Több mint 70 éve varázsolja el a kicsiket és a nagyokat egyaránt C. S. Lewis Narnia krónikái sorozata. Mivel egy örökérvényű és megkerülhetetlen alkotásról van szó, a Deszkavízió sorozatában hétről hétre elolvassuk és górcső alá vesszük az egyes könyveket.

A ló és kis gazdája 1954-ben került kiadásra, ötödik kötetként, azonban időrendben a harmadik történet, hiszen a cselekmény a Pevensie-testvérek uralkodásának idején játszódik, vagyis azokban az időkben, amikről az előző rész utolsó fejezétében olvashattunk.

Messze délen, Calormen országában élt egy szegény halász, Arsheesh, aki évekkel korábban egy tengerpartra vetődött csónakban talált rá az akkor még csecsemő Shastára. A fiút rabszolgaként tartja maga mellett azóta is, ám egy nap arra téved Anradin tarkaan, aki hajlandó lenne busás jutalmat fizetni Shastáért. A fiú azonban az éj leple alatt megszökik a lovag beszélő lovával, Bree-vel, hogy eljussanak Narnia szabad földjeire. Útjuk során találkoznak Aravis úrhölggyel, aki egy nemkívánt házasság miatt kényszerült szökésre a szintén beszélő Hwinnel egyetemben. Ők négyen közösen folytatják az útjukat, amely során kalandok sora vár rájuk. Többek között tudomást szereznek arról is, hogy Rabadash herceg, Calormen uralkodójának fia meg akarja támadni Narniát, mert Susan királynő visszautasította a házassági ajánlatát.

Pauline Baynes illusztrációja A ló és kis gazdájához

A ló és a kis gazdája cselekménye a Krónikák történetfolyamához nem sokat ad, ugyanakkor abból a szempontból mégis jelentős, hogy Lewis ebben a kötetben tágítja ki leginkább a Narnia-univerzumot. A birodalom aranykorában, Peter király uralkodása alatt játszódik, és habár pont ő az egyetlen, aki nem jelenik meg a színen, de újból találkozhatunk Susannel, Edmunddal és Lucy-vel, valamint tiszteletét teszi Tumnus, a faun is, és természetesen nem maradunk Aslan nélkül sem. Ebből a kötetből tudhatjuk meg, hogy a fantáziabéli világ nemcsak Narniából áll, hanem több másik országból is. Calormen Narnia örök ellensége, amely a birodalom elpusztítására törekszik, és ott van még a szomszédos Archenland is, amely viszont régtől szövetségese Narniának. A regény javarészt ebben a két, számunkra eddig ismeretlen országban játszódik, ráadásul ez az egyetlen olyan kötet a sorozatban, amelyben egyetlen szereplő sem a mi világunkból jut át.

Műfaját tekintve A ló és kis gazdája – leszámítva a fantasztikus elemeket – leginkább egy kalandregényhez hasonlít, amelyben a szereplőkre hosszas vándorlás vár, tele kalandokkal és veszéllyel. A történet három szálon játszódik – Shasta szökése, Aravis menekülése, Susan házassága –, amelyek időnként hol egybefonódnak, hol pedig újból szétválnak. Lewis ezáltal folyamatosan fenntartja az olvasó érdeklődését, ráadásul az eddigiek közül ez tekinthető a leginkább kidolgozottnak, már ami a világfelépítést ismeri. A szerző ugyanis – érezhetően az arab mondavilágból, az Ezeregy éjszaka meséiből merítve – a megszokottnál jóval részletesen mutatja be a calormeniek életét, történelmét és hitvilágát. Nem is annyira gyerekregény ez, inkább ifjúsági, amely bár megtartja a mesebeli elemeket, de jóval felnőttesebben tálalja azokat, némi középkori uralkodói politikával fűszerezve (gondoljunk csak az érdekházasságokra, a nagy csatákra).

Pauline Baynes illusztrációja A ló és kis gazdájához

„[Shasta] elképzelni sem tudta, hogyan indulhatna el ilyen állapotban, és legbelül kegyetlennek és igazságtalannak tartotta a parancsot. Még nem tanulta meg: ha sikerrel végrehajtasz egy nehéz feladatot, a jutalom rendszerint egy másik, a korábbinál sokkal nehezebb feladat lesz.”

A történet középpontjában a rabszolgaság, tágabb értelemben pedig a szabadság kérdése áll. Míg Shasta vagy Bree esetében jóval érthetőbb a menekülés, hiszen egy rossz bánásmóddal teli élettől kívánnak megszabadulni, addig Aravis a származása miatti kötelességek láncát kívánja ledobni, hogy maga dönthessen sorsa felől. Tökéletes ellenpéldája a regényben barátnője, Lasalareen aki viszont élvezi a pompát és a fényűzést, ennek elérése és megtartása érdekében pedig képes feladni saját boldogságát is. Rajta keresztül láthatjuk mindazt, ami elől Aravis minél hamarabb szabadulni kíván. Bibliai, vallási utalásokból most jóval kevesebbet kapunk, pontosabban nehezebben lehet dekódolni azokat. Talán a legbiztosabb pont az isteni gondviselés, hiszen Aslan a háttérben folyamatosan azon dolgozik, hogy összekösse a fontos és a kevésbé fontosnak tűnő dolgokat. A háromszor elhangzó „Vagyok, aki vagyok” mondat és a hozzá kapcsolódó jelenet pedig a szerző későbbi levele szerint a Szentháromságra kíván utalni, valamint az Ószövetségben, a Királyok I. könyvében olvasható, Illéshez kapcsolódó részre gondolhatunk.

Mondhatni, ez a kötet teljesen független a Narnia Krónikáitól, önmagában is megállja a helyét, de aki szeretne jobban elmerülni a Lewis alkotta világban, annak szinte kötelező olvasmány ez is – csakúgy, mint a többi.

C. S. Lewis: Narnia krónikái – A ló és kis gazdája (The Chronicles of Narnia – The Horse and His Boy), ford. K. Nagy Erzsébet, Háy János, Harmat Kiadó, 256 oldal

Kiemelt kép: C. S. Lewis: Narnia krónikái – A ló és kis gazdája (Szerzőportré: Hillsdale College)