Magyarország első szabadúszó színművésze, akinek pályáját olyan fontos állomások határozták meg, mint a Sohase mondd című dal eléneklése, vagy az RTL Klubon több mint 15 évig futó Heti Hetes, amiben hosszú éveken keresztül ő volt az egyetlen állandó női szereplő. Tavaly óta elsősorban az Orlai Produkciós Irodához kötődik neve, ám megtölt minden játszóhelyet, ahol a darabjai futnak, hiszen jobbnál jobb szerepekre kérik fel az ország legnevesebb rendezői. Hernádi Judittal beszélgettünk.
A KULT50 nyitórendezvényén beszéltél arról, hogy most van éppen a „harmad virágzásod”, először a Sohase mondd határozta meg a pályád, aztán televíziós megmondóasszony lettél, most pedig színésznő vagy, ezt jelented az embereknek. Jól érzed magad ebben?
Elvagyok benne, vele. Ezeket a dolgokat nem én határozom meg. Azt viszont érzékelem, hogy vannak fölfelé és lefelé hullámok, ezek adódnak az emberek életében, de ez tőlem független. Élek, és csinálom, amit eddig is, és általában azt csinálom, amit szeretnék, meg amit gondolok, hogy csinálnom kell. Minden hepe után jön egy hupa, és azzal tisztában kell lenni, hogy nincs hepe után hepe, hupa után viszont van hupa, ez tény. Nem lehet tudni, hogy minek hol a mélye, de egymás után nincs kétszer felfelé, ez egészen biztos. Mindennek van egy lefelé ívelő, elengedő ága, főleg ebben az országban, ami nagyon kicsi. Hihetetlen gyors átfutása van annak, hogy valakire jobban odafigyelnek, aztán ez mondjuk elkezd lankadni. Ez persze érdektelen, az a fontos, hogy az ember magára figyeljen, azt csinálja, amit gondol, az meg szinte egyforma.
Hagyják, hogy azt csináld, amit gondolsz?
Nem gondolkodom ezen, hogy hagyják-e, csak csinálom. Ha véletlenül falba ütközöm, akkor nem azon gondolkodom, hogy ki tehet róla, mert ez az én falam, arra gondolok, hogy ez nekem van, ez az én ügyem, érdektelen, hogy ki rakta oda, azzal nem foglalkozom. Nem keresek hibát másban, tényleg nem, belülről nem.
Akkor igazán szabad vagy.
Annyira, hogy ez egész pici dolgokban is meg tud nyilvánulni. Mondjuk, ha most leöntenél kávéval, akkor nem feltétlenül arra gondolnék, hogy ügyetlen vagy, hanem, hogy miért érdemlem ezt meg ma. Erre gondolnék.
Te voltál az ország első szabadúszó színésze. Óriási bátorság volt ez akkor.
Igen. Akkor úgy gondoltam, hogy nincs más választásom, ha maradok, meghalok, annyira hazugnak éreztem azt a világot, de ez nem jelenti azt, hogy másnak is olyannak kell lenni. Én nem szerettem azt a nyelvet, amit az emberek akkor használtak egy ilyen világban. Át is láttam. Amikor valamire azt mondták, hogy jó, akkor én pontosan tudtam, hogy igazából azt gondolják, hogy rossz. Ezeket én átláttam, a miérteket és a hogyanokat. Azt is, ahogy embereket hülyítenek, mert mindig szükség van egy társulatban olyan valakire is, aki csak három mondatot fog játszani, és hogy hogyan hitegetik éveken keresztül, hogy majd eljön a te időd, és persze soha nem jön el. Ezt én nem szeretem. Ráadásul ezek az emberek egy idő után elhiszik, hogy ők valóban képesek lennének többre, öncsalás áldozatai lesznek, hamis képzetük lesz saját magukról, és ettől valóban alkalmatlanná válnak a társulati létre. Ez mindig így van, és én ezt gyűlöltem.
Ezt érezted magad körül is?
Hogyne, éreztem, és gyűlöltem. Én ezt nem bírom, azért kellett eljönnöm. Azt gondoltam, hogy én akarok dönteni a saját sorsom felett. Ez persze egy marhaság, mert nem én döntök igazán, de valahol mégis úgy éreztem, hogy én adhatok arra választ, hogy mit igen és mit nem, az utolsó pontot én tehetem le.
