„Művészettel foglalkozni tisztító dolog” – interjú Pokorny Liával

Megszámlálhatatlan színházi, film és tv szerep után, tavaly év végén Pokorny Lia egy másik oldalát is megmutatta a közönségnek: szakácskönyvet készített. Ennek kapcsán beszélgettünk főzésről, anyaságról, de természetesen színházról is a népszerű színésznővel.

A könyv pótcselekvés volt karantén idejére, vagy egyébként is szerepelt a terveid között?

Sokkal előbb volt meg a fejemben a gondolat, a karantén annyit „tett hozzá”, hogy akkor volt időm rá. Már egy ideje foglalkoztat a környezetvédelem, a fenntarthatóság, – azon volt elsősorban a hangsúly. Évek óta kapjuk az információkat, hogy nem jó az irány, amerre a világ halad, hogy kicsit jobban kellene bizonyos dolgokra figyelni, de azt vettem észre, hogy a szakértőkre, tudósokra valahogy nem nagyon figyel a közvélemény. Muszáj, hogy közismert emberek hangosabban fogalmazzanak, és nem elég azt hangoztatni, hogy ne így meg úgy csináljuk, hanem alternatívát is kell adni, hogy akkor helyette hogyan. Ez volt a könyv alapgondolata, hogy megmutassam, az élelmiszer kincs, nem magától értetődő, hogy van, vigyázzunk rá, és legyünk kreatívak a konyhában. Használjunk fel mindent, ami otthon van, ne rohanjunk rögtön a közértbe. Én nemcsak főzni szeretek, hanem kísérletezni is a konyhában.

Ez a szemlélet köthető konkrétan valamihez vagy egyszerűen csak jött?

Azt gondolom, hogy mindannyiunkban van belül egy iránytű. Vannak helyzetek, amelyek lemondással járnak, de arra is kell gondolni, hogy nemcsak ma és nekem van szükségem bizonyos dolgokra, hanem másnak is, és később is. Nem működik úgy jól a világ, ha kibillen az egyensúlyából és óriási egyenlőtlenségek vannak. Nem élhetünk úgy, mintha egyedül lennénk a Földön vagy a nagyvilágban. A mai, hajszolt világban kevés a valódi, az igazi boldogság. Régóta megvolt bennem erre az igény, talán magamnak sem tudtam megfogalmazni, csak éreztem, hogy valami hiányzik. Nemcsak színész vagyok, hanem van valami különös dolgom és olyan emberek társaságára van szükségem, akikkel hasonlóan gondolkodunk. Önmagában művészettel foglalkozni, is tisztító dolog, de úgy éreztem kell még valami e mellé az életembe. Az első nagy lépést Bojár Iván 10 millió fa! – kezdeményezésekor tettem meg, akkor elgondolkodtam, hogy miért hajszoljuk magunkat? Hova rohanunk?  Miért nem elég, ami van? Nekem ez akkor komoly fordulópont volt.

A természet szereteted köztudott, régóta túrázol. Mostanában is?

Igen, sőt most igazán, hiszen a természetbe a karantén alatt is lehet menni. Imádok túrázni, feltölt és kikapcsol, ha a szabadban vagyok. A túracsapat egy fontos közösség az életemben, több korosztály van együtt, és egyre többen szeretnének csatlakozni hozzánk.

A színház nem hiányzik?

Munka van, dolgozunk, de az esti előadások nagyon hiányoznak. Itthon harmóniában vagyunk, talán a félelem az, ami eltűnt az életünkből. Persze, óvatosak vagyunk, betartjuk a szabályokat, de létezünk. Ezt az időszakot arra használom, hogy kívül-belül rendben legyek. A lakásban is selejtezek, polcot festek, pakolok, reggelente meditálok, jógázok, és most éppen egy tisztitókúrát csinálok. A fiam is kialakította a maga ritmusát, ő is rendet rakott maga körül. Szeretném, hogy amikor elindul az élet, akkor egy másfajta minőségben tudjunk létezni. Ez a helyzet rengeteg új dolgot szült, fontos, hogy ne akarjuk mindenáron a régi dolgokat visszakapni, ami semmilyen módon nem szolgálta az életünket, csupán megszoktuk. Nem fordítom arra az időmet, ami nincsen.

Mindig ilyen nyugodt és kiegyensúlyozott vagy?

Alapvetően van bennem egyfajta nyugalom, de persze van, hogy túlfeszülök, sok bennem az energia. Gyakran éreztem azt, hogy a hátamra kellett venni dolgokat. Én is nagyon el tudok fáradni, és amikor túlterhelté válok, akkor érzem, hogy türelmetlenebb, hevesebb vagyok, kiabálok. Előfordult már, hogy rákiabáltam a fiamra, de ez nem jellemző, éppen ezért helyén is tudja kezelni, mert 95%-ban nyugodt és toleráns vagyok otthon.

Szigorú anya vagy?

Nem, mert nincsen értelme szigorúnak lenni, inkább morálisan vagyok következetes. Nagyon nagy szabadságot adok a fiamnak, a felnőttek többnyire pánikból teremtik le a gyerekeket, vitába szállunk, ahelyett, hogy biztonságos takarók lennénk a számukra. Nálunk működik, hogy megbeszéljük a dolgokat és nem veszekszünk. Ha valamit nem úgy csinál, ahogy ideális, az azt jelzi, hogy támogatnom kell valamiben, mert kibillent az egyensúlyából. A saját feszültségeimet sem vezetem le rajta.

Misi már 17 éves, van elképzelése a jövőjéről?

Van, nagyon határozott. 8 éves kora óta zenél, klasszikus és basszusgitáron is játszik, most zongorázni tanul. Zenéket ír, több együttesben is játszik, felkel, és már a kezében a gitár. Biztos, hogy ez lesz az útja, és nagyon örülök, hogy nem vonzotta a színészet, nem lenne jó neki, ha folyamatosan összehasonlítanák a szüleivel.

Remélhetően nemsokára visszaáll az élet, mi vár rád idén?

A Centrálban két új bemutatóm is lesz, az egyik a tavasszal elmaradt, ősszel pedig jó megérzéssel be sem mutatott Liaison sanzonestem, a másik legyen meglepetés. És a Rózsavölgyi Szalonban is terveztünk egy bemutatót, múlt év decemberében, remélem ezeket mind tudjuk pótolni. Január-februárban forgatok, és sok apró, de izgalmas munka is van. Lesz feladat bőven, szerencsére.

Minden színházban több évig játszottál, társulati tagként. Fontos neked ez a fajta biztonság?

A közösség az, ami nagyon fontos nekem. Nem vagyok magányos farkas típus, én abban hiszek, hogy a közösségben lehet jól fejlődni, egymást erősíteni, támasztani. A közösség számomra nem csak arról szól, hogy én biztonságban vagyok, hanem hogy az én személyem, hogy tud hozzátenni az egészhez. Ha azt látom, hogy valaki megbillent, többet konfrontálódik, akkor fontos dolog segíteni. A Centrál a bázisom, nagyon szeretem, és azt is, hogy Puskás Tamás (A Centrál Színház igazgatója – a szerk.) ezt a mostani helyzetet is nagyon kreatívan oldotta meg, tele van ötletekkel. Jövő héten két felvétel lesz, egy a Sok hűhó semmiért– ből, és folytatjuk a felolvasószínházi sorozatot is. A nézőknek is nagyon jó és a saját frissen tartásunk érdekében is fontos, hogy a színház megy tovább.

kiemelt kép: Pokorny Lia (fotó: Emmer László)