„Nagyon hiányzik, hogy játsszak” – sztárstaféta Szikszai Rémusszal

Romániában született, színi tanulmányait is ott végezte, majd a Bárka Színházba került. A pályája a kezdetektől fogva töretlen: játszik, rendez, szinkronizál, és több népszerű filmben is szerepelt. Számos vidéki és fővárosi színházban rendezett az elmúlt években, kreativitása kimeríthetetlennek tűnik, októberben párhuzamosan két bemutatója is volt. De nem csak az országot járja folyamatosan, több ízben felkerekedtek és világgá mentek családjával. Szikszai Rémusszal beszélgettünk.

Rovatunk előző alanya Schneider Zoltán volt, aki téged kérdezett: Szikszai Rémusztól kérdezném, hogy mi a terve – ha egyáltalán van – az elárvult férfisorral?

Az elárvult férfisorral rendkívül sok tervem van. Ők az egyik legjobb sor. Ha a színházban lenne olyan, mint a jéghokiban, ahol sorok jönnek be a pályára, akkor ez az egyik legjobb sor, amit életemben láttam és volt szerencsém még dolgozni is vele. A világ egyik legjobb sora, nem csak színészként, emberként is nagyon szeretem őket. Az viszont, hogy lesz-e lehetőségem még dolgozni velük, az már sajnos, nem csak rajtam múlik.

A férfisornál nyilván a Párnaember című darab szereplőiről beszélünk. Te válogattad össze a csapatot?

Igen, én csináltam a szereposztást. Nem is lehetett volna másként, és nem csak a Radnótis színészeket, de a vendégként szereplő Köles Ferit, aki Pécsről érkezett  és a Bábszínház két csodálatos színészét: Pallai Marát és Ács Norbit is, mint ahogy a bábtervező Hoffer Karcsit is én szerettem volna, hiszen az eredeti színdarabban nincs bábos jelenet, az az én ötletem volt.

Szinte minden szereplővel beszélgettem már, nekik óriási élmény volt a darab. Neked rendezőként milyen emlékeid vannak róla?

Csodálatos próbafolyamat volt nekem is. Az az igazság, hogy nagyon ritkán van olyan az ember életében, hogy egy nagyon sötét és szomorú sztorit próbál, és ennyire jó hangulatban telnek a próbák. Mindenki felszabadult volt, kifejezetten szuper élmény volt az egész. Alapvetően sok próbafolyamat jó, de olyan, amikor azt érzed, hogy Isten a tenyerén hord, kevés akad. Nagyjából 30 előadást rendeztem, ez volt az egyik, a másik pedig a legelső rendezésem, a Caligula helytartója, ott röhögtünk még ennyit a próbákon. De nem is a nevetés a lényeg, hanem a harmónia, ami kialakult a munkában közöttünk, és az, hogy mindenkinek egyformán fontos volt.

Ezt a darabot te választottad, vagy a Radnóti Színháztól jött a felkérés?

Én ajánlottam Adélnak (Kováts Adél, a Radnóti Színház igazgatója – A szerk.) Megelőzte egy hosszú ajánlatsor, és a végén közösen ebben egyeztünk meg.

Nemrég debütált Szegeden, a Nagyon, nagyon, nagyon sötét dolog című előadás. Ha lemegy egy bemutató, akkor van időd egy kicsit megállni, pihenni vagy dolgozol tovább?

Dolgozom tovább. Hiába lenne beiktatva pihenés, az élet sosem úgy alakul, hogy ez sikerüljön. Most kezdünk a Stúdió K-ban egy új produkciót, a Tigris-t, ami Gianina Carbunariu azonos című  írásából készül. Ez a darab egy ál-dokumentum dráma, ami 2012-ben íródott, egy újsághír alapján. Egy tigris megszökött a szebeni állatkertből és a városközpontban csatangolt egy napig, ez az alapsztorija. Valójában az interjúk is fikciók benne, ezt írjuk át, és helyezzük kontextusba, 2021 Budapestjére. Bíró Bence dramaturggal együtt írjuk, szerkesztjük újra és én rendezem.