Mennyiben más most szabadúszónak lenni, mint akkor volt?
Akkor is tudtam, hogy előbb-utóbb kötelező lesz, ezt mondtam is, de azt hittem, hogy gyorsabban. Látod, minden nagyon lassú, minden.
Az egyértelműen látszik, hogy a zárt kőszínházi rendszer elkezdett repedezni.
Igen, bomlik, de tudod ez is egy hullámvonal, nyilván lesznek más zárt dolgok, más csoportosulások. De az valóban egyértelmű, hogy változik.
Tavaly a nevedet adtad Orlai Tibor laza társulati szerveződéséhez, miért?
Mert megkért rá, ilyen egyszerű. Úgy éreztem, hogy ha ő úgy gondolja, hogy ez így jó, akkor odaadom a nevemet. Számomra ez ugyanolyan kötelezettséggel jár, mint eddig. Ígértem neki valamit, de ugyanúgy mondhatok igent vagy nemet, és ha holnapután azt mondanám, hogy nem akarok valamit megcsinálni, akkor nyilván megkérdezné, hogy miért, és utána azt mondaná, hogy jó.
Mi alapján mondasz igent egy szerepre? Sok felkérésed van, gondolom.
Nem feltétlenül. Voltak olyan évek, amikor semmi nem volt, de én nagyon jól éreztem magam úgy is. Tényleg így van. Nagyon jól elvagyok anélkül, hogy halálra kellene hajtani magam, sőt… nem is bírom. A kérdésedre válaszolva, öt szempont van. A kivel, a mit, a mikor és mennyi időre, a hol és a mennyiért. A kivel és a mit a legfontosabb, a mikor az annyiból, hogy belefér-e az életembe. A hol is fontos, a vidéket már nehezebben vállalom, Tiborral így is rengeteget utazunk. A mennyiért a legutolsó, de mégiscsak ebből élünk. Így mérlegelek.
Ebben az évadban eddig három bemutatód volt, A félelem megeszi a lelket volt az első, amiben merőben más karaktert játszol, mint amit megszoktunk tőled. Azonnal igent mondtál?
Persze, fel se merült, hogy nem, csak azért olvastam el gyorsan, hogy van-e benne vetkőzés. Robi felhívott, hogy most azonnal mondjak igent vagy nemet, elküldte a darabot, és azonnal mondtam neki, hogy igen, de nem vetkőzöm. Visszakérdezett, hogy miért, benne van a darabban? Mondtam, hogy nincs, de ahogy téged ismerlek, benne lehet. Bemutattuk és utána mondta, hogy tudod, ha valamiért érdemes volna vetkőzni, akkor ez az… Nem igaz, semmiért nem érdemes vetkőzni színpadon.
Milyen volt a próba?
Olyan, mint Robi. Szerettük mindannyian, ő is élvezte, nagyon jó próbaszakasz volt. Utána mindenkinek elvonási tünetei voltak, össze is jöttünk párszor, Robi vacsorára is meghívott minket. Nagyon jó volt az egész, éreztük, hogy igaz és fontos, hogy van benne emberség és mondanivaló is együtt, és ez ritka. Kevés idő volt arra, hogy megcsináljuk, ezért nagyon ott kellett lenni. Én halálosan meg voltam ijedve kétszer is. Ez nem olyan szerep, amit én szoktam csinálni, és az volt bennem, hogy idejében tudjam azt mondani, hogy ha érzem, hogy nem megy, hogy osszák át. A bemutató előtt legalább tíz nappal éreznem kell, hogy bennem van a szerep, onnan ez még épül, gazdagodik, nagy lépésekben tud előre haladni. Nagyon szeretjük, szerencsém van a partnereimmel.
Bányai Kelemen Barnával kifejezetten jól működtök együtt, a szerelmi száltól függetlenül.
Igen, nagyon, emberileg is. Fantasztikus színész.
