„Nagyon szimpatikus volt az, ami itt történik a Bábszínházban” – interjú Spiegl Annával

2013-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem bábszínész szakán, Meczner János és Csizmadia Tibor osztályában. Már a gyakorlatát is a Budapest Bábszínházban töltötte, és egyből ide is szerződött. Ebben az évben három bemutatóban is láthatják a nézők, ő az egyik légi szellem A viharban, a Coraline címszereplője, tavasszal pedig A bátor csikót fogja próbálni Csizmadia Tibor rendezésében. Spiegl Annával beszélgettünk. 

Hogy jött az életedbe a színészet, a bábozás?

Középiskolás koromban nem nagyon tudtam, hogy mit szeretnék csinálni, viszont jártam rajzszakörre, énekkarba meg színjátszóra is, ez a három mindig harcolt egymással. Azt gondoltam, hogy a bábszínház elegyíti ezeket, a képzőművészetet és a színjátszást, ezért döntöttem emellett. Prózai színész semmiképp sem szerettem volna lenni, nem mertem felvételizni se, mert azt láttam, hogy a színészek olyan határozottak és magabiztosak, én pedig úgy éreztem, hogy ez rám nem jellemző. A bábszakhoz viszont volt elég bátorságom, és nagyon-nagyon meglepődtem, amikor fölvettek (nevet).

Elsőre sikerült?

Igen.

Milyen volt a felvételi?

Fogytam legalább öt kilót egy hét alatt (nevet). Rettenetesen sokat dohányoztam, pedig előtte nem voltam egy nagy cigis. Iszonyúan izgultam, mert nagyon új volt a közeg, valahogy olyan sűrű volt az egész. Utána az egyetem alatt is ilyennek éreztem, reggel 9-től éjfélig be voltunk folyamatosan táblázva, és ez már ott elkezdődött a felvételin. Szóval a sok feladat hirtelen sokként ért.

Miket vittél a felvételire?

Vinni kellett ugyanazt, mint a prózaisoknak: verseket, monológokat, dalokat. Ezen kívül készülni kellett három bábetűddel is. Emlékszem, hogy nagyon nehezen találtam ki nulla bábos előképzettséggel, hogy mik legyenek ezek a kis jelenetecskék. Végül főzőgyurmából készítettem lábakat és ezek adtak elő egy táncvizsgás etűdöt. Én voltam a narrátor, azok a kis lábak meg táncoltak. Aztán vittem egy gólya-béka történetet, ezek a figurák zokniból meg kartonpapírból voltak… Szerencsére a kreativitást nézték és nem a profi kivitelezést, az pedig megvolt. Elég bénácskák voltak így visszanézve, de aranyosak lehettek tulajdonképpen (mosolyog).

Egyből a Budapest Bábszínházba kerültél gyakorlatra, illetve azonnal le is szerződtél az egyetem elvégzése után, ugye?

Igen. Elég egyenes út volt. Voltam egyébként gyakorlaton Győrben is, illetve független darabokban is dolgoztam, amiket Tengely Gábor rendezett és a Kávé Társulattal is volt egy előadásunk, de ez volt az egyetlen kőszínházi megkeresésem. Akkor sem voltam még túl talpraesett, amikor végeztem, nem gondoltam, hogy nekem való lenne a szabadúszás. Illetve nagyon szimpatikus volt az, ami itt történik a Bábszínházban.

Mik voltak az első feladataid?

Először a Hajnali csillag pereménbe kellett beugranom, az egy nagyon kedves előadás, kis mackóbábok vannak benne, amik olyan jól vannak összerakva, hogy tulajdonképpen csak meg kell rázni őket, és maguktól felélednek. Ebben a darabban Ellinger Edina helyét vettem át, amikor elment babázni. Tengely Gábor rendezte, jó élmény volt nagyon.

Van kedvenc szereped?

Mindig az újak a kedvenceim, most például A vihart nagyon szeretem, elég sokat kell benne énekelni. Egy szerepet játszunk Pallai Marával és Blasek Gyöngyivel, így hárman tudjuk fejleszteni előadásról előadásra a játékot. Ez nagyon jó. Egyébként mindig az foglalkoztat a legjobban, amit próbálok, most ez a Coraline. Még nem ez a kedvencem, de dolgozok rajta, hogy az legyen (nevet). Elég munkás, egyrészt technikailag is nagyon nehéz, másrészt Ascher Tamás, a rendező, még nem dolgozott bábszínházban, tehát neki is nagyon sok türelemre van szüksége, meg nekünk is, hogy ezt a sok technikai dolgot mind megvalósítsuk. A szereppel is küzdök. Azt mondta Tamás, hogy semmiképpen sem szeretné, hogy Coraline egy átlagos, cserfes kislány legyen, az a kérése, hogy legyen saját egyénisége. Azt hiszem, hogy ezzel még adós vagyok, mert eddig nagyon a technikai dolgokra koncentráltam. Még fogunk két hetet próbálni, van hova fejlődni, de remélem, hogy minden a helyére kerül a bemutatóra.

