Szeptember 20-án mutatják be a József Attila-díjas Zalán Tibor legújabb darabját: az Idegenek és ismerősök Munkácsy Mihály és Jókai Mór képzelt párizsi találkozásáról szól.

A darab Jókai Mór párizsi látogatása idején zajlik, három szereplővel. Az írófejedelem, aki feleségével időzik Párizsban, ellátogat a már halott Munkácsy Mihály lezárt műtermébe, hogy szemügyre vegye a világhírnévre szert tett kortárs életét körülvevő miliőt. A műteremben meglepetés fogadja: már érkezése előtt ott tartózkodik Munkácsy Mihály (vagy a szelleme, vagy valaki színész, valaki felkészített szemfényvesztő – ez az író szándékai szerint a játék végéig nem derül ki), akivel történeti és művészetelméleti vitába bonyolódik. Beszélgetésük centrumában a mai és létező, érvényességét vagy kizárólagosságát nehezen megmagyarázható kérdés áll, ki a nagyobb, fontosabb hozadéka nemzete számára, a világpolgárként élő és alkotó művész, aki nemzetközi szinten emeli hazája dicsőségét, fokozza elismertségét, vagy a nemzetét jelenlétével is vállaló és szolgáló művész, aki a hazájában élőkkel együtt élve, azok napi képviseletét és szellemi fejlődését vállalja fel.

Herczeg T. Tamás rendező szerint az az igazi kihívás ebben a darabban, hogy szituációkat teremtsenek az „ironikus humorral gazdag” dialógusokhoz.  Bár a két főhős múlt századi alak, a darab valójában rólunk szól – fogalmazott a rendező, aki úgy döntött, hogy a darabot egy kortalan világba helyezi; ezt sugallják majd a jelmezek is, amelyek nem lesznek korhűek. A színészek arca azonban igen, azt erős sminkkel érik el. Az előadás a párizsi műteremben játszódik, amelyet fóliákból készült falakkal alakítanak ki, négy fontos kelléket használnak majd: két széket, egy fürdőkádat és egy nagy belógatott lófejet, Munkácsy életében ugyanis fontos szerepet töltöttek be a lovak.

Munkácsyt Gerner Csaba, Jókait Czitor Attila alakítja, Kövesdi Kornélia pedig a cselédlányt, a festő egykori szeretőjét játssza. A darabhoz Varga Bálint komponált zenét. Az előadás a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával valósul meg.

Kiemelt kép: Pillanatkép az Idegenek és ismerősök próbájáról (Fotó: Békéscsabai Jókai Színház)