Szeged mellett a Jurányiban is októberben volt premiered, a népszerű táncos, Bodor Johanna életrajzi regényéből és egy felolvasó színházi előadásban is közreműködtél. Hogy tudod ezeket összeegyeztetni?

Valójában a Nem baj, majd megértem című darabot, Johanna önéletrajzi írásának adaptációját, még a nyáron próbáltuk és megvolt az előbemutatója is, az Ördögkatlan Fesztiválon, augusztus elején, így inkább olyan volt, mint egy felújító próba. Tehát ez egy kész produkció, amit csak felfrissíteni kellett. Na, ez is egy csodálatos próbafolyamat volt, a Párnaemberhez hasonlatos. Kettőt egyszerre amúgy sem tudnék próbálni. Nem lennék rá képes, sem fizikailag, sem agyilag, sem lelkileg. És nem is lenne túl etikus.

Nem hiányzik, hogy játssz?

De. Nagyon hiányzik, de 10 felkérésből 9 arra vonatkozik, hogy rendezzek. Ha kedvem szerint csinálhatnám, akkor egy évben kettőt rendeznék és kettőt játszanék. Ez lenne az ideális.

A harmadik fiad születésekor említetted, hogy nem néztek televíziót. Ezt tartjátok azóta is?

Igen és egyáltalán nem esik nehezünkre. A két nagyfiam másik generáció, ők már a telefonjukon nézik, amit akarnak. A kisfiam továbbra sem tudja, hogy a TV-készülékben lehetne adás is. Időként, ha elmegyünk valahova vidékre, rokonokhoz, akkor rá is szokott csodálkozni, ha megy a TV és abban adás van. Nálunk a TV a laptopra van kötve, és csak korlátozott ideig lehet rajzfilmet nézni rajta.

A nagyfiúk nyitottak a színészet felé?

Teljesen más beállítottságúak. Mással foglalkoznak, amit, ha őszinte akarok lenni, nem is nagyok bánok. Lelkes színházba és moziba járó fiatalok, de a szereplés nem vonzó számukra.

Többször útra keltetek már családilag az elmúlt években. Most a vírushelyzet miatt ez nem egyszerű, de tervben van, hogy, ha majd lehet, ismét külföldre menjetek hosszabb időre?

Egyelőre úgy tűnik, hogy a coviddal véget ért ez kicsit. Viszonylag drága mulatság, ezért 5 évente szoktunk menni. Majd meglátjuk, hogy 3-4 év múlva milyen lesz a helyzet és mi az, ami lehetséges lesz. Utoljára Indonéziában voltunk, ott most leszállni sem lehet repülővel, de talán nemsokára újraindulhat az élet, és a turizmus is. Nagyon jól éreztük ott magunkat, de legközelebb biztos, hogy nem oda mennénk, hanem új helyet fedeznénk fel. Nyitottak vagyunk a világra és szükségünk van a feltöltődésre is.

Nagyon aktív életet élsz, hogy viselted a karantén helyzet korlátozásait?

Nagyon jól, ahhoz képest, ahogy egy ilyen szokatlan helyzet megviselhetett volna. De van egy kis hasonlóság a karantén és a hosszútávú utazások között: az, hogy ilyenkor csak mi vagyunk egymásnak, akár a lakásba rekedve, akár a világ másik végén lakva, az ember nem számíthat senki másra, mint a szeretteire. Mi imádunk együtt lenni, így nem is mentünk egymás agyára a karantén alatt sem.

Kitől és mit kérdeznél a következő interjúban?

Márfi Márktól kérdezném, hogy milyen az új helyszín, ahol a monodrámáját játssza?

Kiemelt kép: Szikszai Rémusz (Fotó: 168 óra.hu)