek a történet során. Szerencsére Lewis nem ismeri az üresjárat fogalmát, így minden esemény, aminek tanúi lehetünk, a végkifejlethez kapcsolódik.

Pontosabban, nemcsak ahhoz, hanem a folytatásokhoz is: amellett, hogy láthatjuk Narnia megszületését és felvirágoztatását, valamint megismerhetjük a birodalom első királyát és királynőjét, választ kaphatunk arra is, miért tudnak beszélni az állatok, valamint hogyan került a másik világba (és milyen szimbólummal bír) az a lámpaoszlop, amely a sorozat egyik jelképévé vált. Emellett a második rész címében szereplő ruhásszekrény (amin keresztül a főszereplők Narniába jutnak) eredete is világossá válik, ahogyan Digoryval is találkozni fogunk még a jövőben. Teremtéstörténet lévén Lewis ebben a kötetben is számos utalást tesz a Bibliára: elég csak a varázserejű almára, mint tiltott gyümölcsre gondolni, vagy éppen arra, ahogyan Jadis megpróbálja kísértésbe ejteni a kisfiút, és nem szabad elfeledkezni a Noé bárkája történettel való párhuzamról sem, vagy a csillagok énekéről. Lewis azonban nem minden áron akarja a keresztény tanokat az olvasó torkán leszuszakolni, éppen ezért ezek a motívumok mind-mind szépen simulnak bele a történetfolyamba, amely egyben a barátság erejének fontosságára is felhívja a figyelmet.

„- Azért mi nem vagyunk olyan rosszak, mint az a világ volt, ugye, Aslan?
– Még nem, Éva lánya. Most még nem, de már mutatkozik némi hasonlóság. Nincs biztosíték arra, hogy az emberek között nem akad olyan elvetemült bűnös, aki rábukkan a „végzetes szóhoz” fogható átkos titokra, és arra használja, hogy minden élőlényt kiirtson. És hamarosan – még mielőtt ti megöregednétek – eljön az idő a ti világotokban is, amikor a nagy nemzeteken zsarnokok uralkodnak majd. Azok éppúgy nem ismernek többé sem örömet, sem igazságit, sem irgalmat, mind Jadis királynő. Óvakodjon a ti világotok! Ennyi a figyelmeztetés.”

A varázsló unokaöccse ízig-vérig meseregény, amelyben jól elkülönül egymástól a jó és a rossz – és mint ilyen, a jó természetesen győzedelmeskedik a gonosz felett, de – ahogyan ez el is hangzik Aslan szájából – mindez csupán időszakos, mert a rossz újból és újból hatalomra kíván törni, akár Narniában, akár a mi világunkban, és ha ez sikerül, végzetes pusztításba kezdhet. (Ezzel Lewis nemcsak a folytatásra utal, hanem feltehetőleg a II. világháború borzalmaira is.) De pont az ilyen történetek segíthetnek abban, hogy az emberek higgyenek a jóság erejében – ha pedig már gyermekkorban találkoznak ezzel az eszmével, talán nincs minden veszve.

C. S. Lewis: Narnia krónikái – A varázsló unokaöccse (The Chronicles of Narnia – The Magician’s Nephew), ford. K. Nagy Erzsébet, Háy János, Harmat Kiadó, 240 oldal

Kiemelt kép: C. S. Lewis: Narnia krónikái – A varázsló unokaöccse (Szerzőportré: Hillsdale College)