Ma ünnepli 50. születésnapját Mundruczó Kornél Balázs Béla-díjas film- és színházrendező.

Mundruczó Kornél 1975. április 3-án született Gödöllőn. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen először színészként végzett 1998-ban Zsámbéki Gábor osztályában. Egyetemi évei alatt két évig a Katona József Színházban volt gyakorlaton, ahol többek között Lukáts Andor A csendestárs című Dürrenmatt-adaptációjában is szerepelt. Színészi pályája a Radnóti Színházban folytatódott, de eközben egyre inkább a rendezés felé fordította figyelmét. Újabb tanulmányait Szász János és Zsombolyai János osztályában kezdte film- és televíziórendező szakon, ahol 2003-ban diplomázott. Innentől fogva elsősorban rendezőként dolgozott, párhuzamosan építve színházi és filmes karrierjét.

2009-ben Büki Dórával közösen megalapította a Proton Színházat, amely független társulatként azóta is kísérletező és formabontó előadásokat hoz létre. Munkáit nemcsak Magyarországon, hanem Európa számos fesztiválján is bemutatták. 2017-ben Látszatélet című rendezéséért Faust-díjra jelölték – ez volt az első ilyen nem német produkció a verseny történetében. Bár azt a díjat nem nyerte el, 2024-ben az osztrák színházi élet legrangosabb kitüntetését, a Nestroy-díjat már megkapta Parallax című családtörténetének megrendezéséért.

Mundruczó sokoldalúságát mutatja, hogy a drámai színház mellett az opera világában is gyakran alkot. A műfajbeli első rendezése A tisztességtudó utcalány volt 2003-ban az Átriumban. 2017-ben Leoš Janáček Makropulosz-ügy című operájának színreviteléért International Opera Awardsra jelölték a legjobb új produkció kategóriában, ahol a nemzetközi operavilág legnagyobb neveivel versenyzett együtt. Tavaly a Bajor Állami Operaházban két klasszikust is színpadra vitt: Puccini Toscáját és Dvořák Rusalkáját.

Filmrendezői pályafutása már 2000-ben elindult, amikor még az SZFE hallgatója volt. Első nagyjátékfilmje, a Nincsen nekem vágyam semmi többek között elnyerte a 31. Magyar Filmszemle legjobb elsőfilmes rendezőnek járó díját, valamint a Diákzsűri és a Filmrendezők Céhe elismerését. Ezt követően az Afta című kisjátékfilmjével szerzett elismeréseket számos hazai és nemzetközi versenyen.

A cannes-i filmfesztivál fődíjára, az Arany Pálmára először 2008-ban volt esélyes a Delta című filmjével. Később több alkotását is jelölték, illetve bemutatták: szerepelt itt a Szelíd teremtés – A Frankenstein-terv, a Jupiter holdja, a Pieces of a Woman, az Evolúció, valamint a Fehér isten is, amely 2014-ben elnyerte az Un Certain Regard kategória fődíját.

Legutoljára 2022-ben rendezett mozgóképet, ekkor a Tom Holland nevével fémjelezett A zsúfolt szoba című sorozatban vezényelt három részt. Következő filmje, a Place to Be, olyan neves színészekkel készül, mint Ellen Burstyn, Taika Waititi és Pamela Anderson.

Boldog születésnapot kívánunk neki!

Kiemelt kép: Mundruczó Kornél (Fotó: Ivándi-Szabó Balázs)