Elképesztően énekeltek A viharban, sokat készültetek rá?

Sokat. Dinyés Dániel szerezte a zenét, és ő tanította be a dalokat is. Nagyon bízott bennünk. Amikor mi úgy éreztük, hogy ez nem fog menni, játsszuk be inkább felvételről, akkor is bíztatott minket, hogy jó lesz. Az volt a kedvencem, amikor kértük, hogy mégiscsak énekeljük fel, hogy ha valakinek elmegy a hangja, a biztonság kedvéért legyen meg, akkor azt mondta, hogy ezen a hídon majd akkor fogunk átmenni. Szerintem is fontos, hogy élő legyen, nem az számít, hogy mennyire tökéletes, és Dani is így volt vele.

Milyen volt maga a próbafolyamat?

Nagyon jó (mosolyog). Szokatlanul konfliktusmentes volt annak ellenére, hogy elég sokan vagyunk benne. A díszlet például elsőre nem volt a kedvencünk. Nem elég, hogy az ember bábozik meg énekel, mindezt egy akadálypályán csinálja. Nagyon szép, és nagyon sok lehetőség van benne, de megnehezítette a dolgunkat. Végül megbékéltünk vele, még ez sem tudott olyan feszültségeket kelteni, amiket ne tudtunk volna megoldani. Rémusznak nagyon jó a humora, látszott, hogy nagyon fontos neki ez az egész, és ezzel behúzta a színészeket is, nagyon jó érzés volt vele dolgozni.

Most éppen a Coraline címszerepét próbálod. Számodra nehézség, hogy több leállás is volt a folyamatban?

A viharnál is ez volt, évad végén abbahagytuk, nyáron pedig elkezdtük újra. Azt érzem, hogy annak kifejezetten jót tett. A Coraline-nál azért kicsit izgulok, mert rövidnek tűnik az idő, ami még hátravan. Önmagában a leállás nem baj, még jó is lehet, az emberben érik a dolog. Ha bemutatunk valamit, és aztán jön egy nyári szünet, akkor valahogy a felújítópróbán rácsodálkozunk dolgokra, hogy jé, ez ilyen egyszerű, ezen mit agyaltam ennyit… Mint amikor alszik valamire az ember egyet és másnap másképp látja, itt ugye egy nyarat aludtunk rá, és ettől épült az előadás. Ez a Coraline-nál is így van. Mondjuk ez most kényszerszünet, de nekem kifejezetten tetszik, hogy van benne.

Hogy működtök együtt Ascherrel?

Jól. Nagyon tetszik neki a bábszínház, de azért elég sok újdonság volt benne, amire nem számított. A kedvencem… még az első próbán volt. Paravános játék, tehát a jelenetek alatt feltartjuk a bábokat, amikor pedig instruál minket, akkor leengedjük a kezünket és hallgatjuk őt. Egy kis idő után mondta, hogy hát ez nekem így elég nehéz lesz, hogy pont, amikor beszélek hozzájuk, akkor nem látom őket. Ilyen számunkra alapvető dolgokon is elcsodálkozott, nagyon aranyos volt (mosolyog).

Amúgy nagyon türelmes és nyitott, érdekli az egésznek a technikája, ő is ötletel… hogy akkor most a szellemgyerekek drótokból vagy plexiből legyenek, nagyon jó elképzelései vannak… mondta is, hogy úgy érzi, a bábszínházban mindent meg lehet valósítani. Azért persze jönnek olyan ötletek is, amikre azt mondja a tervező, hogy azt mégse kellene, mert technikailag nagyon bonyolult. Tamás pálcás bábtechnikát választott az előadáshoz, ennek vannak korlátai, amikkel olykor meg kell küzdenünk. Azt mondta, amikor legutóbb leálltunk, hogy nagyon csodálkozik azon, hogy milyen nyugodtak vagyunk, hiszen olyan lassan alakulnak a dolgok, mi mégis milyen türelmesek vagyunk egymással, vele, illetve amiatt is, hogy a bábok nem jönnek időben, és hogy ez milyen csodálatos. Akkor azért mondtuk neki, hogy igazából teljesen ki vagyunk idegileg, és azon csodálkozunk, hogy ő milyen elképesztően türelmes (nevet).