Nemrég volt a Valódi hamisítvány bemutatója, amiben Kern Andrással játszol, ha már a partnerekről van szó…
Szerintem az elég jó lett, és még javul is folyamatosan, ahogy érik. Vele is jól tudunk játszani, annyira szeretem. Barátság van köztünk, de én mindenkivel, akivel játszom, baráti viszonyban vagyok, nem nagyon tudnék másképpen. Gálffi Lászlóval is így vagyunk, vele most Az oroszlán télenben játszunk együtt. Ezeket az embereket nagyon szeretem, lányokat és fiúkat is, csak nem sok lány van. A Valódi hamisítvány a mai világ hazugságairól, álságairól szól, politika nélkül. Mi sem hittük, hogy ennyire sok minden van benne. Kis történetek, amik jól vannak összeillesztve, mindegyik külön-külön megmozgatja az ember elméjét. A nézőkben megmarad valami utána.
A Chicago lesz a következő bemutató, amit megint Alföldi rendez.
Igen, én leszek Morton mama, a börtönőr. Vasárnap lesz az olvasópróba, de azt már tudom, hogy két dalt énekelek és lesznek táncok is. Félek a tánctól, mert lassabban tanulom meg, nem jó az egyensúlyérzékem, ettől van egy sajátos mozgásom. Úgy táncolok, hogy amerre dőlök, arra lépek és ennyi. Dorkával (Udvaros Dorottya – a szerk.) csináltunk már ilyet, na, ő fantasztikus ebben. Én nehezen is jegyzem meg, de azért bírtam akkor is iramot. Remélem, hogy jó lesz, igyekszem. Itt se merült fel, hogy nemet mondjak, pedig nagyon kimerült vagyok. Tulajdonképpen jövő tavaszig tele vagyok munkával.
Nyáron fogsz tudni pihenni majd?
Nem igazán, Tiborral utazunk majd, nem nagyon sokat, de azért nem is keveset. Beosztottam, hogy mikor megyek a barátnőmhöz Kenesére, pár napot Prágába, októberben pedig 10 napra elmegyek Afrikába. Azt nagyon várom.
Muszáj rákérdeznem arra a bizonyos videóra, gondoltad volna, hogy a tüntetések arca leszel vele?
Nem gondoltam. Nem én mentem utána, fölhívtak, és nem mondtam nemet, ez evidens. Miért mondjak nemet? Ha azt gondolja valaki, hogy ez bátorság, az bennem fel sem merül, egyrészt azért, mert annak adtam hangot, amit én gondolok, másrészt azért mert csak megerősítettem a pozíciómat ott, ahol eddig is voltam. Régebben, az első Orbán-kormány alatt, amikor már volt Heti Hetes, valaki azt mondta nekem nagyon barátságosan, hogy miért csinálod ezt, annyira szeretnek téged, nem lenne jobb neked, ha ezt abbahagynád, és akkor nem lenne annyi ellenséged? Mondtam neki: Gondold ezt meg, ha én ezt holnap abbahagyom, akkor jobban fognak szeretni? Nyilván nem.
Vannak ellenségeid?
Biztos, de nem érdekel. Nagyon szomorú lenne, ha nem lennének, rettenetes lenne. Az két dolgot jelentene, hogy középszerű vagyok, vagy nagyon öreg. Nem szeretnék még egyik se lenni. Vannak, akik eddig sem szerettek, csak most már tudják, hogy a politika miatt, kaptak egy indokot, és ez így jó.
Ha felkérnének, vállalnál nagyobb politikai szerepet?
Nem. Nem tudok. Ez már nem az én harcom. Nem is tudom, hogy mit tudnék csinálni. Itt valakinek oda kell állni, és azt kell mondani, hogy erre és így és velem. Ez nem én vagyok, ez nyilvánvaló. Ha lenne ilyen ember, aki ott van az élen és megy, akkor biztosan támogatnám, igen, de amíg ez nincs kialakulva… Abban biztos vagyok, hogy valaki lesz, muszáj. Szerintem most megbukott az ellenzék, és ezt tudniuk kell, hogy együtt bukott meg. Ha valami forradalmi alap, nem helyzet, de alap, akkor ez az. Amikor a kormányzat és az ellenzék egyformán vagy együtt vált ki ellenszenvet. Együtt maradjunk ennél, az egyformán az nem igaz, de az együtt az igen. Így aztán csak összejött az EGYÜTT.
Kiemelt kép: Hernádi Judit (Fotó: Tiszaker Dániel)