Szóval én nagyon jól érzem magam a próbákon. Tamás nagyon szórakoztató személyiség. Amikor az egyetemre jártunk, akkor is mindig úgy vártam az évnyitókon meg az évzárókon, hogy elmondja a beszédét… stand up szintű dolgokat tud művelni, és a próbán is ugyanígy viselkedik. Ez engem nagyon szórakoztat, már csak ezért is nagyon jó vele dolgozni.

Milyen lesz Coraline? Ha nem lehet cserfes, meg tipikusan kislányos?

Ő egy jó értelemben véve koravén kislány, felfedező szeretne lenni, érdeklik mindenféle tudományok, meg technikai dolgok. Van egy órája, amivel felvesz mindent, ami történik vele. Nagyon okos lány, önálló. Azt hiszi, hogy már felnőtt, de rájön a történet során, hogy igazából még messze nem az, és hogy nagyon fontos neki a családja, nem is hitte, hogy mennyire. Még keresem őt. Azt érzem, hogy az, ahogy meg van írva, már egy személyiség, de Tamás azt mondja, hogy kicsit általánosítom, ahogy játszom. Próbálkozom, olvasgatom, gondolkodok rajta.

Másfajta lelkiállapotot igényel tőled a két világ, amiben játszódik?

Coraline szempontjából nem. Az mondjuk felvetett bennem kérdéseket, hogy nagyon gyorsan elfogadja, hogy átkerült egy másik világba. Dóri (Gimesi Dóra, a darab dramaturgja – a szerk.) és Tamás azt mondták erre, hogy azért, mert azt hiszi először, hogy álmodik, emiatt csak sodródik az eseményekkel. Ugyanaz a kislány, csak ezek a csodák elvarázsolják, de nincs más lelkiállapotban.

Láttad a filmet?

Igen. Nagyon szeretem a stop motion technikát, már csak emiatt is nagyon tetszett. Ami viszont fura volt benne, hogy miközben néztem, egy kicsit féltem. Elgondolkodtam, hogy ez vajon hány éves gyerekeknek szól? Az előadással kapcsolatban is volt egy ilyen kérdésem… Mondjuk én nem tudok egy thrillert vagy egy horrorfilmet sem megnézni, mert utána azzal álmodok és félek tőle nagyon sokáig még, de a legtöbb ember nincs így. Sőt a gyerekek kifejezetten szeretnek borzongani, simán visszalapoznak többször ugyanahhoz a félelmetes képhez a mesekönyvben. 10 éves kortól ajánljuk majd az előadást, ők már azért nagyobbak.

Lesz még valamilyen feladatod az évadban?

Igen, lesz. Csizmadia Tibor rendezi A bátor csikót, de ennek még nincs meg a szereposztása, csak azt tudom, hogy benne leszek. A technika sem derült még ki, és nem ismertem eddig a mesét sem. Aztán most körvonalazódik egy külsős munka, a Kávé Társulat kikért egy szerepre, csinálnak egy Médeia előadást, és ebben számítanak rám, de ez még nagyon az elején tart. 

Akkor ezek szerint jut időd külsős feladatokra is.

Ha úgy jön ki a lépés, akkor szívesen vállalok ilyet, igen. Eddig 3-4 bemutatót csináltam minden évben a Bábszínházban, idén pedig csak kettőt, így azokban az időszakokban, amikor csak játszom, igent tudok mondani néhány izgalmas külsős munkára is.

Mit játszol így?

Most csak egy ilyen van, az Időnk rövid története, amit a Bábszínházas művészek függetlenül csináltak meg, ebben vettem át egy szerepet Andruskó Marcellától, aki elment babázni. A Trafóban, a kisteremben megy, és az öregségről szól. Van benne négy nagyon szép báb, amit Kari (Hoffer Károly – a szerk.) tervezett, Raffai Péter pedig elkészített. Igazából ezek mi vagyunk, csak öregkorunkban, a jelmezünk is ehhez igazodik. Szerintem nagyon érdekes, hogy a fiatal színész előtt ott van az öregkori megfelelője bábként. A történet egyébként egy igazi road movie, a négy szereplő egy barátja meghal, ők pedig elhatározzák, elutaznak Velencébe, hogy ott szórják szét a hamvait. Az út során különböző kalandokat élnek át, vannak közöttük vicces konfliktusok is, nagyon izgalmas anyag. Havonta egyszer-kétszer játsszuk, de teltházas mindig, elterjedt a híre (mosolyog).